Radart a Mecsekre!

Évi 10 millió feletti már azon légi utasok száma, akik Ferihegyről indulnak, illetve oda érkeznek. Mintegy 80 millióan átrepülnek felettünk. A légi forgalom növekedése olyan mértékű, hogy a légifolyosók magasságát háromszázról százötven méterre kellett csökkenteni. Ilyen magassági eltéréssel húznak el a gépek egymás alatt, illetve felett.

A hazai üzleti világ és magánszemélyek által üzemeltetett repülőgépek, helikopterek száma több száz, az egész unióban tízezer feletti.

A magyar légtérben a „repülési események” száma évente meghaladja a félmilliót! Ezt követni és biztonságosan irányítani csak az új háromdimenziós, egymással összekapcsolt radarrendszerrel, annak hihetetlen kapacitású számítástechnikai hátterével lehet.

Az, hogy felszálláskor egy repülőgép bejelentkezik a toronynak, majd azok tájékoztatják a katonai radarhálózatot, nos, ez a 60-as, 70-es évek színvonala. Azok az érvelések, melyeket a radar ellenzői képviselnek, háborús játékfilmeken alapuló ismeretek szintjén vannak.

Valóban nem veszélyezteti senki hazánk légterét a szó hagyományos katonai értelmében. Egyébként meg operatív katonai feladatokra ott vannak az AWACS gépek és a több száz katonai műhold. Éppen ezért az, hogy az új radarok katonai célpontokká lennének, badarság.

Egy bizonyos nagyságot meghaladó légtérforgalomnál egyszerűen már nem lehetséges külön katonai és külön polgári légtérellenőrzés. A légi forgalom biztonsága és a katonai értelemben vett ellenőrzése elfogadható biztonsággal csak egy rendszeren belül oldható meg.

Ennek kiépítését támogatja most a NATO az új tagországokban is. Egyébként az EU és a NATO mi magunk is vagyunk, a mi véleményünk és egyetértésünk is benne van a döntésekben. Nagyon viszszatetsző fogalmazások az olyanok, melyek mint valami tőlünk független, döntését ránk erőltető hatalmat sejtetnek az említésükkor.

Az új radar sugárzáserőssége nagyjából egy közepes rádióadóéval egyenlő.

Ilyen regionális adó jelenleg három működik Pécs belvárosa területén.

Lengyelországban már hiúsítottak meg atomlétesítmény elleni kisrepülőgépes terrorakciót. Paks légterét teljes mélységben a Zengőről „látni” be. Magassága, földrajzi elhelyezkedése miatt minden szempontnak legmegfelelőbb helyszín az lett volna.

Nem vonom kétségbe a civil szervezetek jó szándékát és felelősségérzetét. Véleményem megfogalmazásában engem is ezek vezérelnek.

Ám az érzelmi alapú fikciók hangoztatása helyett csak a lehető legtöbb szempont tudományos alaposságú ismerete, ütköztetése vezethet a legjobb megoldáshoz. Légterünk és a 80 millió légi utas biztonsága miatt nem hátráltatni, hanem sürgetni kell a harmadik radar mielőbbi üzembe állítását!

Dr. Sütő László Baksa

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.