Nem volt a mi évünk. Igaz, a világé sem. De mi jócskán raktunk a csomagba olyan pluszterheket, amelyeket nem lehet december végével lepakolni, kálóként lenullázni. Arról az idén megszámlálhatatlan cikk, tanulmány, teória szólt, hogy kik, miért tekinthetők mindezért vétkesnek, illetve miből is áll ez a pluszteher. Sem egyikben, sem másikban nem születtek érvényesnek tekinthető válaszok, olyanok meg pláne nem, amelyekkel egy bonyolult, de hatásos kezelés elkezdődhetne.

2009 utolsó napjaiban súlyos dilemma, hogy mennyire és kik által volt, lett és van félrevezetve a társadalom, Őszödtől napjainkig kevesebb, avagy több lett a hazug állapot-meghatározás, a téveszme. A rossz döntések, a torz következtetések, az igazságtalan döntések és a hamis próféták teremtette labirintusokban eligazodhatott-e egyáltalán a tényekre fogékony polgár? Ledőltek-e az előítélet, az elfogultság oszlopai, vagy erősebbek, magasabbak, mint valaha?

Nem hiszem, hogy az idei év előzmények nélküli. Sőt, azt sem, hogy Őszödtől kezdődik az új időszámítás. Arra sincs receptszerű válasz, hogy kellett volna-e és pontosan mikor idő előtti választás. A különböző szcenáriókkal hiába foglalatoskodunk, mert miközben, ahogy mondani szokás, mindenki elment a legvégsőkig, végül az alkotmányos berendezkedéshez, a parlamenti demokrácia szabályaihoz valamennyi politikai szereplő tartotta magát, ezért tavasszal választunk, ez a realitás.

Ezzel, s az utána kialakult politikai erőviszonyokkal kell számolni. Csakhogy lehet ugyan hirdetni, de nincs mindenre kiterjedő cezúra, olyan váltás, amely automatikusan töröl és indít újra folyamatokat, változtat meg beidegződéseket, mentalitást.

Már abban is jó volna bízni, hogy bármennyire is szuggerálják, sokan mai helyzetünket sem totális apokalipszisként élik meg, mint ahogy azt sem, ami következik. A letargia és a düh elegye alkalmatlan a tényszerű leltárra, de még inkább a racionális döntések elfogadtatására. A kampány előszele nyilvánvalóan az indulatokat kavarja, s minden bizonnyal ez a célegyenesben sem lesz másként.

Ugyanakkor már most látni, hogy – bár ebben a mezőben paradox – előkerül a reform igénye, amelynek szlogenje mögül még nem sejlik föl, hogy annak is ára lesz. Hasonlóan ahhoz, amely több sebből vérzett, majd elvérzett. Igen, ez nyilvánvalóan más lesz. Természetesen másokkal, máshogyan, de érdekütközés, konfliktus nélkül ez sem lesz megúszható.

Újabb kérdés, lehet-e április–májustól olyan közállapotokat teremteni, hogy az ábrándokat, az önámítást fölülírja a kijózanodás? Természetesen segítheti e folyamatot a hatalomváltás, egy ideig a számonkérés is, de higgadtság, profizmus, erős és kitartó bizalmi bázis híján oda a szándék.

A tippelni szeretők most abban bíznak, hogy a választások utáni „kegyelmi időszak” vége már belefut a konszolidációba – így maguk a stabilizálódást jelző adatok lesznek a kapaszkodók. Legyen. A vesztésre álló baloldal ma úgy gondolja, hogy akkor majd fölértékelődik a mostani kormány tevékenysége, hivatkozhatnak rá, lassan megerősödhetnek. Legyen. Mert ez a jobbik forgatókönyv.