Én a leghatározottabban ellenzem az otthon szülést. Ha annak idején én is bedőlök az egyesek által szektás vakbuzgósággal védelmezett, mások számára vélhetően jó üzletnek bizonyuló divathullámnak, akkor a férjem most két sírt látogathatna a temetőben: az enyémet és a kislányunkét. Pedig velünk is csak az történt, ami a szülészeteken számtalanszor előfordul: normális terhesség, zavarmentesnek ígérkező szülés – de a gyerek az utolsó pillanatokban „beleslukkolt” a maradék magzatvízbe, nem sírt föl, s csak azonnali, különleges beavatkozásokkal lehetett visszahozni a halálból és megmenteni a maradandó agykárosodástól. S miközben az orvosok a gyermek megmentésével voltak elfoglalva, én szép csöndben elkezdtem befelé elvérezni. Perceken, másodperceken múlott az életünk. S ha nincs ott az ugrásra kész orvosi stáb és a műtő, akkor…

Az otthon szülés hívei és haszonélvezői a mai magyar kórházakban uralkodó állapotokra szoktak hivatkozni – ami súlyos csúsztatás.

V. Sz. „a sok duma, hitegetés és blabla” mellett nem röstell bizonyos „nemzetközi” statisztikákra mutogatni, amelyek szerint az otthon szülés legalább olyan biztonságos, mint a kórházi. De otthon szülésre csak a teljesen zavartalan terhességek esetén szoktak vállalkozni – a kórház viszont köteles elvállalni a veszélyeztetett, sőt az előreláthatóan tragédiával végződő eseteket is. Ha tehát az otthon szülés „bábái” csak ugyanolyan „jó” statisztikát tudnak kihozni a maguk „sima” eseteiből, mint a kórházak az ezer súlyos komplikációból, akkor ez igazán ordító bizonyítéka annak, hogy otthon szülni sokkal veszélyesebb, mint egy jól fölszerelt intézményben.

A szerző jól elveri a port a kórházi orvosokon is. Néhány dologban még egyet is értünk vele. Csak arra a kérdésünkre nem kapunk választ, hogy az otthon szülésben serénykedő orvosok miért volnának különbek kórházi kollégáiknál. De hát ez szinte már apróság is ebben az ostoba vitában; háborodjanak föl, tiltakozzanak ellene a kórházi orvosok. Akik megmentették a kislányom életét és az én életemet is.

Számomra a legmegdöbbentőbb élmény az volt, amikor a tévé nyilvánossága előtt egy orvosnő (!) vette védelmébe az otthon szülést. Azt mondta, orvosként ő természetesen tisztában van azzal, hogy otthon szülni sokkal-sokkal veszélyesebb, mint egy szülészeten – de hát a racionális ellenérvek az ő számára nem ellensúlyozhatják az otthon szülés „csodálatos lelki élményét”.

Körülbelül itt tartunk. A racionális – és morális! – ellenérvek, a tényekre és a bekövetkezett tragédiákra hivatkozások a „hívek” megszállottságával szemben semmit sem érnek. A józan ész és a józan erkölcsi érzék, vagy ha úgy tetszik, az egész „magyar demokrácia rövidlátó ostobaságának” a szégyene, hogy másfél évtizedes ámokfutás után most már csak egy büntetőbíróság tisztánlátásában bízhatunk.

K. Katalin

(Teljes név és cím a szerkesztőségben)