Néhány másodperc az esti híradóban, pár soros MTI-hír késő este. Ahogy mondani szokás: tudatos kommunikáció: ne vigyük át a szemetet a választás évébe. Három év nemzetbiztonsági vizsgálat után ennyi: Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án Őszödön, a szocialista parlamenti frakció előtt elmondott beszéde „belső embertől került nyilvánosságra.

A felvétel készítése nem volt jogellenes, mert nem használtak hozzá titkosszolgálati eszközöket”. Azt is vizsgálták ugyan, hogy ki volt a megrendelő, illetve ki vette fel a beszédet, az anyag nem titkos, legfeljebb nem hozzák nyilvánosságra, a konkrét személyekre vonatkozó kérdésre pedig a kormányszóvivő „nem akar” válaszolni.

Kezdenénk gondolkodni, miért nem tudja, akarja az MSZP – végül is az ő ügye – azonnal közzétenni, -tétetni, amit tud, miért vár s mire. Vagy ha nem tud semmit, miért nem mondja ki.

Ami biztos, az a futár megérkezett a Magyar Rádióba az üzenettel: ha nem játsszák be a szalagot, akkor egy internetes portál közzéteszi őelőttük. Lejátszották, közzétették. A következményeket ismerjük, az elemzésekkel, találgatásokkal torkig teltünk.

Hogy már nem lenne érdekes, ki volt a kiszivárogtató? Ellenkezőleg – a nyilvánosságot már csak a személy érdekli, beleértve persze a szocialista pártot is. Csupán a szemébe szeretnénk nézni és megkérdezni: mégis, mit gondolt, amikor a szalagot a kezében tartotta és úgy döntött, ahogy. Mi vezette, amikor megvágta (vágatta), hogy egy kicsit másról, másként szóljon, mint amiről a kormányfő beszélt, s amely egészen másként rögzült a köztudatban, mint amely szándék a teljes beszédet elmondatta.

Dühből tette, amit tett, vagy higgadt fejjel – ostoba azért nem lehet, ha felismerte, milyen manipulációs lehetőséget tart a kezében –, távlatos érdekek vezették, vagy a hirtelen bosszúállás. Gondolt-e a következményekre vagy nem tudta felmérni, hogy azok a megvágott szavak az utóbbi húsz év legsúlyosabb következményeivel járnak.

Politikaiakkal és erkölcsiekkel.

Az ország elbizonytalanodásával, a józan ész, a parlamentarizmus gyengülésével, a szellemi elit egymásnak esésével és lejáratódásával. És: nem gondolt arra, hogy egyszer csak fény derül majd mindenre? Hogy még a mostani „ennyi” sem tarthat örökké, s csak ki kell állnia a „valakinek” a nyilvánosság elé, hogy valamit, bármit mondjon.

Ki kell majd állnia a „konkrét személynek”, mert most csak ez a hírecske van. A politika, a nyilvánosság és a nyilvánosság kezelésének mérhetetlen szégyene.