A Népszabadság december 12-i számában Színházi székfoglalók címmel írás jelent meg Szemere Katalin tollából, többek között a Budapesti Kamaraszínház pályázatával, annak lebonyolításával kapcsolatban. Mivel a cikk számtalan pontatlanságot, sőt valótlanságot állít, ahhoz az igazság kedvéért kénytelen vagyok megjegyzéseket fűzni:

1. Az előadó-művészeti (színházi) törvény a színházigazgatók kinevezése tekintetében a cikk írásával ellentétben valamennyi színházra, így a minisztériumi színházakra is vonatkozik. (40 § 1. pont) Ami nem vonatkozik a minisztériumi színházakra az, hogy a többlettámogatást sajnos ebben az évben kizárólag az önkormányzati színházak kaphatták meg a törvény értelmében.

2. Józsefvárosi Színház az egy épület, az 1990-ben általam megpályázott színház neve Népszínház volt.

3. Nem tudom, mi kifogása van a szerzőnek, hogy az MNV Zrt. képviselői is részt vettek a kilenctagú kuratóriumban, ugyanis ők a tulajdonosok.

4. Nem érti a cikk szerzője, hogy miért ült össze a kuratórium még egyszer, pedig az általa is olvasott jegyzőkönyvből egyértelműen kiderül, hogy már az első alkalommal is mindenki mellettem volt, egyedül a jogásznak (!) merültek fel kételyei a bölcsészdiplomámmal kapcsolatban. Azért kellett még egyszer összeülni, hogy a jogszerűtlenséget és a törvénytelenséget megakadályozzák. Ugyanis a minisztérium, a vagyonkezelő és a színház is több mint 10 jogi (ügyvédi) szakvéleményt gyűjtött be. Valamennyien nem értelmezték, hanem az érvényben lévő törvények és rendeletek alapján megállapították, hogy a bölcsészdiploma, különösen a magyar szak, szakirányú felsőfokú végzettségnek számít, de annak számít a jogi és a közgazdasági diploma is. Egyébként két évtizede dramaturgstátuszban vagyok a színháznál, és határozott időre szól csupán igazgatói kinevezésem.

5. A jegyzőkönyvből világosan kiderül, hogy Vidnyánszky Attila ugyan valóban nem ment el a második ülésre, de írásban leadta szavazatát, amelyet sajnos nem vettek figyelembe. Mivel ő is rám szavazott, így az eredmény tulajdonképpen 8:1 volt. Az egyik kurátor egy hét alatt miért változtatta meg véleményét, ha valaki veszi a fáradságot, könnyen kitalálhatja.

6. A szabály az, hogy az összes pályázóra külön-külön kell szavazni. Az írás szerzője azt írja, hogy Novák Eszterre hárman, Horgas Péterre ketten szavaztak. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy az előző esetben öten, a második esetben hatan nemmel szavaztak. Tehát az igen szavazatok nem érték el az 50 százalékot, a nem szavazatok viszont igen.

Még annyit jegyeznék meg, hogy korábban Spiró György és Bereményi Géza bölcsészdiplomával voltak igazgatók (mindketten csoporttársaim voltak), de a közelmúltban a Thália Színház élére kinevezett Zimányi Zsófiának is bölcsészdiplomája van.

Szűcs­ Miklós

Szűcs Miklós levele pontatlan. A jegyzőkönyvből ugyanis nem az derül ki, hogy mindenki őrá szavazott az első fordulóban, hanem az: a többség az ő pályázatát támogatta, a kisebbség Novák Eszterét, ahogy a cikkemben szerepel. Úgy tudjuk, Vidnyánszky Attila – aki az értelmetlen titoktartási kötelezettség miatt nem nyilatkozhat erről – azért nem ment el a második fordulóra, mert nem akart részt venni ebben a kutyakomédiában.

Az első fordulóban ugyanis egyértelművé vált: bár a fenntartónak nincs elképzelése arról, milyen színházként működjön a Budapesti Kamaraszínház, azt előre eldöntötte, Szűcs Miklós maradjon a direktor, aki az intézményt valóban nem Józsefvárosi Színházként pályázta meg 1990-ben, hanem még Népszínházként. Elnézést ezért.

Joga van a fenntartó vagyonkezelőnek ahhoz, hogy az általa alkalmasnak tartott személyt nevezze ki. Inkább a metódussal akadnak bajok. Úgyis övék a döntés, elégedjenek meg ezzel. A szakma csak javaslatot tehet, és ebbe nem tartoznak bele a vagyonkezelő hivatalnokai. Erről pedig – igaza van – az az előadó-művészeti törvény tehet, amely előírja a színház-igazgatói kinevezések mikéntjét. De mi értelme ennek, ha a grémiumban a konkrét szakma súlytalan és nincs vétójoga?

Szó nincs tehát arról, hogy megkérdőjelezem Szűcs Miklós színházdirektori alkalmasságát. Csak arra próbáltam rávilágítani, amivel sokan egyetértenek velem: felesleges így a pályáztatás, és húszévenként nem árt némi megújulás.

Szemere Katalin