Sok-sok, munkájában sikeres fiatal párt ismerek, akik szép lakásban élnek, kényelmes autóban utaznak – és félnek a gyermekvállalással járó anyagi csődtől. Teljesen megértem őket, én is szívesen nyaralok és eszem lazacot, nem akarom puritán életmódra, kemence melletti nemezmellényvarrogatásra buzdítani őket. Viszont jó híreim vannak, amelyekkel nemigen találkozunk az ismerősök beszélgetéseiben.

Az egyik: egyáltalán nem kerül olyan sokba a gyerek, illetve nem elsősorban pénzbe kerül. A magazinokat lapozgatva azt hihetjük, muszáj megvenni a méregdrága babakocsit, nadrágpelenkát, játékhegyet. Valóságos iparág épült erre, bűntudatkeltő marketingfogásokkal: „Ugye ön is a legjobbat akarja a gyermekének?” Mi a harmadik babát várjuk. Nemrég belelapoztam egy, a védőnők szakmai támogatásával készült tájékoztatóba. Döbbenten vettem észre, hogy nekünk szinte semmink nincs az ott reklámozott termékek közül. Nincs elektromos hintánk, babakocsink, kiságyunk, babaszobánk bababútorral, fali dekorációnk, gyerekülésünk, cumink, cumisüvegünk, sterilizálónk, párásítónk, légzésfigyelőnk, otthoni magzatiszívhang-hallgatónk, itatópoharunk, üveges bébiételünk, fagyasztott őssejtünk, eldobható pelenkánk, pelenkaszagtalanító zsákunk, játszószőnyegünk, nem oltatunk bárányhimlő és rotavírus ellen, és nem megyünk „babamozira”, ahogy a négydimenziós ultrahangot hívják. Sokan vagy bele sem vágnak, vagy egyetlen gyerek után megelégelik ezt a költséges hercehurcát – ez egyébként a demográfiai katasztrófa egyik oka. A többiek meg folyamatos stresszben vannak, hogy mi mindent „megadhatnának a gyerekeiknek”. Szereket, termékeket próbálnak ránk sózni folyton, mert „így működik a piac”, és nyoma sincs a szemléletformálásnak, a józan észnek.

Mi két fontos döntést hoztunk meg a gyermekvállalás előtt: nem tartunk autót, és nem veszünk fel semmilyen hitelt. Bár nincs saját ingatlanunk, de döntésünk és a család időnkénti segítsége olyan biztonságot ad, amelyben nyugodt szívvel vállaltunk három gyermeket. Nincs külön gyerekszobánk, együtt alszunk egy nagy matracon. Cumisüveget, tápszert, babaevő-

eszközt a gyerekeink nem is láttak. A babakocsi helyett a nagyvárosban sokkal célszerűbbnek és boldogítóbbnak bizonyult a hordozás. Jó minőségű ruhák cserélnek gazdát a családi és ismerősi körben, és telik egy-egy márkás darabra is. A három és fél évig tartó eldobhatópelenka-hazahurcolásba és szeméttermelésbe nem akartunk beszállni (most néztem meg egy széles kínálatú hipermarketben: a pelenkák darabára 48 és 92 forint között van), helyette korszerű, kényelmes, negyven fokon mosható textilpelenkát használunk, és minden erőltetés nélkül biliztetjük is a kisebbet (a módszerről lásd: babaabilin.hu). Három-négy jó minőségű természetes szert használunk a takarításhoz. Ilyen-olyan elektromos gépünk, így áramfogyasztásunk alig van. E megoldásokat az élet hozta – és gazdaságosnak is bizonyultak.

A második jó hír: a munkaerőpiacról sem okvetlen szorul ki az anya. Én a második egyetemi szakot fejeztem be baba mellett, fordítani meg újságírni kezdtem, és rendszeresen járok érettségiztetni. Tanárként – ha visszatérek – sokkal hatékonyabb leszek. Élek a kismamáknak szánt Start Plusz-kártya előnyeivel és a három gyerek után járó adókedvezménnyel is. Mások akkor kezdtek azóta is sikeres kisvállalkozásba, amikor két-három gyerek után el kellett gondolkodniuk a jövőről, és nem akartak újból nyolctól négyig dolgozni. WAHM (Working At Home Mothers): a tengerentúlon bevett szokás, hogy a gyermeknevelés mellett is végezhető munkába kezdenek az anyák. Ez a módszer elterjedőben van itthon is (lásd: mamami.hu/forum/ forumdisplay.php?f=43). Az egyik anyuka kis szériás üveg ékszereket gyárt, a másik natúrkozmetikumokat forgalmaz, a harmadik családi napközit alapított, a negyedik perinatális (születés körüli) segítő lett. Megtalálták a piaci rést, és lelkesen, önállóan dolgoznak a vállalkozásukban.

A harmadik: igen, az óvodai hely sok településen kevés, a családi napközi drága.

De a hasonló gondolkodású szülők szervezhetnek spontán, kölcsönös szívességnyújtáson alapuló gyermekes kisközösségeket, hogy ők maguk dolgozni tudjanak. Egészen biztos, hogy mondjuk féltucatnyi gyerek sokkal jobban jár érzelmileg az ismerős anyuka tágas lakásában, házikosztján, és beteg is sokkal ritkábban lesz, mint egy húszfős óvodai csoportban.

Végül: a szívből vállalt gyerek, a spontánul, gyerekközpontúan nevelt csemete és főleg a többgyerekes életmód kincset érő továbbképzés apának és anyának egyaránt. Odafordulás, lényeglátás, szervezés, találékonyság – valóságos mesterképzés. Mi vagyunk a középosztály alja. Nem valószínű, hogy gyerekeink mind értékes ingatlant örökölnek, és külföldi egyetemen tanulnak. Viszont mindent megkapnak, ami fontos: időt, élményt, jó levegőt, művelődést, jókedvű szülőket.

A szerző tanár