Azért megint, mert az ottani „parlamenti demokrácia és piacgazdaság” történetében ez épp harmadszor fordul elő, sőt volt még egy szociáldemokrata kormány is, amely az RMDSZ külső pártfogására támaszkodott.

Emelem kalapom. Azok a bizonyos „szabad vegyértékek”, amelyek a szövetség politikájában minden elfogadható irányban mindig is jelen voltak, a magyar kisebbség érdekérvényesítésének folyamatosan teret tudtak hódítani. Az RMDSZ ugyan módfelett tarka politikai alakulat, de a szórványmagyarság más politikai szervezeteitől abban tudott különbözni, hogy egységét – és nem mellékesen –, hegemón szerepét megőrizte, és ennek tudhatóan alakultak és alakulnak ki olyan helyzetek, hogy Románia politikai életében a magyarság akarata hovatovább megkerülhetetlen. Amin semmiképp sem értendő a teljes akarat, de az a teljesítmény mindenképp, hogy az adott viszonyokból a legjobbat hozzák ki a magyar nemzeti közösség javára.

Gondolom, sokaknak fejtörést okoz, hogy miképp írható le egyszerűen Románia történelmi útja az elmúlt húsz évben. Alapmércének kínálkozik a Ceausescu-féle diktatúrához képest szinte minden más rendszerváltó országnál gyökeresebbnek leírható fordulat. A viszonylag jól működő parlamentarizmus és piacgazdaság.

Bár mindkettő tele két évtized alatt le nem küzdhető, öröklött, balkániasnak mondott deficitekkel. Mércének kínálkozik a NATO- és az uniós tagság, még akkor is, ha a fölvételi kritériumok dolgában Románia sokkal kevésbé mondható pedáns teljesítőnek, mint a tőle nyugatabbra fekvő rendszerváltó országok.

Húsz év viszonylagos gyöngesége, az alapjában hátrányos helyzet manifesztálódik ma abban, hogy az ország nagyon megsínyli a mindenkit sújtó gazdasági világválságot: fulladozik az adósságban, fizetési gondjai vannak, nincs költségvetése, miáltal a kormányra kerülő RMDSZ is óhatatlanul olyan problémákba „fut bele”, amelyeknek a kezelése számára is pótlólagos, nyilván belső konfliktusokkal járó terheket jelent majd.

De mindehhez képest én, mint magyar, azt kínálnám fel elsősorban mércének, hogy az a magyarellenes nacionalizmus, amely Ceausescu országlásának vége felé szökkent igazán szárba, ám amely a maga undorító vonásait a rendszerváltozás után is nyomban megmutatta (Marosvásárhely), „legalább” a parlamentből kikopott.

Szimpla képlet: az RMDSZ megmaradt, a Nagy-Románia Párt, benne az összes, jobbára a Ceau sescuudvartartásból verbuválódott soviniszta alakkal, nem látható, nem hallható immár a törvényhozásban. Sajátos módon ott, ahol a magyarság a lakosság nem kevesebb mint 10 százalékát teszi ki, Szlovákiában tehát a Slota-félék szabadon garázdálkodnak, ám eközben romániai „testvéreik” a politikai konstelláció és az RMDSZ ügyessége folytán se lélegzethez, se szóhoz nem jutnak.