A logika ugye néhány elemzőnek azt diktálta, hogy amennyiben az egypárti vagy némileg attól is függetlenedő kabinet vállalja a drákói intézkedéseket, az őt követő rezsimnek óhatatlanul kevesebb lesz a takarítanivalója.

Ettől persze még lehetett volna folyamatosan bírálni a gazdaságélénkítés lanyhaságát, a romló foglalkoztatási mutatókat, a néhány egymásnak is ellentmondó, nem eléggé átgondolt elvonást, csakhogy a Bajnaiékra nehezedő nyomás cseppet sem enyhült, a Fidesz sem a frazeológián, sem politikai gyakorlatán nem változtatott – számára az MSZP már nem csupán az MSZMP, hanem Gyurcsány utódpártja is, ahogyan Bajnai Gordon szintén nem más, mint elődje kreatúrája.

Hogy ez a magatartás képes-e tavaszig a jelenlegi előnyt megtartani, azt csak találgatni lehet – mindenesetre a legnagyobb ellenzéki párt Őszöd óta konzekvensen azon a véleményen van, hogy minden jobb annál, mint ami éppen történik: 2006 ősze óta nincs tekintettel sem az évszakok, sem a körülmények változására.

A szocialisták berkein belül ugyanakkor elképzelhető, hogy szakaszolnak, s van is mit – nyilván sokan vélik úgy, hogy egy korábban bekövetkezett katarzis esetén nagyobb eséllyel kerülhették volna el a mélyrepülést. Ugyanakkor azt viszont láthatják, hogy bármikor is lobogtatták volna a fehér zászlót – alkupozíció ide vagy oda –, a totális, egész elitjüket átölelő letámadás csilla po dására aligha számíthattak.

Arra pedig végképp nehéz választ adni, hogy Bajnai színre lépése – „kivételesen” nem a pártszempontokat, hanem az ország érdekét tekintve – hozott-e akkora hasznot, ami az államfő szokatlan nyilatkozatát cáfolja, bár a nemzetközi megítélés az utóbbi feltételezést erősíti.

De némi alapot ad a fenti konklúziónak a Fidesz jelenlegi kommunikációja is, amely hol reformértékű lépéseket hiányol, hol olyan döntéseket kárhoztat, amelyek a racionalizálás előszobájába vezetnek – ha nem is a nagy rendszerek minden részletét átfogó koncepcióval, hiszen ahhoz parlamenti felhatalmazást úgysem kap. Jól látható, hogy a legnagyobb ellenzéki párthoz egyre lendületesebb iramban igazodik a gazdaság krémje, az államgépezet.

Egy ilyen helyzetben, a köztársaság elnökének szavaival élve, „a jövő meghatározásának lehetőségeiből” jóval többet fölvillanthatott volna a Fidesz, mint a krónikus nemeket. Erről Sólyom egyetlen szót sem szól, pedig jelenleg ember legyen a talpán, aki a kettős beszédből kihámozza azt a közkeletű teóriát, miszerint győzelme után Orbán Viktor úgy viselkedik majd, mint 1998-ban, amikor a gazdaságpolitikát lényegében ott folytatta, ahol Horn Gyula abbahagyta. Akkor leöntötte azt megannyi ceremóniával, most nyilván az elszámoltatással s néhány döntés azonnali visszavonásával fogja.

Csakhogy bonyolítja helyzetét az a rengeteg akna, amit kinyilatkoztatásaival maga rakott le, amely szerint mennyi mindennel lehet-lehetett ártani a magyar embernek – kormányra kerülése után valamennyi gyújtózsinórnál ott fog állni nemcsak az önmagát kereső, a hogyan tovább? kínjait átélő MSZP, hanem a Jobbik is.

Tény, hogy egy erős felhatalmazás utat engedhet nagy átalakításoknak – ám ha azok csupán a hatalom bebetonozását és az indulatok szinten tartását szolgálják, nemcsak Sólyom László találhatja magát a senki földjén, hanem az ország is.