Angliában most a bankárverés a sikk. Egyelőre még nem élőben, hanem csak utcai játéktáblán, amelyen apró bankárfigurák kopasz feje bukkan elő, s ezeket kell egyetlen, jól irányzott kalapácsütéssel szétlapítani. Mindössze negyven penny egy menet; munkából jövet, pubba menet, túl az aznapi kizsákmányoláson és megaláztatáson, a bolondnak is megéri.

A játék korábbi változatában érthetetlen módon vakondok fejét kellett szétlapítani. Az is népszerű volt, de nem ennyire. A feltaláló, Tim Hunkin szerint a bankárt mindenütt utálják a világon, mindazonáltal a játékban semmi új nincsen: az emberiségnek ősidők óta kedvenc foglalatossága, hogy az ellenséget megtestesítő szimbólumot rendre fejbe vágja.

A játék lényege ez esetben viszont nem ez, hanem az volna, hogy miután a bankárt jól fejbe csapták, nem terül el magatehetetlenül, legyőzötten, porig alázva, hanem végtelenül nyugodt, sőt kifeje­zetten szívélyes hangon közli a hangszórón át, hogy „Ezúttal ön nyert. Most nyugállományba vonulunk, nagyon köszönjük az adófizetőknek a nyugdíjunkat.” Ergo akárhogy ütjük a fejét, sőt minél jobban ütjük, annál inkább a fejünkre nő, és még ki is röhög.

Tulajdonképpen az a meglepő, hogy ennyi cinizmus láttán a járókelők nem a játék feltalálóját, Tim Hunkint magát verik fejbe a kalapáccsal. Tény, hogy régen járt rá ennyire a rúd a bankárokra, mint manapság.

Most nem az Amerikától Franciaországig, Németországig terjedő államfői megnyilatkozásokra gondolok, melyek szerint a válságot előidéző bankárok húzzák a legnagyobb hasznot a válságból, tehát erősen meg kell adóztatni a nyereségüket, mert ez a mi szempontunkból szakkérdés. Hanem az egyik brit gazdaságpolitikai intézet elemzése szerint a bankároknál még a kórházi takarítók is nagyobb hasznot hoznak a társadalomnak, mert míg előbbieknél a fizetés minden egyes fontja 9 és fél font hasznot teremt, addig a bankárok a jövedelmük minden egyes fontjával hét font kárt okoznak.

A közhangulat tehát meg volna immáron tudományosan is támogatva a bankárok totális elpusztításához, ilyen értelemben pár lépésre vagyunk egy Téli Palota ostromával kezdődő darab reprízétől. A világ valahogy mégse mozdul; London utcáin a járókelők fejbe verik párszor a bankárt, majd mennek a bankba kölcsönért sorba állni.

Ez még egy darabig így is lesz, a bank és a pénz intézményének a belátható jövőn belül nem akarózik megszűnnie, és a jelek szerint a bankárok sem kezdték még leépíteni magukat. Ami eléggé lehangoló, ám ami a bankárok önkéntes leépülését illeti, az alagút végén pislákol immáron némi fény, jelezvén, hogy azon túl nagyon is létezik járható út, ráadásul ez az út letagadhatatlanul magyar.

Amint arról a nagyközönség is értesülhetett már, legutóbb az ATV politikai műsorában Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, bankár, komoly nemzetközi kapcsolatokkal bíró közgazdász, e minőségében a Fidesz egyszemélyes hátországa, véletlenül azt találta mondani, hogy annak a levélnek az aláírását, amely a költségvetés megszavazása ellen buzdította az Országgyűlést, a Fidesz dolgozói kérték tőle, a párt háttéremberei.

Hagynám most azt, hogy lám, így fest az a Fidesz által hangoztatott váratlan és meglepő háttértámogatás, amit a párt kapott független közgazdászoktól, ebben az égvilágon semmi új nincsen. Hanem az már az elmúlt húsz év közgazdaság­történetének is kiemelkedő, sőt alighanem korszakváltó pillanata, hogy a bankárt most már nem vezénylőtábornok, hanem jelentéktelen, harmadik vonalbeli pártdolgozók veszik kezelésbe, pártanyagot íratnak alá vele, és ő ezt minden további nélkül megteszi, sőt természetesnek tartja. Amikor pedig megdicsérik, kicsit még el is pirul.

Vegyük észre: míg a világ legbrutálisabb részein a bankár uralkodik az emberiség fölött szivarfüstöt eregetve, pojácának nézve a politikát s a világmindenséget, addig nálunk lassan a portás meg a sofőr fogja hámba a bankárt, innét aztán se szakmai tisztesség, se méltóság, se korábbi tekintély nincs többé, teljes a leépülés.

Tim Hunkin nagyot csodálkozna: a pesti utcán maga a bankár veszi kézbe a kalapácsot és sújt le könyörtelenül saját nagy, buta fejére.