Az idézett cikk épp erről szól, arról, hogy ha Ukrajnának nem sikerül lehívnia a Nemzetközi Valutaalapnál kialkudott 16 milliárd dollárt meghaladó rendkívüli hitel aktuális részletét, akkor nem lesz képes kifizetni a Gazpromnak a január 7-én esedékes számlát, amire az oroszok csak azzal reagálhatnak, hogy megint elzárják a gázcsapot, megfosztván nemcsak nyugati szomszédjukat e pótolhatatlan energiaforrástól, hanem az orosz földgáz még nyugatabbi vásárlóit is.

Mindez természetesen csak lehetőség. Vannak tények, amelyek szembeállíthatók a találgatásokkal, és vannak, amelyek nem. Nézzük az előbbieket. Mind Juscsenko elnök, mind Timosenko miniszterelnök arról biztosította az EU-t, hogy Ukrajna „szavatolja” a területén áthaladó orosz gáz folyamatos áramlását nyugat felé. Az unió és illetékesei, Reinfeldt svéd miniszterelnök és Barroso bizottsági elnök azonban voltaképp „béna kacsák” ebben az ügyben. Az ukránoknak a kegyetlen és humortalan valutaalappal kell megállapodniuk, éspedig módfelett érzékeny kérdésekben. Ha nem tudnak megegyezni, nincs pénz. Az egyik megoldásra váró probléma, hogy az ukrajnai háztartási gáz árát emeljék a világpiaci szintre, egyszóval vonják meg az állami dotációt. A másik, hogy tegyék rendbe a költségvetést: túl nagy a hiány, az év végén 7 százalékos lesz.

Az oroszokat nemigen érdekli, hogy honnan vesznek fel az ukránok hitelt – a valutaalapon kívül más ajánlkozó, úgy tudom, nincsen –, de az se mondható, hogy zsarolnák a szomszédjukat. Inkább azt nyugtáznám, hogy ismerve a válságos viszonyokat (mindenki kevesebb gázra tart igényt, mint amennyit szerződésben lekötött), a Gazprom elég nagyvonalú anyagi engedményeket tett. Attól azonban, hogy 2010. január 1-jétől Ukrajna világpiaci árat fizessen az orosz gázért, semmi szín alatt nem tekint el.

Apropó, világpiaci ár. Érdekes helyzet van kialakulóban. Az orosz gáz nagy nyugat-európai vásárlóit egy csöppet sem aggasztja, hogy Moszkva esetleg elzárja a gázcsapot. A kereslet szűkös volta miatt a piac tele van az orosznál jóval olcsóbb földgázzal, mely könnyen belepumpálható a nyugati vezetékekbe. A keletiekbe viszont nem. Azok ugyanis egyirányúak, ideértve a magyarokat is.

Ha mi bajba jutunk Ukrajna miatt, nyugat felől nem kaphatunk gázt, csak a tartalékainkat meríthetjük ki. Azok viszont óriásiak. Ez a jó hír. Az azonban valóban elgondolkodtató, hogy ha – elsősorban Észak-Amerika felől – az új, fejlett technológiákkal felszínre hozott gáz valóban olcsóbb, mint az orosz, akkor ne arról beszéljünk, hogy mi van Ukrajnában, hanem arról, hogy miként lehetne minél előbb cseppfolyósgáz-lefejtőt építeni Horvátországban, illetve megteremteni annak a lehetőségét, hogy a magyarországi csővezetékbe nyugat felől is áramolhasson gáz. Nem beszélve aztán a kelet-közép-európai gázvezetékek észak–déli irányú egybekapcsolásáról.

Bár meglehet, a végső megoldás mégis az atomenergia, melynek bővítését akár – ha nem elsősorban – orosz segédlettel szorgalmazza újabban Orbán Viktor, kivéve az „orosz energiafüggés” szókapcsolatból a jelzőt.