Messze kerültünk már a nemzetközi szinten kívánatosnak tartott évi egyszázalékos újratermeléstől. A használt lakások adásvétele szintén hatalmas mértékben csökkent. Mindez nemcsak a válság következménye, hanem egy több éve folytatott meg- és átgondolatlan kormányzati politikáé is. (Még szomorúbb, ha mindez tudatos volt! Szándékosan ellehetetleníteni egy ágazatot, mely magával rántva a társadalom jelentős részét, már nem bűn, hanem hiba.) Lesz feladata az új kormánynak épp elég, de egy hosszú távon kiszámítható lakáspolitika kidolgozása és következetes megvalósítása az első teendői közé kell hogy kerüljön.

Rendet kell teremteni minden területen, így a jogszabályalkotásban és végrehajtásban is, vissza kell állítani a politika, az állam és a közigazgatás tekintélyét; a valódi értékeknek, a becsületnek, a bizalomnak, a szakmai tudásnak helyükre kell kerülniük. Mindezt jól szolgálná a civil és a szakmai szervezetek erőteljesebb bevonása a politikai és gazdasági döntések előkészítésébe és végrehajtásába. Természetesen a lakáspolitika területén is.

A második Gyurcsány- és a Bajnaikormány jóformán megszüntette a lakáspolitikát. Eltörölte a kamattámogatási rendszert, a szocpolt és a félszocpolt, megnövelte az áfát. Az állam gyakorlatilag kivonult a lakásfinanszírozásból, és nézi az emberek vergődését. Igaz, visszahozták a Fészekrakó program lebutított változatát, és meghagyták a panelfelújítási támogatást, de ez sem megy zökkenőmentesen. Kiáltványokat fogalmaztak meg a részletfizetési gondokkal küszködőknek, de érdemi intézkedés nem történt. Majd az élet úgyis mindent elrendez… Igaz, azt is mondhatná az állam, hogy nincs feladata ezen a területen, mert az alkotmány nem rögzíti a lakhatáshoz való jogot. Egyébként miért is nem?! Más országokban ugyanis rögzíti.

A Magyar Nemzeti Bank korlátozná a háztartások hitelfelvételét, többek között úgy, hogy a bankok jövedelemvizsgálat és hitelfedezeti korlát nélkül ne adhassanak hitelt. Ez szűkítené a meggondolatlanul adósságcsapdába kerülők körét, s jelentősen csökkentené azt a társadalmi igazságtalanságot, hogy azok is részt vállalnak – kénytelen-kelletlen – a veszteségek megfizetéséből, akik nem élvezték a csábítóan alacsony devizakamatok előnyét. A „köpönyeg” tehát jó lenne, csak az a baj, hogy már eső után vagyunk. Illetve még szemerkél, de jöhet még zivatar. Vagyis mindenképp helyénvaló az elképzelés, csak kissé megkésett. Ugyanakkor feltétlenül egyetértek Király Júliával, az MNB felkészült, széles látókörű alelnökével, amikor összefüggésbe hozza a fedezeti arány korlátozását, az önerő növelését a bérlakások számának gyarapodásával, illetve a bérlakások iránti igény bővülésével. Ez az, amit (másokkal egyetemben) csaknem egy évtizede kitartóan próbálok elfogadtatni a döntéshozókkal. Talán majd az új kormány nekilát a bérlakás-teremtési programnak! Az ugyanis tovább már nem halogatható! A (szociális) bérlakások számának és arányának növelésével megelőzhető lett volna, hogy sokan erőn felül, kockázatosan túlvállalják magukat, és belebukjanak a hitelükbe. Ez a leköszönő kabinet történelmi felelőssége.

Mélyponton van tehát a lakáspiac, és nagyon úgy fest, hogy 2010 második fél éve, de még inkább 2011 előtt nem is várható jelentős változás. Addigra el kell hogy készüljön egy átfogó, hosszú távon érvényesíthető lakáspolitikai koncepció, amelyben mindenképpen szerepet kell kapnia egy új támogatási rendszernek, amely ösztönzi az építést és a vásárlást, továbbá a (szociális) bérlakásprogramnak, amely fontos eszköze lehet a mobilitás növelésének is. Mindebben a válság utáni kedvező piaci körülmények is segíthetnek.

A szerző a Lakásvásár Média Csoport Elnöke