Lassan tudomásul kéne vennünk, hogy a honvédség technikai korszerűsítésére szánt anyagi keretek még sokáig szűkösek lesznek. Annál ésszerűbben kellene gazdálkodnunk velük! Kovács alezredes úr írásaiban éppen ennek hiányáról olvashatunk szomorú tényeket. Ennek fényében még felháborítóbb az a szemfényvesztésnek is mondható a tárca PR-akciósorozata: tűzijátékkal, népszórakoztatással, tábornoki csillagok osztogatásával, Honvéd Dream Teammel, celebpilóta kiképzésével.

Szerencsére nem vagyunk egy olyan kiszolgáltatott helyzetben, hogy az ország védelmét önállóan, csak a saját erőforrásainkra támaszkodva lennénk kénytelenek megoldani, és szerencsére a honvédelemnek is csak egyik eleme a fegyveres védelem. Leginkább a hatásos politikai, gazdasági és katonai szövetségi rendszerek teszik lehetővé egy Magyarország méretű és fejlettségű ország hatásos védelmet. Sőt, csak ezek!

Ezen belül kell megtalálni az anyagi erőforrásainkkal arányos, de hatékony fegyveres honvédelem lehetőségét. Ez részben nemzeti feladat, de még inkább a katonai szövetség feladata. A mai nemzetközi katonai szövetségek a független nemzetállamok két- és többoldalú együttműködéséből nőttek ki. Kezdetben pusztán az önálló nemzeti hadseregek párhuzamos együttműködéséről volt szó, nem egységesen, egy központból irányított hadseregről. Ennek eddig legfeljebb részelemeit láthattuk a történelemben, pl. a szövetségesek európai partraszállása esetén. Nem véletlen, hogy ez az együttműködés alakította ki azt a NATO-t, amely kezd túllépni a hagyományos katonai szövetségek gyakorlatán. A NATO-ban már megtalálhatók a valódi közös szervezetek a különböző szintű parancsnokságoktól, intézményektől az olyan közös egységekig, mint pl. a Pápán állomásozó nehéz-légiszállító ezred. Ez az igazán új és előremutató elem.

A szövetség keretében már régebben is alakultak ún. többnemzetiségű egységek (német-francia, holland-német dandárok). Mi is részesei vagyunk egy olasz-szlovén-magyar egységnek. Ezek nem hagyományos értelemben vett egységek, inkább kijelölt nemzeti elemekből álló, időszakosan és többnyire részlegesen együtt gyakorlatozó alakulatok. Ezek mutatják azt az irányt, amerre a szövetségnek haladnia kell.

A nagy nemzetek mindig is törekedni fognak a teljességre, de a kisebbeknek le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy olyan hadsereget tudunk kiépíteni és fenntartani, amely a modern hadászat minden elemét magában foglalja. Ilyen elképzelések csak felesleges és hatékonytalan kiadásokba kergethetik az országot. Irtóztató kiadásokkal lehet egytucatnyi harmadik generációs vadászgépünk, rendszerben tarthatunk egyszázadnyi modern páncélost stb., de ez lenne a modern hadsereg? Ez nevetséges.

A szövetség keretén belül meg kell teremteni a valódi integrációt, melyben a professzionális Magyar Honvédség is megtalálhatná a maga komoly és felelősségteljes szerepét. Ki kell jelölni azokat a hagyományainkra is építő katonai képességeket, amelyekkel komolyan hozzá tudunk járulni a szövetség közös erőfeszítéseihez. Ezt valószínűleg nem egytucatnyi repülővel, jelképesnek is alig mondható nehéztüzérséggel tehetjük meg. Sokkal inkább igen magas szinten kiképzett katonákkal, speciális képességekkel rendelkező egységekkel. A hagyományos gépesített zászlóaljak felszerelése, kiképzése nem igazán olcsóbb (sőt!) a szolnoki alegységeknél, miközben az utóbbiakra van igazán szükség a terrorizmus elleni küzdelemben. Nemzetközi misszióinkban BTR-es lövészeinket leginkább rendfenntartóként vetjük be, ahol meg páncélvédelem kell - Afganisztánban - ott amerikai eszközöket használunk.

Az egykori SFOR magyar műszaki kontingense, vagy az Afganisztánban tevékenykedő különleges műveleti erők sokkal többel járultak hozzá a Magyar Honvédség hírnevéhez, Magyarország szövetségesi helytállásához, mint a jelképesre csökkent, de így is anyagi erőink korlátait feszegető nehéz technikáink. Honvédelmünk ma úgy néz ki, mint közösségi fogyasztásunk más elemei, az egészségügy, az oktatáshoz: szegény, szűkölködve vegetál, ugyanakkor egyes elemeiben végtelenül pazarló és mindezek együttes hatásaként rém hatékonytalan.

Át kell gondolnunk azt is, amitől most nem kell tartanunk, de amire készülnünk kötelesség. Ez az országot érhető esetleges fegyveres támadás kivédése. Erre valódi esélyt persze csak a hatékony szövetségesi rendszer adhat, mely eleve elrettenti esetleges ellenségeinket. Komoly támadást csak nemzetközi erők verhetnek vissza. De egy ilyen helyzetben a Magyar Honvédség helytállásán túlmutató erőfeszítéseket is fel kell mutatnunk: az ország lakosságának aktív részvételét a védelemben. Ez csak a honvédséget kiegészítő, mozgósítható és felvegyverzett lakossággal képzelhető el. A most - nagy nehézségekkel és késedelmesen - bevezetni tervezett önkéntes tartalékos rendszer a prodesszionális hadsereg háttere, szó szerinti tartaléka. Ezen túl kell megteremtenünk a honvédelmi kötelezettségre való felkészítés és mozgósítás rendszerét és keretét. Isten ments a sorkötelezettség visszaállításától, de a tizennyolc évre kiterjesztett tankötelezettség és a fiatal korosztály többsége számára ennél jóval hosszabb tanulmányi idő lehetőséget adna megtanulni és begyakorolni a honvédelemből az egyes állampolgárra eső feladatokat. (Vannak erre jó példák Európában.)

Másrészt át kell gondolni azon testületek honvédelmi szerepét, amelyek jelenleg is katonailag szervezettek, és esetleg fel is fegyverzettek. A mai magyar rendőrség egyrészt túlmilitarizált, másrészt viszont a honvédelemben betöltött szerepe tisztázatlan. Ezért egyszerre kellene demilitarizálni, másrészt sokkal hatékonyabban bevonni a honvédelembe. Olaszországban az ún. csapaterős rendvédelmi alakulatok a hadsereghez hasonlóan mozgósíthatók, a missziókban is együtt szerepelnek a hadsereg alakulataival. Miért kell a mi lövészkatonáinkat az EUFOR/KFOR-missziókban való szerepvállalás kedvéért sok pénzért tömegoszlatásra kiképezni és felfegyverezni (hogy azután sokszor az olasz carabinierik alárendeltségben tevékenykedjenek), miközben vannak erre fenntartott rendőri erőink, akik olasz kollégáikhoz hasonlóan bevethetők lennének? A felfegyverzett csapaterős rendőri erők a honvédség azonnal bevethető kiegészítő elemei lehetnének az országot ért váratlan támadás esetén a mozgósítás lebonyolításáig és a szövetséges erők beérkeztéig.

Egy újságcikk persze csak a gondolatok felvillantására lehet elég. De a lényeg az, hogy vagy sikerül elérni gyökeres szemléletváltást a honvédelem kérdésében, vagy továbbra is írhatják a fegyveres erők ügyében elkötelezettek a keserű cikkeket.

A szerző közgazdász