BlogkÓstoló

Tarski bemutatja Szapáry György ATV-beli interjúja kapcsán, miként szervezi meg a Fidesz "a független szakértők" véleményközösségét.Ez az interjú mindenképpen emlékezetes lesz számomra és gondolom mindenki számára. Ugyanis jó példa arra, hogyan kényszerítik rá lélektanilag a szakembereket arra, hogy alávessék magukat a Fidesz akaratának. Az interjúból ugyanis kiderül, hogy Szapáryt az elnöki stábtól hívták fel, hogy írja alá. Nos, ilyen esetben ki az a bolond, aki nem azt mondja, hogy igenis készségesen aláírja, amikor tudja, hogy a nyártól elszabadul a Fideszes pokol és a bosszúhadjárat elkezdődik. Mi szüksége lehet arra egy vén embernek, aki néha még beszélni sem tud, vagy egy értelmes mondatot kinyögni, hogy félreállítsák, vagy egyenesen az orra alá dörgöljék, hogy lám, lám, nem támogattál bennünket? Jobb nem magára haragítani a Vezénylő Tábornokot, mert az ember a piacról él. A Fidesz piacáról él.

De ebben az interjúban az is kiderül, hogy ezt a szöveget a Fidesz környezetében dolgozó szakemberek készítették, tehát nyilvánvalóan azzal a szándékkal csinálták, hogy keresztbe tegyenek a kormánynak. Hogy ez mire volt jó, azt máig sem lehet tudni. Talán arra, hogy az ellenzéki szerepet jobban kidomborítsák? Ezt eddig is tudtuk, és azt is, hogy nekik semmi sem drága, ha a hatalomról van szó. Talán arra volt jó, hogy később legyen mire hivatkozniuk, hogy mi már akkor is mondtuk és sok mértékadó (?) közgazdász is mondta, hogy rossz ez a költségvetés? Meglehet, erre csakugyan jó volt, bár megítélésem szerint jövőre sem fognak majd jobb költségvetéssel előhozakodni.

Arra a kérdésre Szapáry nem tudott elfogadható választ adni, hogy miért írta alá a nyilatkozatot. Megítélése szerint a büdzsé tele van láthatatlan aknákkal, és a számai nem tarthatók ... nem számol kellően a rizikófaktorokkal.

No, ez aztán gyönyörű! Tele van láthatatlan aknákkal? Pontosan Szapáry ne tudná, hogy minden terv ab ovo bizonyos feltételezésen alapul, amelyeket a mában fogalmazunk meg, de a jövőben fog teljesülni, ha egyáltalán teljesülhet. Éppen Szapáry, a volt MNB-elnök ne tudná, hogy a költségvetésbe azért terveznek be tartalékokat, hogy legyen miből hatástalanítani ezeket a láthatatlan aknákat?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.