A kép meglehetősen árnyalt. Azzal együtt, hogy az első cikkben idézett Csampa Zsolt képviselőnek igaza van: a honvédség forráshiánnyal küzd - évtizedek óta. Már annyiszor elmondtuk, hogy a honvédség most már tényleg a működésképtelenség határára érkezett, hogy ez a szöveg már teljesen hatástalan. Hisz, lám-lám, a hadsereg úgy-ahogy, de még mindig működik. Vagy 15 éve hivatkoznak arra, hogy most éppen nincs pénz a honvédségre - de rövid időn belül lesz. Hát nem lett, és szembe kell nézni azzal a keserű ténnyel, hogy egyhamar nem is lesz.

A választásokig hátralévő időben már nem sok minden történhet, de nem lenne nagy baj, ha ezt az időt némi értelmes gondolkodásra, vitára használnánk fel arról, mit lehet majd tenni a választások után. Különösen annak fényében, hogy folyik a NATO új stratégiai koncepciójának kidolgozása is, amihez a magyar hozzájárulás meghatározása pont az új kormány hivatalba lépésének napjaiban lesz igazán időszerű, s amelynek azért komoly hatása lesz a magyar haderő fejlesztésére is.

A tények nem olyan egyszerűek, mint ahogy a két cikk szerzői beállítják. Igaz, hogy komoly eredményeket értünk el és az utóbbi években komolyabb előrehaladás történt, mint korábban sokkal hosszabb idő alatt, különösen a nemzetközi missziók, a vezetési struktúra korszerűsítése, a Nemzeti Katonai Stratégia - gyakorlatilag konszenzusos! - elfogadása tekintetében. De igaz az is, hogy számos szükséges változtatásra nem került sor. A jövő szempontjából pedig a tennivalók az érdekesek, így ezeket vesszük elsősorban számba.

A legfontosabb teendő a személyügyi rendszer radikális reformja. A mostani bizonytalanságban tartja a személyi állományt, kedvez a szubjektív döntéseknek, nem jutalmazza a kiemelkedő teljesítményt, nem teszi vonzóvá a katonai pályát és igen kicsi a megtartó ereje. Számos probléma évtizedek óta fennáll, s ezekre még rárakódott, hogy az önkéntes hadseregre való áttéréskor az elengedhetetlen változtatások sem történtek meg. Olyan rendszer létrehozására van szükség, mely segít kiküszöbölni az anomáliákat és növeli a pálya vonzó és megtartó képességét, még akkor is, ha a jövedelmek radikális emelésére a közeljövőben nem lesz lehetőség.

A rendszert úgy kell átalakítani, hogy világos pályaképet kínáljon a katonáknak, beleértve a pálya elhagyásakor felkínált lehetőségeket és az erre való felkészülést is hogy kiküszöbölje a szubjektivizmust, rendbe hozza a rendfokozati arányokat (hiszen elfogadhatatlan, hogy az állomány egyharmada tiszt, egyharmada tiszthelyettes legyen és csak a maradék a legénység). A jövedelmeknek tükrözniük kell, hogy a katonai szolgálat lényege a csapatszolgálat és nem az irodai munka.

Be kell fejezni a vezetési rendszer átalakítását. Az Összhaderőnemi Parancsnokság torzó maradt, hiszen a parancsnok alatt, két haderőnemi helyettes lévén, gyakorlatilag fennmaradt a haderőnemek különállása - s a vezérkari főnök közvetlen alárendeltségében is vannak még csapatok -, ami lehetetlenné teszi a Honvédelmi Minisztérium integrációját, hiszen parancsnoki funkciókat nem lehet integrálni a közigazgatásba. Máig sem sikerült megteremteni azt a civil szakértői állományt, amely a minisztérium civil beosztásait betöltené (ezért találhatóak ma is túlnyomórészt katonák a minisztériumban).

Radikálisan át kell alakítani a pénzügyi rendszert is, mely alapvetően a bizalmatlanságon alapul s annyira központosított, hogy megbénítja a csapatok működését. A központosítás valószínűleg több milliárddal megdrágítja a mindennapi élethez szükséges beszerzéseket.

A jelenleg nagyon kevéssé hatékony és átláthatatlan beszerzéseket hatékonnyá és átláthatóvá kell tenni, a központosítást enyhíteni kell, a nagy beszerzéseket, amelyeket csak központilag lehet intézni, szakmailag alaposabban meg kell támasztani, transzparenssé kell tenni, hogy ne merülhessen fel a korrupciónak még a gyanúja sem, és ne fordulhasson elő, hogy életfontosságú beszerzések (pl. az Afganisztánba szánt UAV-oké) éveket késnek.

Végül, de nem utolsósorban, át kell gondolni a "kiszervezett" tevékenységek (pl. őrzés-védelem) és a tárca tulajdonában lévő vállalkozások működését: valószínűleg lehetne jóval olcsóbb megoldásokat találni.

Amikor ezekről a teendőkről beszélünk, el kell ismerni az elért eredményeket is. Az elmúlt években a honvédség konszolidálódott és stabilizálódott. Számos újításra került sor, és ezek jó része ma már nem politikai, hanem szakmai indíttatású. "Csupán" a fent említett néhány kérdés megoldása maradt a politika feladata - de ebbe is az eddigieknél jóval mélyebben be kell vonni a szakmát. Egy normális hadseregben, s a Magyar Honvédség húsz év után már majdnem ilyen, a felmerülő problémák nagy része szakmai. Ezekbe a politikának sem közvetlenül, se közvetve nem szabad beleszólnia. Katonáinknak pedig meg kell érteniük, hogy mindig csak az adott költségvetésből, az adott keretek között működhetnek. Különösen akkor, amikor még hosszú évekig nyögnünk kell az elhibázott repülőgépbeszerzés következményeit, azaz a fejlesztésre fordítható összegek nagy részét még sokáig elviszi a hasznosítható katonai képességeinket gyakorlailag nem növelő, politikailag semmire sem használható vadászrepülők kifizetése és üzemeltetése.

A feladatok végrehajtását nem lehet tovább halogatni. Egy-két év múlva teljesen kimerülnek a honvédség készletei, annyira elavulnak egyes technikai eszközök, hogy veszélybe kerül majd ellehetetlenül a nemzetközi missziók működtetése is. Azaz nemhogy "felnőnénk" az új NATO-stratégia várhatóan követelményeihez, de a rendelkezésre álló képességeink is elveszhetnek.

Radikálisan újra kell gondolni a nemzetközi missziók működését is, tekintettel arra, hogy az egymástól elszigetelten működő katonai és civil elemek együttműködés hiányában eleve kudarcra vannak ítélve. A nemzetközi missziókban egyre inkább keverednek a katonai és rendőri elemek - sok tekintetben így van ez egyébként itthon is - és ennek figyelmen kívül hagyása ugyancsak kudarcokhoz vezet.

Nem vagyunk elmaradva szövetségeseinktől: sajnos az integrált műveletekre való felkészülés, az azokhoz szükséges szervezetek létrehozása még máshol is gyerekcipőben jár. Érdemes lenne elgondolkoznunk azon, nem tudnánk-e ismét a fejlődés élére állni, és elkezdeni ezeknek a változásoknak az előkészítését - egyelőre koncepcionálisan. Közelíteni kell egymáshoz a katonai és rendőri kiképzést, s be kell vonni a civil szervezeteket is a nemzetközi műveletekre való felkészülésbe.

A szerző diplomata