A korrupció a média számára is jól eladható téma, a Népszabadság is kedvtelve lubickol ebben a piszkos vízzel teli dézsában. Nemrég Nagy József (Illanó közpénz) közérthetően összefoglalta az országot elárasztó korrupció legkirívóbb jelenségeit, és nem mulasztotta el, hogy rámutasson ezek mélyebb társadalmi, gazdasági, politikai okaira. Igaza van, a bajok a rendszerváltásig nyúlnak vissza, amikor nem találták meg a pártok finanszírozásának legális módját.

Sem a jobb-, sem a baloldali pártok nem mertek szembenézni azzal, hogy a demokrácia működtetése kínosan sok pénzbe kerül. Eleve bérfeszültséget kelt, ha a pártapparátusok munkatársai sokkal kevesebbet keresnek, mint amennyit a magáncégeknél vághatnának zsebre. Az épületek, a hivatali helyiségek fenntartása sincs ingyen. Lakbér, gáz- és villanyszámla, a számítógépek működtetése, hogy az elkerülhetetlen kiadásoknak csak egy töredékét említsem.

Két nappal később Nyusztay Máté gyűjtötte csokorba az illegális pénzszerzés változatos módszereit, és vonta kétségbe Bajnai Gordon miniszterelnök reményét, hogy Gyurcsány törvényjavaslatának a felmelegítésével eredményesen küzdhet a korrupció ellen (Őrszemek a pénzcsapokon).

Már a startnál tudható volt, hogy a legfőbb fejesek nem merik elismerni, hogy ténylegesen mennyibe kerül a pártok működtetése. Világos volt, hogy a pártok a költségvetéstől nyíltan, legálisan a szükséges összegnek csak a töredékét kaphatják meg. A különbséget maguknak kell előteremteniük. Hogy hogyan, ez az ő dolguk. Erről nem beszélünk.

A hazug szemérmesség a szocializmus maradványa. A párt az egyenlőség elvét hirdette, de persze mindenki tudta, hogy vannak egyenlőbbek, a fejesek, a kedvencek. Az utóbbiak akár labdarúgók, írók is lehettek. A még egyenlőbbek a jövedelempótlást természetben kapták meg a szabadsághegyi villától a külföldi nyaralásig és a színházjegyig. A fizetési listán nem is kellett titkolni a keresetüket a többi munkatárs előtt. Azt meg végképp nem kérdezhette meg senki, hogy mibe kerül a párt működtetése.

A rendszerváltó bölcsek abból indultak ki, hogy a hiány pótlását a pártok majd megumbuldálják valahogy. Hisz az umbuldában nagyok vagyunk.

Nyusztay azt állítja, mindjárt írásának első mondatában: "Évente 300-400 milliárd forint tűnik el a közbeszerzéseknél..." A számlahamisítók azonban nem pitiáner jobb- és balfácánok, hanem az állam- és a pártapparátus közepes és magas rangú tisztviselői, akik pártjaik érdekében nem kis kockázatot vállalnak, hiszen törvénytelenségeket követnek el. Ha lelepleződnek, és a pártjuk nem tudja megvédeni őket, évekre börtönbe kerülhetnek. Ezért előre jól meg is fizetik őket. Aránytalanul magas fizetésekkel, végkielégítésekkel, titoktartási pénzekkel. Meg azzal, amit a biztonság kedvéért még eltüntetnek, hogy a kockázat kifizetődjön.

A rendszerváltozást követően a pártfinanszírozás kérdése, ha itt-ott írtak is róla, nem okozott túlzott izgalmat. Odafent persze szinte mindenki, akit érdekelt, tudta az igazságot. Gyurcsány Ferenc megértette, hogy fel kellene számolni ezeket a machinációkat, mert ebből baj lesz, de ezt a próbálkozását - úgy hírlik -, a saját pártja állította le. Nagy József el is magyarázza, miért nem érdeke egyik pártnak sem az áttérés az egyenes útra

. Mert sokan okkal tartanak attól, hogy a megváltozott viszonyok közepette elvesztenék busás jövedelmük jelentős részét. A párton kívüli Bajnait Gyurcsánnyal ellentétben a jelek szerint nem érdekli a pártok finanszírozásának a gondjai, tehát bátran indítja a fehér bábukat. Csakhogy a másik oldalon nem akarnak sakkozni. Válaszlépés helyett felborítják a sakktáblát. De azt is el kell mondanunk, hogy nem lehet az egyes umbuldákat külön-külön felszámolni.

Az egész elszámolási szisztémát kellene más alapokra fektetni. Ma már talán az MSZP képviselői is tudják ezt, hiszen a jobboldalnak sikerült az általános korrupció minden sarát rájuk borítani, és mivel kétharmados törvényről van szó, Orbánéknak eszükbe sem jut, hogy első számú politikai ellenfelüket kiengedjék ebből a szorításból.

Most már a töredelmes vallomás sem segítene az MSZP-n. Csak akkor, ha erre - tettestársként a Fidesz vezérkara is kapható lenne. De nem kapható, mert nem vesztette el az eszét.

Ha Nagy József számai stimmelnek, akkor csak a két nagy párt 50, illetve 55 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek egy ciklusban. A kisebb pártok kevesebbe. Ezeket az összegeket normális esetben közvetlenül húznák ki az adófizetők zsebéből. Mi változna? Akkor is fizetnénk az adót, akkor is lennének szegények, nem is kevesebben, nem lennének jobbak az utak, a 4-es metró sem épülne gyorsabban. Csak éppen kevesebb hazugságban élnénk, és több tisztességben. Annyiban, amennyiben szerencsésebb, normálisabb országokban lehet.

Jelenleg a pártok által elköltött pénzekből jut az államkincstárnak, sok vállalatnak, vállalkozónak, munkavállalónak. Sok alkalmazottnak, nyomdáknak, kiadóknak, informatikai vállalatoknak, szakembereknek. Az MSZP az államapparátus és az önkormányzatok kisebb részének, a Fidesz pedig az önkormányzatok zömének irányitójaként voltaképp az ország legnagyobb munkaadói közé tartozik. A pénz, tehát kerülő úton, de visszajut a munkavállalókhoz.

A rejtett sarcok miatt valóban többe kerülnek az utak, a metró és majd' minden állami, önkormányzati beruházás, vállalkozás, ahol mód van a visszaosztásra.

Tény, hogy a túlköltekezés ellenére az ország javát szolgáló utak, sztrádák, vasútvonalak megépültek, az építmények állnak. Közben persze milliárdok tűnnek el. Akkora összegek, amelyeket már a pártok működtetésére és személyes fogyasztásra nem lehet elkölteni, az eltűnt pénz jó részét nyilván visszaforgatták a gazdaságba. Vállalatok, munkahelyek létesültek belőle. Nem kis részben elumbuldált milliárdok működtetik az országot. Disznóság, de így is élünk, megélünk. Ki jobban, ki rosszabbul.

Így megy ez húsz éve, nem átláthatóan, de nem is titokban. A fodrász, a villanyszerelő is tud róla, az umbuldából ő is kiveszi a maga részét, amikor nem ad számlát. Mi meg rezzenéstelenül fizetünk a számlát nem adó fodrásznak, a paraszolvenciát zsebre vágó orvosnak, és nem tiltakozunk, mert valahol mi is fogaskerekei vagyunk a gépezetnek.

Valóban, jó lenne az egész umbuldát a levegőbe röpíteni.

De ki teszi ezt meg?

Tán a Fidesz? Aki húsz éve maga is ennek a rendszernek a haszonélvezője?

A szerző újságíró