Az nyilvánvalóan hiú vágy, hogy egy-két generáción belül olyan életszínvonalat érjünk el, mint amilyet a tatár, török, osztrák, német és szovjet megszállást elkerülő és természeti  kincsekben, adottságokban gazdagabb országok. A lassú felzárkózásunknak megvoltak, és meg is vannak a feltételei, de sajnos ezek alapkövetelményeit sem tartottuk be, sem a rendszerváltozás előtt, sem utána.

Pár hónap múlva parlamenti választások lesznek, melyek megnyerésére a Fidesznek van a legnagyobb esélye. Tekintsük át, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen tényezőket érdemes a kormányalakításra esélyes pártnak figyelembe vennie, és hogyan teremthetők meg a sikeres és az előzőnél nyugodtabb kormányzás feltételei.

1. Kampány és ígérgetések. A hazai és a világválság közepette mindenképpen visszafogott és takarékos választási kampány lenne ildomos. Amennyiben a Fidesz kormányzati pozícióban meg kívánja őrizni jelenlegi népszerűségét, akkor tartózkodnia kellene olyan ígéretek, programok felvetésétől, amelyeknek a megvalósítása reménytelen, elmaradásuk pedig kiválthatja az új támogatók bizalmának elvesztését. A párt jelenlegi népszerűsége olyan magas, hogy erre nincs szüksége.

Elszomorító lenne, ha a 2010-es választás után megismétlődne a már ismert forgatókönyv, hogy ti. az ellenzék a be nem váltott ígéreteket évek hosszú során át emlegeti, ami hozzájárul a kormánypárt, legutóbb az MSZP elfogadottságának fokozatos elvesztéséhez. Ebből a Fidesznek is tanulnia kell. Aligha jó megoldás, ha a győztes párt azzal bújik ki az ígéretek teljesítése alól, hogy csak most szerzett tudomást róla, milyen sanyarú helyzetben van az ország.

Igaza van Kósa Lajosnak és Karsai Józsefnek, hogy nem az IMF-et, hanem elsősorban az "embereket" kell megkérdezni, hogy mit szólnak a tervezett intézkedésekhez. Ezzel csupán egy gond van, nemigen van ország, ahol a lakosság bármilyen megszorításért lelkesedne, s ne olyan programokat támogatna, melyek neki ott és akkor előnyösek. Bármennyire fájó, a választóknak tudomásul kell venniük, hogy áldozathozatal, lemondás és átmeneti szenvedés nélkül ebből az állapotból nem tudunk kikecmeregni. Lehet utálni az IMF-et, de ha szükségünk van rájuk és a kedvező kölcsönökre (!), akkor nem inthetünk be nekik, hanem alkalmazkodnunk kell az előírásaikhoz.

Óvatosan kell bánni az olyan bejelentésekkel is, hogy a választás megnyerése után az előző kormány ilyen-olyan intézkedését már "másnap" visszavonják. Egyrészt az új kabinetre számos azonnali teendő vár, mielőtt bármilyen korábbi törvényt érvényteleníthetne, nem beszélve szándékának esetleges kényszerű megváltoztatásáról. Olyan lépésekről sem érdemes értekezni - még hazai használatra sem, amelyeket már azért sem lehet megtenni, mert rögtön kiváltanák a kölcsönt adó nemzetközi pénzügyi szervezetek rosszallását, ami a forint leértékeléséhez, hitelünk csökkenéséhez, gazdasági helyzetünk rosszabbodásához vezetne. Mindenképpen mérsékelni kellene a kielégíthetetlen várakozásokat. A siralmas állapotban lévő ország ámítás helyett azt várja a politikától, hogy húzza ki a bajból, és csakis az igazat mondja.

Visszafogottabban kellene emlegetni a visszaállamosítási lehetőségeket is. Ki lehet állni a nagyobb mértékű állami tulajdon mellett, csak nem úgy, hogy a politika által kinevezett vezetőknek szabad kezet adnak a törvényesített (?) "lenyúlásokhoz". A BKV-nál elkövetett elképesztő fosztogatás aligha támasztja alá, hogy az állam jobb tulajdonos lenne.

Milyen állami tulajdon az, melynek vezetését a (részben a pártok delegáltjaiból álló) felügyelő és igazgatósági testületek nem ellenőrzik? Vagy milyen törvénykezés az, amely lehetőséget biztosít az állami vállalatok irányítóinak a szabad rabláshoz vezető döntések meghozatalára, az elképesztő prémiumok és végkielégítések kifizetésére? Nem értek egyet a BKV igazgatójának nyilatkozatával, mely szerint kevesebb pénzért csak "hülyéket" tudna alkalmazni. Hülyékre persze máshol sincs szükség, gondolok például azon intézményekre, ahol a BKV kiemelt helyzetbe került tisztviselői diplomát szereztek, ha szereztek.

Az egyetemek nagy részében azt a szót, hogy "prémium", nem is ismerik, pedig az ott dolgozó és összehasonlíthatatlanul kevesebb pénzért dolgozó "hülyék" esetleg kiemelkedően teljesítik feladataikat.

2. Fenyegetések. A Fidesz politikusaitól gyakran elhangzik, hogy győzelmük esetén kemény számonkérést vezetnek be, és minden gyanús pénzügyi manipulációt alaposan megvizsgálnak. Ez természetesen találkozik a társadalom elvárásával. Erre, mint a jelenleg folyó perek is bizonyítják, most is van lehetőség, és ha bárki feljelentést tesz, a megfelelő szervek feladata, hogy azt megvizsgálja és megtegye a szükséges intézkedéseket.

A jelenleg regnáló hatalomnak nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie, hogy az ismert vagy gyanús korrupciós ügyek mielőbb napvilágra kerüljenek. Ha ezt nem teszik, akkor aligha kerülhető el, hogy a választás után az új hatalom ne olvassa ezt a fejükre, és felzárkózásunk kérdése helyett hosszú időn keresztül ismét a korrupciós ügyek foglalkoztassák a politikát és a közvéleményt. Minden törvénytisztelő ember elvárja, hogy az illetékes szervek mindazokat, akik az országot, az állampolgárok közösségét megkárosították, visszaéltek beosztásukkal, törvénytelenségeket követtek el, büntessék meg, függetlenül attól, hogy híres filmrendező, polgármester, bankár vagy pártpolitikus az illető.

Az azonban mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a demokráciában a törvényeket nem lehet utólag megváltoztatni, testre szabni, mint valami zakót. Ha egy politikus rosszul végezte a dolgát, akkor a demokráciában (!) el lehet zavarni, fejére lehet olvasni a baklövéseit, de aligha lehet bíróság elé állítani. A mi életünkben politikai számonkérésre közvetlenül 90 után lett volna mód, ehelyett azonban - ne feledjük! - a magyar nép visszaszavazta a hatalomba a puha diktatúra működtetésében jeleskedő politikusokat!

3. A tisztségviselők kiválasztása. Tekintettel az erősen polarizált politikai életre, jobboldali kormány alakulása esetén várható - az európai demokráciában megszokottnál lényegesen nagyobb mértékű - személycserékre kerül sor. Az új hivatalnokok, tisztségviselők, parlamenti képviselők kiválasztásában azonban az eddigieknél alaposabb személyiségvizsgálatra lenne szükség. A nagy pártoknak tudomásul kell venniük, hogy a soraikba belépő és különböző tisztségekre törekvő honfitársaink egy része nem a párt célkitűzései, eszmeisége miatt csatlakozik hozzájuk, hanem csupán karrierjük, gyarapodásuk érdekében. A jellemre, az erkölcsi elvekre vonatkozó tájékozódást és a folyamatos ellenőrzést (!) az MSZP az elmúlt csaknem két ciklusban elmulasztotta, és ezért óriási presztízsveszteséget szenvedett. Ez a veszély a Fideszt is fenyegeti, és nagy baklövést követne el, ha az MSZP hibájába esne.

4. Társadalmi béke. Történelmünk tanúsága szerint a válságokból való kilábaláshoz mindig szükség volt valamiféle társadalmi, politikai megbékélésre, nemzeti összefogásra és a különböző nézeteket vallók közötti folyamatos párbeszédre. Erre a 2010-es választás után lesz mód. Ebben meghatározó szerep vár a Fideszre, a régi kádereit lassan teljesen elveszítő, számos vonatkozásban újjáalakuló MSZP-re, de nem lehet ebből kirekeszteni a jelenlegi kis pártokat és a civil szervezeteket sem.

Meg kell győzni mindenkit, akit kell és lehet, arról, hogy az itt született, az itt élő emberek mind a magyarsághoz tartoznak, függetlenül attól, hogy milyen világnézetet, eszmeiséget vallanak. Nem ellenségek ők, legfeljebb politikai ellenfelek, akiket kifigurázásuk, megszégyenítésük helyett érvekkel kell vélt igazunkról meggyőzni.

Mindebben nagy felelősség hárul a médiára is. Megette a fene azt a demokráciát, amelyben húsz évvel a diktatúra bukása után valaki azért nem meri kifejteni a nézeteit a nyilvánosság előtt, mert fél attól, hogy szakmai és erkölcsi téren kára származik belőle és/vagy magára vonja a médiában meglepően nagy hatalmat élvező szélsőségesek sértegetéseit. Miért tekintenék renitensnek azt a baloldali vagy jobboldali nézeteket valló embert, aki nem mindenben ért egyet az elveit képviselők politizálásával?

Miért kell a leggorombább módon elmarasztalni azt a közírót, aki, miután a jobboldali sajtó bezárult előtte, csak a baloldali lapokban fejtheti ki a nézeteit, ahol egyébként időnként a Fidesz politikusai is megszólalnak. Talán nem vagyunk egyenlők? Egyetértek Gyurgyák Jánossal (Konzervativizmus a kapuk előtt), hogy "mélységesen elszomorító, s a mai közállapotokat jellemző dolog, hogy a magyar konzervativizmus jövő lehetőségeiről a Népszabadság hasábjain vitatkozunk".

Kizárólag rajtunk múlik, milyenné válunk. A történelmi felelősség húsz éve már mindannyiunké: nem hárítható át diktátorokra, idegen elnyomókra.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja