Magyarországon nagyon nagy a rendszerváltás abszolút veszteseinek az aránya. Olvastam olyan felmérést, amely ezt az arányt 30 százalékosra teszi. Ide tartoznak a nemcsak a munkájukat, de a munkához jutás lehetőségét is elveszítők - a tisztes szegénységből a mélyszegénységbe sülylyedtek. Idetartoznak azok a volt téeszparasztok is, akik a mezőgazdasági szövetkezetek szétverésekor, vagyonuk szétrablásakor nem voltak közel a tűzhöz, és most "családi" gazdaságukba vagy föld nélkül gürcölve napszámba járnak, közben megöregedve, a munkát egyre kevésbé bírva csak sínylődnek. Idetartoznak azok is, akik nagy garral vágtak bele saját vállalkozásukba, de aztán a náluk gátlástalanabbak széttiporták őket, milliókat nem fizettek meg nekik, anyagilag teljesen tönkrementek.

Náluk is sokkal többen vannak a rendszerváltás relatív vesztesei. Az ő életszínvonaluk nem csökkent, kissé emelkedett is, de közben drasztikusan megnőtt azok életnívója, akikhez viszonyítják magukat. Idetartozik jóformán az egész alsó középosztály, sőt a felső középosztály számottevő része. Idetartozik a nyolcszázezer közalkalmazott. Az ember elégedett lehet a Trabantjával, ha annak is csak Wartburgja, legfeljebb Ladája van, aki a szemében a gondtalan élet netovábbja. Ugyanakkor mélységesen elégedetlen lehet a Suzukijával, ha özönével veszik körül az úttesten a milliós luxusjárgányok. Elégedett lehet az egy szoba két félszobás panellakásával, ha a gazdagnak is csak háromszobása van. Ugyanakkor mélységesen elégedetlen lehet a 80 négyzetméteres, sokmilliós adóssággal terhelt családi házával, ha a hegyoldalról özönével vigyorognak le rá a kastélyparkos, fedett úszómedencés paloták.

A rendszerváltáskor túlzott ígéretekkel árasztottak el bennünket a politikusok és a média. Ezek az ígéretek messze nem teljesültek. Türelmetlenek nem voltunk, de a hangzatos ígéretek nyomán nagyon pesszimistának tartottuk azt, aki 23 évre becsülte, amíg utolérjük életszínvonalban Nyugat-Európa kevésbé gazdag országait. Azt meg álmunkban sem gondoltuk volna, hogy húsz évvel a rendszerváltás után még mindig kevesebb mint a negyedét keressük vagy kapjuk meg nyugdíjban, mint nyugat-európai sorstársaink. Azt meg végképp nem, hogy húsz évvel a rendszerváltás után drasztikusan lecsökkentik a nyugdíjunkat és a közalkalmazottak fizetését, erre a két rétegre terhelve rá az egész gazdasági válságot.

Minderre jön rá (nem, nem hab a tortára, hanem kozma a kelkáposztára) a Fidesz hét éve szűnni nem akaró katasztrófaretorikája, annak lélegzetvétel nélküli sulykolása, hogy életünk egyre csak romlik és romlik.

Hát csoda, ha a felmérés pesszimizmust mutat?

Válas György

Budapest