A Fidesz terve: a destabilizáció

A Fidesz nagyon keveset árul el arról, mire készül. Csak a radikális adócsökkentés ígéretét ismételgetik, de „egyszeri azonnali és nagyarányú adócsökkentést” már az 1998-as kampányban is ígértek, azután a négyévnyi kormányzásuk alatt egyáltalán nem csökkent az átlagos adószint, csak az adók és járulékok szerkezete változott. Ezt a komolytalan ígéretet tehát nyugodtan félretehetjük. Próbáljuk meg inkább végiggondolni, mire számíthatunk valójában. Arra építhetünk, hogy mit tett a Fidesz 1998 és 2002 közötti kormányzása során, mit képviselt ellenzéki pártként, és mit tesz az általa irányított önkormányzatokban.

Van emellett három konkrét információnk Orbán Viktortól is. Az egyik: „visszavonják” a kormány költségvetését, és újat készítenek. Igen, a kormánytöbbségnek mindig módja van akár pótköltségvetést készíteni – mint 1994-ben tette a Hornkormány –, akár a költségvetést módosítani – mint tette ezt 2002-ben a Medgyessykormány.

Érdemes visszatekinteni erre a két példára, mert megkönnyíti annak megértését, hogy most mire számíthatunk. Két nagyon különböző esetről van szó. Igaz, mindkettő a hiány növelését jelentette. Csakhogy 1994-ben a pótköltségvetés a Boross-kormány alatt kialakult, a tervezettnél nagyobb hiány regisztrálását és egyúttal csökkentését is jelentette különféle szigorításokkal. Ez utóbbiak messze elmaradtak attól, amit a benyújtáskor Békesi László pénzügyminiszter el szeretett volna érni. Mindenesetre 1994-ben a pótköltségvetés kísérlet volt stabilizáló fordulat elérésére, a fenyegető pénzügyi válság elhárítására. A 2002-es költségvetés-módosítás ezzel szemben az akkori koalíció költekezési terveit, a „jóléti rendszerváltást”, illetve „korszakváltást” finanszírozta. Ezzel felgyorsította a Fidesz-kormány alatt, a kétéves költségvetés révén elindult veszélyes destabilizációt.

Vajon melyikre számíthatunk a kettő közül, ha a Fidesz 2010 közepén módosítja a költségvetést? Orbán Viktor a minap azt mondta: tavaszra vészhelyzetben lesz az ország, az új kormánynak ezzel kell szembenéznie. Minden gazdasági szakértő, külés belföldön egyaránt, ennek az ellenkezőjét mondja. Szerintük az ország a stabilizáció pályáján halad, a forint erősödik, a kamatok csökkennek, a költségvetési hiány Európában az egyik legalacsonyabb lesz. A Fidesztől viszont most valami olyasmire számíthatunk, mint ami 2001–2002-ben történt.

A második információ az, amit Orbán másfél éve a Színművészeti Egyetemen mondott. Nem a nyilvánosság előtt, de magát felelős leendő miniszterelnöknek mutatva két megtakarítási lehetőséget jelölt meg a következő kormány számára. Az egyik a nyugdíjak csökkentése azzal, hogy a nyugdíjemelés mértékét az inflációhoz igazítják. Emlékezetes: a költségvetés átalakításában az 1998-as kormányalakításkor is ez volt a Fidesz legfontosabb lépése: elvenni valamennyit a nyugdíjakból, és odaadni adókedvezmények formájában az aktívaknak. Ezúttal azonban a Fidesznek nincsenek ilyen lehetőségei: a Vas utcai előadás óta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány a nyugdíjemelés korlátozását már végrehajtotta. Megszűnt a tizenharmadik havi nyugdíj, csökkentek az induló nyugdíjak. További elvonásra a nyugdíjaknál a Fidesz aligha vállalkozhat. A Vas utcában a másik irány a „presztízsberuházások” felülvizsgálata lett volna. Ebben az irányban is csekélyek a lehetőségek. Az autópályafejlesztések – elsősorban az M6-os – a jövő év közepére elkészülnek, az új hidak készek, a négyes metrót már aligha érdemes leállítani (ezért is mondja Orbán, hogy továbbépítik). Ami marad, az némi informatikai fejlesztés leállítása, amire biztosan számíthatunk. Valamennyi megtakarítás a kormányzati, megyei és fővárosi apparátusoknál is lehetséges. Ezek azonban együttesen sem jelentenek olyan összeget, ami akárcsak azt fedezné, amit a Fidesz határozottan megígért: a vagyonadó kiesését, a családi támogatások korábbi szabályainak visszaállítását.

A harmadik és talán legfontosabb információ: Orbán kijelentette, hogy indokoltnak tartja a hiány növelését ahhoz képest, amit a Bajnai-kormány tervez. Úgy fogalmazott, hogy Magyarországon is lehet annyi a hiány, mint az Európai Unió átlagában, tehát 5–7 százalék a kormány által tervezett kevesebb, mint 4 százalékkal szemben. Varga Mihály azt állítja, hogy az elfogadás előtt álló költségvetésből is ekkora hiány következik, ami valójában annak előzetes levédése, hogy a Fidesz felhagyni készül a „megszorításokkal”, az állami költekezés korlátozásával. A 2006 óta tartó stabilizációs folyamat a Fidesz kormányra kerülése esetén megfordul, akárcsak 2001-ben. Azt tennék országosan, amit a fideszes vezetésű városokban tesznek, melyeket maga Orbán szólított fel erőteljes eladósodásra! Ahogy az 1994-es, Békesi-féle pótköltségvetésben megcélzott, majd az 1995-ös Bokros-csomaggal el is ért stabilizáció után a Fidesz-kormány idején következett be a destabilizációs fordulat, amit tovább erősített a 2002-es Medgyessy-féle száznapos csomag, és ami aztán elvezetett a 2006-os súlyos pénzügyi helyzethez; úgy a második Gyurcsánykormánnyal, 2006-ban elindult, a Bajnaikormány intézkedéseivel kiteljesedő stabilizáció után a Fidesz most ismét arra készül, hogy a stabilizációból destabilizációba vigye az országot. Ha ezt teszi, akkor bármikor újra meginoghat a forint, elszaladhatnak a kamatok és a törlesztőrészletek.

Gyorsítás, eladósodás

Szándékos kártevést tételeznék fel a Fideszről? Nem. A Fidesz befolyásos szakértői között vannak, akik elvi alapon képviselik azt a felfogást, hogy a gazdasági növekedést a belföldi kereslet felpumpálásával kell gyorsítani. Ez eredetileg az ún. keynesi közgazdaságtan alapeszméje volt: a nagy világválság – az előző – nyomán jutott Keynes arra a gondolatra, hogy a válságban az állami kiadásokat akkor is érdemes növelni, ha ennek költségvetési hiány a forrása. Ezzel a pótlólagos kereslettel ugyanis el lehet érni, hogy olyan kapacitásokat is újra működtessenek, amelyek a válság miatt kihasználatlanul állnak. Így bővül a foglalkoztatás, növekszik a termelés, és az állam is pótlólagos bevételekhez jut, amiből vissza lehet fizetni az adósságot. E felfogás jegyében alakították ki a Fidesz-kormány gazdaságpolitikáját 2000-től. Ez alkalmas lehet nagy és kevéssé nyitott gazdaságban a konjunkturális visszaesések átmeneti kezelésére. A nemzetközi pénzügyi válság kezelésében több ország élt az állami túlköltekezés eszközével az elmúlt évben. Kicsiny, nyitott gazdaságban azonban, amilyen a magyar, a mesterségesen gerjesztett állami kereslet nagyobbrészt az importot ösztönzi. Ez történt Magyarországon is ismétlődően mind a rendszerváltás előtt, mind 1993–94-ben, mind 2001 és 2006 között. A mesterséges keresletbővítés valamelyest gyorsíthatja ugyan a növekedést, de gyors eladósodással jár, és nem jönnek létre a törlesztés forrásai. Ez a gazdaságpolitika Magyarországon mindig bajt okoz. A Fidesz körüli közgazdászok egy része azonban rendületlenül hisz benne. A politikusok pedig – minden pártban – hajlanak arra, hogy annak higygyenek, aki politikai szándékaikkal harmonizáló tanácsot ad. Így volt ez az MSZP-ben is és az SZDSZ-ben is, s így van a Fideszben is. Orbán azokra hallgat, akik nem a megszorítások folytatását javasolják neki, hanem azt mondják, hogy nem kell félni a belföldi fogyasztás és beruházás növelésétől, még ha ez a hiány „átmeneti” növekedésével jár is. A Fidesz újra mesterséges keresletösztönzésre épülő növekedésgyorsításra készül, és ezzel újra bajba sodorja majd Magyarországot. Mai válságunk egyszerre a nemzetközi válság és a felelőtlen hazai túlköltekezés következménye. Amire Orbán Viktor készül, az – a világgazdaságban várható lassú kilábalás ellenére is – könnyen visszavihet minket abba a válságba, amelyből éppen kijutni remélünk.

Fideszes reformok?

Orbán a Színművészeti Egyetemen előadott tervei szerint másfél éve még azt gondolta – ezt tanácsolták neki a szakértői –, hogy, akárcsak 1998-ban, most is időszerű az átcsoportosítás az aktívak javára, az inaktívak rovására, hiszen a szocialista vezetésű kormányok gazdaságilag irracionálisan növelték meg az inaktívak jövedelmeit, és ebből indokolt visszavenni. Csakhogy, mint említettük, ezt az átcsoportosítást a Gyurcsány- és Bajnai-kormány már megtette. Elvett sok pénzt a nyugdíjasoktól, a közalkalmazottaktól, valamennyit a családi pótlékból is, és a vállalkozások, valamint az aktív munkavállalók javára csoportosítja át a pénzt adó- és járulékcsökkentéssel. További adó- és járulékcsökkentésre, valamint a vállalkozóknak, a gazdáknak juttatott további állami kiadásnövelésre, mindarra tehát, amit Orbán ígér, nincs már más forrás, mint a hiánynövelés, az eladósodás.

Az állami kiadások csökkentése mint forrás, jól hangzik, de ha ezen csak kevesebb bútorbeszerzést, mobiltelefon-beszerzést, bürokráciát értünk, akkor ez nagyon korlátozott lehetőség. A központi államigazgatásban a második Gyurcsánykormány jelentős racionalizálást és létszámcsökkentést vitt végig. Aligha vannak további jelentős tartalékok. Maradna az, amit évtizedek óta sürgetünk: a jóléti rendszerek olyan átalakítása, amely ugyanannak a teljesítménynek az elérését kisebb ráfordításokkal teszi lehetővé. Molnár Lajos megmutatta, hogy az egészségügyben voltak és vannak ilyen lehetőségek: gondoljunk csak a gyógyszertörvényre, vagy az éppen csak elkezdett kórházi átalakításra. Úgy sikerült jelentős megtakarításokat elérnie, hogy valójában semmilyen hátrány nem érte a betegellátást. Vannak hasonló lehetőségek a távolsági közlekedésben, a felsőoktatásban, az önkormányzati ügyintézésben is. Csakhogy a Fidesz minden ilyen próbálkozást a legélesebben elutasított, emberéletek veszélyeztetettségéről, falurombolásról, az egyes rendszerek szétveréséről beszél. Orbán Viktor valóságos keresztes hadjáratot folytatott mindenféle reform ellen.

De vajon nem lehetséges-e, hogy a Fidesz, amint kezébe kerül a kormányhatalom, kész megtenni mindazt, amit ellenzékben elutasított? Nem hinném. Annak, hogy a ma az állam által üzemeltetett jóléti és más szolgáltató rendszerek olcsóbban, hatékonyabban működjenek, kétféle eszköze lehet. Az egyik: a felhasználó fizessen valamennyit az igénybevételért, és így maga is az igénybevétel szükségességének egyfajta ellenőrévé váljon. Ennek legjobb példája a kórházi napidíj, tág értelemben azonban a vizitdíj és a felsőoktatási tandíj is. A Fidesz minden ilyen megoldást elutasított, s ezt még népszavazással is megerősítette. A másik lehetséges eszköz: a szolgáltató rendszereknek az állami intézményrendszerről való leválasztása, a takarékos, üzleti jellegű gazdálkodás bevitele az egészségügybe, a felsőoktatásba, a közlekedésbe. Ennek az útja a privatizáció, de legalábbis az üzemeltetés magánkézbe adása, például a HospInvestébe. A Fidesz ezt is elvi alapon elutasítja. Alapeszméjévé vált a gondoskodó állam, amely maga üzemelteti a jóléti rendszereket, és azok igénybevételét nem köti térítéshez.

Hasonló alapelve, hogy a közüzemi díjakat alacsonyan tartja. Ezt hirdette a Fidesz az elmúlt hét és fél évben, élesen elutasítva minden reformtörekvést. Mindez az igénybevétel korlátlan bővülésével, növekvő állami kiadásokkal és bevételkieséssel jár. A Fidesznek, bármint mondjanak is a szakértői, egyszerűen politikailag nem áll módjában reformálni. Politikusai ezt már nem is akarnák de ha akarnák, sem állna módjukban. 1998-ban még élt bennük valamelyest a reformszándék, de már akkor is hiába. Akik elutasították a Bokros-csomagot, a közmű- és bankprivatizációt, s három éven át ezt az elutasítást állították politikájuk középpontjába, azok kormányra kerülve sem változtathattak álláspontjukon, lényegében befagyasztották a privatizációt, sőt még államosítottak is, levették a napirendről az adóreformot és az egészségbiztosítási reformot is, holott a kormányprogramjukban még benne volt.

Most nyolc éven át utasított el, akadályozott meg a Fidesz minden racionális reformot, s ilyenek már nem is szerepelnek a programjában.

A pécsi vízmű esete jó példája annak, amit Orbán Viktor a privatizációval kapcsolatban többször is megígért. A privatizációs ügyek felülvizsgálatával, a külföldi befektetők megfenyegetésével napok alatt le lehet rombolni azt a befektetőbarát országképet, ami itt húsz év alatt felépült.

A gyöngyösi gumigyár a másik példa, befektetők elrettentésének példája. A külföldi befektetésekért éles verseny folyik Európában, sőt a világban, s ha a magyar kormány úgy viselkedik majd, ahogy a gyöngyösi vagy pécsi Fidesz – és Orbán megígérte, hogy úgy fog, és amikor kormányon volt, úgy is viselkedett pl. a repülőtér esetében –, akkor a befektetők elfordulnak Magyarországtól. Nem lesz több kecskeméti Mercedes-beruházás. Erre figyelmeztettek a nagykövetek.

Mindennek eredménye nem lehet más, mint Magyarország újraeladósodása, a kamatok emelkedése, az árfolyam megingása, végül pedig a növekedés lassulása. Az eurócsatlakozás ismét lekerül a napirendről, Magyarország a felemelkedő, modernizálódó országok, Szlovákia, Románia, Horvátország stb. között könnyen a lemaradás, a leszakadás szigete lehet, mint amilyen korábban Szlovákia vagy Szerbia volt.

Veszélyesek lehetnek a válságba való visszakanyarodás szociális hatásai is. A jóléti juttatásoknak leegyszerűsítve háromféle felfogása lehetséges: az alanyi jogú, a rászorultságalapú és az „érdemek” szerinti juttatás. A szocialista és szabad demokrata kormányok igyekeztek egyes területeken elmozdulni az alanyi jogú juttatásoktól a rászorultsági elv felé, a Fidesz viszont az „érdemek” szerinti juttatások felé mozog. Másképpen: a szocialisták és különösen a liberálisok azokat zárnák és részben zárták is ki az adókból finanszírozott juttatásokból, akik azokra nem szorulnak rá.

A jobboldal viszont azokat, akik nem „érdemesek” rá. Erre szolgált a családi pótlék adókedvezménnyel való felváltása, illetve iskoláztatási támogatássá való átalakítása, továbbá a munkanélküli-ellátások és -segélyek korlátozása már az Orbán-kormány idején. Ezt ígérik a jövőre nézve is.

A Fidesz kormányzása esetén a jóléti rendszerek ilyen átalakítása várható, és ez óhatatlanul ahhoz vezet majd, hogy az általános leszakadás elsősorban a legelesettebbeket sújtja. Míg a Gyurcsány-kormánynak sikerült megállítania a jövedelmek differenciálódását, a Fidesz kormányzása újra a jövedelmi és társadalmi különbségek növekedéséhez vezethet.

A szerző közgazdász