1. Cikke elején Pánczél azt írja, hogy ma Magyarországon a legnagyobb probléma a „minőségi, felelősségteljes politikai elit teljes hiánya”, majd megoldásképp említi a királyság kikiáltását, legalábbis Gerő András polgárosodásanalógiáját használva ezt mondja ki: ő a polgárosodás alacsony szintjét vette problémának, és több megoldási javaslattal szolgált, melyek közül az egyik az államforma megváltoztatása volt, ám úgy érzem, a cikk további részében nem fejti ki, hogy mit javítana a politikusaink teljesítményén a monarchikus berendezkedés.

2. Pánczél kijelentését, miszerint a köztársaság történelmileg megbukott, arra alapozza, hogy a XX. század folyamán már öt (!) republika sikertelenségéről tett tanúbizonyságot, ezzel egybemossa a népés tanácsköztársaságokat a három liberális(abb) köztársasággal. Véleményem szerint a jelenlegi alkotmányos berendezkedésnek jellegzetességeit nézve igen kevés köze van a tanács-, illetve a népköztársasághoz, így az ilyen irányú összehasonlításnak nincs létjogosultsága. Ha csak a két, jellegzetesen a mai rendhez közelebb álló rendszert nézzük, (amelyek megbuktak), láthatjuk, hogy azok sikertelenségében jelentős szerepe volt külső tényezőknek (1918–19-ben a világháború utáni világpolitikai folyamatok, 1946–49-ben pedig a szovjet befolyás erősödése), így az első igazán „nem veszélyeztetett” köztársaság 1989-ben alakult meg. Épp ezért pusztán az első két republikánus államforma megbukása nem jelenti feltétlenül azt, hogy a magyar nemzetnek nem tetszik a köztársaság.

3. Pánczél többször visszanyúlik a Szent Korona-tanhoz. Tudtommal ennek egyik jelentős elve az, hogy a szuverenitás forrásának nem a népet, hanem a koronát jelöli meg. Ezzel úgy érzem, elvenné a mai vezetők (weberi fogalmakkal élve) racionális-jogi legitimitását, és átkonvertálná azt tradicionális legitimitássá. Természetesen ez az elem a brit rendszerben is előfordul, ám a legitimitási forrás megosztása könnyedén veszélyes lehet, hiszen végső soron az emberektől vesz el jogokat.

4. Felmerül a kérdés mindkét író műve alapján: ki lenne a monarcha? Nem kérek konkrét nevet egyiküktől sem, de érdemes lenne elgondolkodni az uralkodó kiválasztásának módján. Hiszen kinek/minek lenne joga ahhoz, hogy eldöntse, ki legyen ez a személy? Ha a monarchát az Országgyűlés választaná meg, pont úgy, mint a köztársasági elnököt, miből gondoljuk, hogy az ő szerepe és működése nem demoralizálódna? Természetesen az „ezeréves hagyomány” mellette szól, de valóban erre van szükségünk?

Ha elismerjük, hogy létezik a Gerő által megfogalmazott probléma (a polgárosodás hiánya), akkor semmiképp sem. Egy monarcha jelenléte Magyarországon véleményem szerint inkább a paternalista, etatista érzéseket erősítené, sőt erre nevelné az embereket, szemben egyéb polgári (az egyéni felelősség elve, a racionalitás fontossága) eszmékkel. Ha pedig a Pánczélféle problémából indulunk ki, nem érzékelhető (legalábbis általam), hogy a királyság államformája mennyiben erősítené politikai elitünk értékrendszerét.

5. Mindezek miatt a királyságot nem érzékelem megoldásnak az alapproblémákra nézve, pusztán a köztársasági elnök legitimitásdeficitjét szüntetné meg, valamint konvertálná át, ugyanakkor újabb problémákat szülne. Az államfő kérdésének rendezésére pedig más eszközök is rendelkezésünkre állnak, elsősorban a kormányforma megváltoztatásának lehetősége (elnöki, félelnöki, miniszterelnöki stb. rendszer).

Ez viszont már egy másik vitának a kiindulópontja.

Szalai Máté Budapest