Sok hűhó semmiért

A nagy huzakodásnak az lett a vége, amit Angela Merkel pár héttel ezelőtti nyilatkozatából már sejteni lehetett. Az Európai Unió elnökének egy kis tagország konzervatív vezetőjét "kellene" megválasztani, mondotta a királycsináló, amihez hozzátette a magáét fő-fő szövetségese, Nicolas Sarkozy francia elnök is: kettejüknek közös jelöltjük lesz, annyi biztos.

Merkel nem nevezett meg senkit, de a bukmékereknél már másnap Van Rompuy belga miniszterelnök volt a befutó. És lőn. A lisszaboni szerződés által kreált másik "szuperposztra", a négyezer fős (!) diplomáciai stábbal kistafírozott külügyi főmegbízott tisztére viszont az állam- és kormányfők egy nagy ország még Van Rompuynél is kevésbé ismert - viszont szocialista - jelöltjét, a brit Ashton bárónőt találták alkalmasnak.

Lehet, hogy a két ember tehetséges, konszenzuskereső politikus, de még azon a poszton se melegedtek meg, amit eddig betöltöttek: Van Rompuy csak egy éve a belga kormány elnöke, Ashton ugyanennyi ideje az EU egyik biztosa. Szinte semmit nem tudunk róluk, nagyobb baj, hogy saját hazájukban se sokat. Hogy e választás révén emelkedne Európa tekintélye a világban - végre van egy, sőt két telefonszám, amit fel lehet tárcsázni, ha Obama, Putyin vagy Hu Jintao "Európával" akarna beszélni - az pont akkora ostobaság, mint amilyennek látszik.

Túl nagy volt az izgalom a személyi döntések körül. Senki nem gondolhatta komolyan, hogy azok, akik az unióban "a passzátszelet fújják", robusztus egyéniségeket engednek a kormányrúdhoz. Mint Tony Blair, aki olyan tekintéllyel nyilatkozhatott volna Európáról, hogy önnön feje felé vonhatta volna mindama sugárkévéket, melyek momentán Merkel és Sarkozy fejét veszik körül.

Sajnálatos módon mindmáig sokkal kevesebb a hírverés akörül, hogy a lisszaboni szerződés alapjaiban változtatja meg az EU egész működési rendjét. Nincs többé vétójog, csak minősített többségi döntések vannak; jelentősen megnő az uniós parlament szerepköre. A két nagy frakció, a néppárti és a szocialista olyképpen egyezett ki, hogy ha az elnöki tiszt az előbbinek jut, akkori a "külügyminiszteri" a másikat illeti.

Ámde a kettő közül csak az Ashton bárónőt illető volt ún. stratégiai döntés. Szemben azzal a perspektívával, hogy jövőre Nagy-Britanniában nagy valószínűséggel az eltökélten integrációellenes konzervatívok veszik át a kormányzati hatalmat, az EU, puszta önvédelemből, a britek "megtartása" végett egy brit politikust választott meg a szervezet kettes számú vezetői tisztébe. Ebbe boldogan belementek Merkelék is.

Európa Nagy-Britannia nélkül ma "nem Európa". Efölött kell majd őrködnie "Európa szívében" (Gordon Brown) Ashtonnak, miközben David Cameron konzervatív vezér - hatalomra jutva - népszavazások sorát rendezi majd avégett, hogy a brit kanál még a mainál is kisebb mértékben merüljön a közös tányérba. Egy szocialista bárónő, mint a konzervatív kormányzás európai antitézise: bájos felállás, nemdebár?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.