Szájer József eljárását, ti. hogy lekommunistabankározta, s az egyik legsúlytalanabb biztosjelöltnek és gyakorlatilag minden tekintetben alkalmatlannak minősítette Andor Lászlót a biztosi posztra, nyilvánvalóan az elkeseredett tehetetlenség motiválta: az illetékes Fidesz-megmondó ordít, mint a fába szorult féreg, mert tudja, hogy ha a feje tetejére áll, akkor sem képes megakadályozni, hogy az MSZP és Bajnai Gordon jelöltje foglalja el a Magyarországot megillető helyet a következő ötéves időszakban az Európai Bizottságban.

Elvben előfordulhat, hogy a néppárti frakció képviselői a parlamenti bizottsági meghallgatáson kigolyózzák Andort, de ennek, mondhatni, előfeltétele, hogy a jelölt – mint annak idején az első grillezésén Kovács László – elbukjon a szakmai alkalmasságát próbára tevő „vizsgán”. Ám akkor sem kerül a labda a Fideszhez. Ilyen esetben Barroso felkínálhat neki egy másik posztot, mint annak idején Kovácsnak, vagy kérheti Bajnait, hogy állítson új jelöltet.

Ez kétségkívül kellemetlen lenne mind a jelölt, mind a jelölő számára, és persze „győzelem” Szájernek, a Fidesznek és, ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk: Andor MSZP-s ellendrukkereinek is („ugye mi megmondtuk!”). Ezt a forgatókönyvet azonban, bízom benne, nyugodtan ki lehet zárni: Bajnai, gondolom, épp azért választott szakembert (és nem pártpolitikust), mert erős biztosi posztot szeretne Magyarországnak, s nem szeretné, ha megismétlődne a 2004-es meghallgatási fiaskó. Andor pedig nyilván azért vállalta el a jelölést, mert bízik magában, felkészültségében, alkalmasságában.

Ismert, hogy az MSZP öt személyt ajánlott Bajnai figyelmébe, közülük választotta Andort a kormányfő. Tény, hogy előtte nem egyeztetett Orbán Viktorral, de hogyan is egyeztethetett volna egy olyan politikussal, aki maga is kommunistabankár-kormányfőnek, bűnözőnek, a gonosz megtestesítőjének tekinti őt, és ismereteim szerint semmilyen módon nem is érintkeznek egymással. Az nem megy, hogy valaki folyamatosan és tudatosan destruál, közben pedig szóvá teszi az egyeztetés hiányát!

Nem gondolom, hogy a Fidesznek, vagy személy szerint Szájer Józsefnek, a másik négy személy, Veres János volt pénzügyminiszter, Herczog Edit európai parlamenti képviselő, Kovács László jelenlegi EU-biztos vagy Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára közül bármelyik is elfogadható lenne biztosjelöltként.

Annak idején, Kovács jelölésekor, hasonló, ha talán nem is ennyire durva hangú hisztit csaptak; Veres iránti megvetésüknek már nyomatékosan hangot adtak, a két hölgyre pedig szót sem igen vesztegetnek. Lefogadom egyébként, hogy ha valaki rákérdezne, mégis kit, milyen szocialista jelöltet tudnának támogatni, azzal válaszolnának, hogy „nem az ellenzék dolga a jelölt személyének a kiválasztása”. És akkor a kör bezárul. És érvek hiányában nem marad más, mint a kútmérgezés.

Szájer fellépésének otrombaságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Andor jelölését szakmai körökben kifejezetten üdvözölték, nota bene még Bod Péter Ákos, a konzervatív oldal emblematikus alakja is (akit 2006-ban Orbán Viktor közös kormányfőként ajánlott Dávid Ibolya figyelmébe), örömét fejezte ki, hogy egyetemi tanárkollégáját és, mint mondta, barátját, ilyen fontos posztra jelölték. Szájer – nyilván nem a saját szakállára –egyre többször vállal a jobbszélre jellemző szerepet Brüsszelben.

Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy interjúban egyértelművé tette: Bokros Lajossal, a hajdani Horn-kormány pénzügyminiszterével, az MDF EP-képviselőjével nem, a szélsőjobboldali Jobbik delegáltjaival viszont annál inkább kész az együttműködésre minden olyan kérdésben, amely „magyar érdekeket” érint.

Nem szeretném elképzelni, mik azok a „magyar érdekek”, amelyek európai védelmére egy magát demokratikusnak valló párt képviselője a neoliberális gazdaságpolitikussal nem hajlandó, a Szálasikultuszt élesztgető, nyilas szellemiségű jobboldali radikálisokkal viszont annál inkább. A Fidesz és a Jobbik táborainak közös halmazát jól ismerjük: Orbán Viktor álmaiban ők kergették el a Gyurcsány-kormányt, a valóságban azonban „csak” tévészékházat ostromoltak, rendőrökre támadtak, gyújtogattak, randalíroztak, törtek-zúztak, folytatólagosan cigányoznak, zsidóznak, kommunistáznak és buziznak. Az viszont új, hogy mindezt közösen is képviselik az Európai Unió központjában.

De térjünk még vissza néhány szóra Andor Lászlóhoz.

Kommunista bankárnak nevezni őt olyan ostobaság, mintha gall uzsorásnak mondanánk az EBRD francia igazgatóját és imperialista pénzembernek az amerikait. Igaz, hogy Andor nem politikusként vagy állami bürokrataként kereste a kenyerét, ám egyetemi oktatóként, kutatóként, tanácsadóként és újabban „bankárként” szerzett tapasztalatai alapján máris sokkal tartalmasabb szakmai önéletrajzot tudhat magáénak, mint amilyennel a legtöbb fideszes parlamenti padkoptató rendelkezik.

Egy korábbi publicisztikámban már megírtam, hogy őt tartom az ideális jelöltnek. Kifejezetten jót tenne az országnak, ha sok hozzá hasonló fiatal szakember sürögne-forogna a hazai pártok háza táján; még jobbat tenne az, ha közülük mind több tudna helyzetbe, hazai és nemzetközi intézményekben döntési pozícióba kerülni.

Andor valóban baloldali, de ez csak mifelénk szitokszó: az Európai Parlament második legnagyobb frakciójában például szintén baloldali képviselők dolgoznak. Az újonnan létrehozandó külpolitikai főbiztosi posztra az egyik lehetséges – mellesleg Berlusconi támogatását is élvező – jelölt Massimo d’Alema volt olasz kormányfő és külügyminiszter, aki az Olasz Kommunista Pártban kezdte politikai pályafutását. A brüsszeli bizottságnak sem csak jobboldali tagjai vannak. Sőt… De alighanem megmosolyogják, aki ma szóba hozza, hogy Manuel Barroso diákként még egy illegális maoista ifjúsági szervezet egyik vezetője volt, mely a jobboldali diktatúra megdöntésére szerveződött.

Az Európai Bizottság hagyományosan különböző nemű, korú, vallású és politikai kötődésű, más-más életutat maga mögött tudó emberekből áll; kinek az elméleti, kinek a gyakorlati tudása nagyobb; van, aki kormány élén is állt már, van, aki még nem használhatta a tarsolyában lévő marsallbotot. Ilyen színes lesz a most felálló új bizottság is, de a lisszaboni szerződés életbelépésével a korábbiaknál valamivel komolyabb jogosítványt kap.

Szükség lesz benne egy olyan okos, intelligens, nagy tudású és igen nagy munkabírású, több idegen nyelven tárgyalóképes, gondolatait rendszeresen publikáló, a világra nyitott, ráadásul szerény és kellemes modorú közgazdászra, mint amilyen Andor László. Ha bekerül Barroso csapatába, öregbíteni fogja hazája hírnevét. És afelől is biztosak lehetünk, hogy nem lesz kútmérgező.

A szerző újságíró