Emlékszik még valaki a derogáció szóra? A magyar EU-csatlakozás időszakában gyakran hallott kifejezést akkor használtuk, amikor átmeneti mentességet kértünk bizonyos uniós szabályozások bevezetésével kapcsolatban. Magyarország a környezetvédelmi tárgyú derogációk terén piacvezető volt. - Majd megoldjuk, ha már megengedhetjük magunknak - szólt a hivatalos indoklás.

Most a legfejlettebb országok készülnek maguknak derogációt adni az egyik legsúlyosabb környezetvédelmi probléma, a globális felmelegedés ügyében. A klímaváltozás lelassítása a decemberi koppenhágai klímacsúcs feladata lenne. Nyilvánvaló, hogy az USA, az ázsiai országok és Európa egységes fellépése nélkül nincs remény új, hatékony korlátozásokra. Az érintettek most mégis sorra hátrálnak ki a színfalak mögött régóta formálódó megegyezésből. Először az USA, ahol a választási kampányban még fontosnak láttatott klímakérdés feladása egy bonyolult barterügylet tárgya lett: ajándék, amivel az általános egészségbiztosítás kérdésében engedékenynek mutatkozó érdekcsoportokat kárpótolták.

Obama elnök visszatáncolása hivatkozási alap mindenkinek, aki csak a nemzetközi közvélemény egyre erősödő nyomása miatt lett volna hajlandó aláírni az egyezményt. – Az Egyesült Államok nélkül úgysincs globális megállapodás – dőltek hátra megkönynyebbülten az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) országainak vezetői, és már sürgönyöztek is haza a Koppenhágába készülő delegációknak: változott a program, lehet kicsomagolni a bőröndöket. – Ha se Amerika, se Ázsia nem vállal szigorú korlátozásokat, akkor Európa elszántsága kevés, jobb lesz elhalasztani a megállapodást – vázolta a kilátásokat a dán miniszterelnök, és ezzel meg is adta a kegyelemdöfést a kiotói megállapodás helyébe szánt egyezségnek.

A globális klímavédelem ügye olyan zsákutcába jutott, ahonnan nagyon nehéz lesz kikormányozni. Mire a megállapodás – fél, egy, vagy akárhány év múlva – újra napirendre kerül, a Koppenhága előtt kínnal-keservvel kialkudott kompromisszumok és alkalmi koalíciók emlékét is elfújja a szél.

Magyarország a térségbeli államok többségével együtt eddig is az időhúzásra játszott, sőt a háttérben intenzíven fúrta a megállapodást. Nekünk a környezetvédelemben sosem derogált a derogáció, a nem cselekvés. Hogy egy kemény klímaegyezményből – például az eladható kibocsátási kvóták vagy az erdőtelepítési lehetőségek pénzre váltása nyomán – még profitálhatnánk is, az a magyar kormányt láthatóan kevésbé érdekli, mint az olaj-, gáz- és erőműlobbi szempontjai.

Amíg az új klímaegyezmény elérhetőnek tűnt, addig a magyar obstrukció a közvélemény progresszívebb fele számára kissé kínos volt. Most megnyugodhatunk: ismét ott vagyunk a mainstreamben, ugyanazt képviseljük, amit Amerika, Dánia vagy az ázsiai tigrisek. Mint kellemes éghajlatú latin-amerikai országokban mondják, mañana – majd holnap; most válság van, meg pandémia, kisebb gondunk is nagyobb a klímaváltozásánál.

Csak nehogy holnap már túl késő legyen.