Blanketta

Dolgoztak önök már napszámban? Vártak már olyan üzenetet, hogy akkor holnap megint legyél a megállóban, fándlit, spaklit, simítót hozzál, hétkor kezdünk, hatkor jövünk, négyezer a lóvé, kiskönyv, bélyeg legyen nálad?

Szerencsések, ha nem. Óvatos becslések szerint csaknem milliónyi honfitársunk éli meg nap mint nap ezt a helyzetet, kiszolgáltatva munkaadónak, időjárásnak, hatóságnak és úgy általában mindennek. Legalább fele ezeknek az embereknek lényegileg feketemunkás. Olyan dolgozó, aki után semmiféle járadékot nem fizet senki, s ez még a kisebbik baj, de ők kiszorulnak ezzel az állami ellátásból is. De tudjuk, a muszáj, a napi megélhetés kényszere nagy úr. A rendszerváltás óta próbálnak az egymást követő kormányok tenni ez ellen valamit, vajmi kevés sikerrel – sőt, a válság mostanra tovább rontott a helyzeten.

A „napszámfehérítés” eddigi leglátványosabb lépése az alkalmi munkavállalási könyv 1997-es megjelenése volt. Üdvözölte mindenki. Tényleg, milyen okos dolognak tűnt, a járulék napi négyszáz forinttal rendezhető (már persze, ha a munkaadó „természetesen” a legkisebb bért számolja el hivatalosan), aztán kiderült, mégsem olyan szép a gyermek. Vállalkozók sokasága bontotta fel villámgyorsan az addigi munkaszerződéseket és vette vissza „alkalmiba” az alkalmazottját, bélyeget meg vagy ragasztottak, vagy nem.

A kiváltott csaknem másfél millió kiskönyv mindenesetre töredékét hozta annak a járuléknak, amire a törvényalkotók eredetileg számítottak – hogy a felbontott normális szerződések utáni befizetések elmaradásáról ne is szóljunk. Most ez a rendszer megszűnik, a parlament hamarosan dönt a január után életbe lépő, első és sokadik pillantásra egyaránt sajátságosnak tűnő kormányjavaslatról: kiskönyv nem lesz, helyette jön az internetről is letölthető blankettaszerződés. Sőt, telefonon is be lehet jelenteni az adóhatóságnak, ha néhány napra dolgoztatnánk pár napszámost, az apehes válasz-SMS máris legálissá teszi a foglalkoztatást.

A támogató érveket oldalakon keresztül sorolhatnánk, főként és mindenekelőtt, hogy tényleg egyszerűsödik és rugalmasabbá válik az adminisztráció, „szabadabban” ragadhat szerszámot, akinek éppen nem jut folyamatos munka. Egy „apróság” azonban legalábbis problematikussá teszi a dolgot: az új rendszer lényegében adó-, pontosabban járulékemeléssel is jár. Az eddig fizetendő legkisebb összeg a bejelentett minimális napszámbér után négyszáz forint volt, most viszont a nettó kifizetés negyven százaléka lesz. Kétezer forint után tehát nyolcszáz.

Ezen a ponton pedig igen komoly kétségeink támadhatnak, vajon hogyan és mit is fog fehéríteni az új rendszer. A napszámra szoruló melós semmivel sem lesz biztosabb helyzetben, sőt, gyaníthatóan megint egyre többen lesznek a feketemunkások. Tavaly a munkaügyi hatóság megnövelte ellenőrei létszámát, a korábbinál összevontabb szemöldökű szigorúságot ígértek, még a családi kalákamunkában is. Az elérhető hivatalos statisztikák érdemi változást azonban azóta sem jeleznek, bizonyos személyes tapasztalataim pedig e szempontból kifejezetten lehangolóak.

A kiskönyvvel januártól valóban nem kell majd babrálni. De ezen túl aligha változik bármi is. Az APEH azért állítólag megtakarít néhány százmilliót. Hurrá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.