Cikke nyomán Pánczél Hegedűs János történész kész projektet terjesztett elő: hogyan is kellene az ötletet megvalósítani? A Köztársaság - a bukott magyar államforma című (november 3.) írásában leszögezi, hogy "a magyar társadalomnak jelenleg, sőt már legalább hét évtizede, a minőségi, felelősségteljes politikai elit szinte teljes hiánya az egyik legnagyobb problémája". Hát persze! Azelőtt (ti. 1939 előtt) a politikai elit teljesen oké volt. Remek törvényeket hoztak (lásd zsidótörvények), a két világháború között hazánk hárommillió koldus országa volt, nagyszerű politikájuk eredményeképpen Magyarország a hitleri Németország egyik leghűségesebb szövetségesévé vált - hogy csak három jelentős momentumot említsek "minőségi és felelősségteljes" tevékenységük terjedelmes listájából. Pánczél szerint "a magyar nemzetnek király kell, aki a nemzet felett áll - de annak része, és aki dinasztikus politikát folytat". De rögtön tovább is megy. A megoldás kulcsát az 1944-ig működő államrendszer és a Szent Korona-tan visszaállításában látja, amire a nemzet - a szerző szerint legalábbis - 1944 óta vár. Halkan azért megkérdezném tőle: miből vonta le ezt a következtetést? A nemzet megsúgta neki? Avagy véleménye tudományosan megalapozott kutatómunka eredménye? Amennyiben az utóbbiról van szó, hálás lennék, ha a részleteket is megismerhetném (hol, mikor, milyen mintasokaságon végezte a felmérést stb.). Továbbá: miből jutott arra a következtetésre, hogy a királyság újbóli bevezetése automatikusan generál majd egy felelősségteljes politikai elitet is?

Pánczél Hegedűs virtigli királyságra gondol, ahol az uralkodó szó szerint élet-halál ura, hiszen az általa javasolt királyság legfontosabb feladata az lenne, hogy "benne az uralkodó uralkodjon, az állam pedig újra kormányozzon". Túl azon, hogy az állam sehol a világon nem kormányoz (nem is tudhat kormányozni, lévén nem kormány, hanem szervezet), további érdekes kérdésként merül fel, hogy az említett struktúrában ki hozná a törvényeket. Az uralkodó? Nyilván, hisz mi mást-egyebet jelenthet (a protokolláris feladatok ellátásán túl) az uralkodás? Ki bíráskodna? Az állam? Az uralkodó által pallosjoggal felruházott rendek képviselői? A szerző tehát tulajdonképpen a demokratikus államrend felszámolását és az abszolút monarchia bevezetését javasolja. Érdekes gondolat, főleg a XXI. század világának berendezkedését figyelembe véve.

Természetesen nem maradhat el az alig burkolt utalás a történelmi Magyarország területi restaurációjára sem: "A királyságunk ... olyan keretet biztosít a politikai nemzet számára, amelyben a Kárpát-medencében mindig is élni akartunk, és élni tudtunk." (Ami a többi, ugyancsak a Kárpát-medencében élő, egyéb politikai nemzethez tartozókat illeti, nos, azoknak bizonyára nincs semmi közük a dologhoz.)

Nem utolsósorban felmerül a nagy dilemma: ki légyen a nemzet királya? Fogas kérdés, nem véletlen, hogy a szerző ezen a ponton mély hallgatásba burkolódzik. Itt nyilván összekülönböznek majd a legitimisták és a szabad királyválasztók. A dolgok mai állása szerint két személy jöhet szóba: György, a legitimisták jelöltje, míg
a szabad királyválasztók vélhetően Viktort emelnék a trónra. Az utóbbit - a hagyományoknak megfelelően - a Duna jegén. Majd ha fagy - teszem én hozzá (és reményeim szerint még sok magyar demokrata).

Kertai Gyula

Budapest