Kétes vállalkozás

Első ránézésre a Magyar Koalíció Pártja tegnap tönkreverte magyar riválisát a szlovákiai megyei választásokon. Másodszorra viszont a dolog azért bonyolultabbnak látszik.

 Ha pedig még tüzetesebben megnézzük az eredményeket, a voksolás magyar szempontból kifejezetten lehangoló alig fél évvel az országos választások előtt. Olyannyira, hogy e pillanatban még az sem látszik elképzelhetetlennek, hogy a következő pozsonyi törvényhozásban már nem is lesz politikai képviselete a szlovákiai magyarságnak. Merthogy a két magyar párt gyakorlatilag kizárólag egymás ellen vívott kíméletlen harca számukra akár egyfajta kollektív politikai öngyilkossággal is végződhet. Hacsak nem kapnak idejében észbe.

Erre a jelek szerint főleg Csáky Páléknál lenne szükség. Az MKP elnöke azonban közvetlenül a szavazás után úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Egyelőre nem tudni, hogy a magyar párt vezetői tényleg nem ismerik-e fel a veszélyeket, vagy pedig "csupán" lebecsülik azokat. Pillanatnyilag pusztán a mandátumarányokat hajlandók észrevenni, és szavuk sincs a mögöttük kirajzolódó fenyegető tendenciákról.

Totális győzelemről beszélnek a Híd felett, miközben az ilyen retorikának alig van köze a valósághoz. A történtek inkább arra utalnak, hogy az MKP győzelme pirruszi. A két magyar pártra jutó szavazatszám nem Bugár Béláék "lemosására" utal; korántsem állítható, hogy a szlovákiai magyarok tegnap egyértelműen és világosan az MKP mellett tették le a garast, mint ahogy Csákyék azt beállítani igyekeznek. Igaz, az MKP szinte mindenütt valamivel több voksot szerzett - éppen annyit, hogy riválisukkal szemben elhódítsák az adott mandátumokat. Ám ha júniusban is ez a szavazatarány ismétlődik meg a két magyar párt között, könnyen egyik is, másik is a politikai lét és nemlét határán egyensúlyoz majd.

További figyelmeztető jel Csákyék számára, hogy más szlovákiai kisebbségeket, sőt a nem nacionalista szlovák voksokat is megcélzó, a magyar-szlovák együttélést zászlajára író Híd a nagyvárosokban - Pozsony, Kassa - és a vegyes lakosságú térségekben gyakran jobban szerepelt, mint magyar vetélytársa. Ugyanígy figyelemre méltó, hogy Bugárékra még a "mélyszlovák" északi vidékeken is jutott valamelyes voks, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

Csákyék pártjának mozgósító ereje folyamatosan hanyatlik a szlovákiai magyar közegben. Az MKP nyolc év alatt elvesztette megyei mandátumai felét, s a mostani voksolás megerősítette, hogy a szlovákiai magyarok növekvő arányban szavaznak át szlovák pártokra. Mindez azt mutatja, hogy az MKP-nek nehézségeket okoz az ottani magyar közösség sajátos érdekeinek artikulálása, és hagyományos választói rétegeik fokozódó kiábrándultsággal szemlélik politikusaik belháborúit.

Ráadásul a mostani voksolás azt is világossá tette, hogy Robert Fico változatlanul nagyon erős - nacionalista kurzusának leváltása csakis akkor képzelhető el a belátható jövőben, ha ellenzéke képes lesz júniusban összefogni ellene. Ehhez akár a magyar pártok partneri viszonyának kialakítása lehetne az első lépés. Más kérdés, hogy a pillanatnyi állapotokat tekintve ez nem több mint vágyálom.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.