Az utóbbi években a leggyakrabban hangoztatott frázisok a "csalárd könyvvezetés" és az "elveszett" vagy "elpazarolt milliárdok" voltak. A könyvvizsgálók következtetéseiben távolról sem esik szó ezek egyikéről sem. Sőt a számvevőszék minden évben fejlődést állapított meg a 125 milliárd eurós költségvetés kezelésére vonatkozó képességünkben.

Tavaly könyvelésünk jó bizonyítványt kapott a számvevőszéktől. Ami a kiadásokat illeti, a szabályszerű kifizetések valamennyi politikai területen az ügyletek értékének legalább 95 százalékát tették ki, kivéve a kohéziós politikát, azaz az EU szegényebb régióinak és a foglalkoztatás növekedésének előmozdítására szánt, a nemzeti és regionális hatóságok által kezelt forrásokat. Ezek esetében a hibák jelentősebbek voltak. De szögezzük le: az ügyletek hibái nem jelentenek "elveszett milliárdokat". A "hiba" azt jelenti, hogy a támogatásunkhoz bizonyos projektek uniós politikákkal való összhangjának biztosítása végett előírt számos feltétel egyike nem teljesült. A jogosulatlan kifizetéseket mind a támogatásokat kezelő tagállamok, mind pedig az Európai Bizottság visszakövetelheti - ez utóbbi feladata az uniós adófizetők pénzének megóvása.

A visszakövetelés a végső, ám korántsem tökéletes fegyverünk az uniós pénzek megvédésére. Ezért ésszerűbb elsősorban arról gondoskodni, hogy ne forduljanak elő hibák. És ez az a pont, ahol a könyvvizsgálók jelentései felettébb kellemetlen igazságot tárnak fel: a hibák zöme a nemzeti és regionális hatóságok által az EU nevében teljesített kifizetések körében található. Ezeket a hibákat a nemzeti ellenőrzési rendszereknek kellett volna megelőzniük vagy észlelniük - de nem tették.

Egy másik kellemetlen igazság: az uniós projektek minősége mindaddig nem javítható tovább, amíg nem javul a nemzeti szintű teljesítmény. A nemzeti hatóságok felelősek annak eldöntéséért, hogy mely projekteknek van értelme, az ő felelősségük a támogatandó projektek kiválasztása és kezelése. Erről nem szabad megfeledkezni, kiváltképpen akkor nem, amikor a média alkalmanként uniós pénzből finanszírozott "ostoba projektekről" tudósít, amelyekért a szerzők "Brüsszelt" okolják. Vegyük például azt a sípályát, amelyet uniós pénzből történő társfinanszírozással építettek a dániai Bornholm-szigeten, ahol ritkán esik a hó. Teljes egészében a dán hatóságok feladata volt annak eldöntése, hogy mely projektek biztosítják majd az adófizetők pénzének legjobb felhasználását. Ésszerűen nem várható el egy, a bizottság brüsszeli székhelyén dolgozó uniós tisztviselőtől, hogy tudja, mi felel meg a legjobban az önkormányzat igényeinek Szabolcsban vagy egy Vas megyei kistelepülésen.

Álláspontom szerint egyetlen olyan projektnek sem szabadna pénzt kapnia az uniós költségvetésből, amely nem garantál eredményeket, például az idegenforgalmi bevételek növekedését vagy új munkahelyek teremtését. Ami a sajtóban abszurd projektként szerepel, valójában gyakran egy torzítva bemutatott vagy kontextusából kiragadott projekt, amelynek azonban helyi szinten van értelme, mert élénkíti a helyi turizmust, és munkahelyeket teremt. Mindenesetre most már az uniós források valamennyi kedvezményezettje megtalálható az interneten, így minden uniós adófizető láthatja, hova kerül a pénz, ellenőrzést gyakorolhat, és eldöntheti, hogy nemzeti hatóságai a megfelelő, legtöbb hozzáadott értéket teremtő projekteket választották-e ki.

A szerző az Európai Bizottság alelnöke