A szerző ügyvéd

A minisztériumi honlap ismerteti a 92 éves dr. Unger Ödön ügyvéd-barrister, ingatlanfejlesztő és műgyűjtő életútját, de nem tartalmaz utalást a magyar múzeumi világgal való - az emigrációból is fenntartott - 50 éves kapcsolatára. Pedig az elmúlt két évben több cikkben is olvashattunk a szocializmust végigkísérő Unger-ösztöndíjakról, a hazai műtárgyadományokról, a gyűjtő életútjáról. A minisztérium is tud az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum céljaira szolgáló, összesen 90-100 millió forintnyi készpénzadományairól. Az adományozó london-richmondi Ham House nevű otthonában több minisztériumi vezető megfordult, talán maga Hiller István miniszter is.

A Kultúra.hu cikkének szerzője mindenesetre feltesz egy logikus kérdést: "Unger Ödön miért éppen Berlint szemelte ki rendkívül értékes gyűjteménye - minden valószínűség szerint állandó - helyszínéül?" A válasz érinti Londont, de érdekes módon nem foglalkozik Budapesttel, Unger Ödön és ősei szülővárosával. Az Iparművészeti Múzeummal (IMM) sem, melyhez a gyűjtőt és családját erős érzelmi és szakmai szálak fűzik.

Szerintem Hiller István miniszter puskázta el az Unger-gyűjtemény Budapestre csábításának kivételes lehetőségét. Pedig nevét ennek révén beírhatták volna a magyar múzeumtörténet aranykönyvébe egy olyan tollal, melyet akkor az IMM-ben forgattak. A tollforgatót dr. Takács Imrének hívták, aki 2006-ban lett az intézmény főigazgatója.

Az Unger-gyűjtemény - vagy ahogy a publikációk nyomán a világ ismeri: a Keir Collection - nem pusztán tárgyhalmaz, azt tudományosan feldolgozott, publikált, tezaurált egységek alkotják.

Takács Imre ráérzett a lehetőségre, hogy Ungerékkel példaértékű vállalkozásba lehetne fogni. Ismerte mecénási és múzeumtámogatási hajlandóságukat. Tudta, hogy Unger Ödön legalább húsz éve próbálkozik az IMM török szőnyegeinek itthoni kiállíttatásával. Jó ismerősének, a gyűjtemény egykori szakmai gazdájának, Batári Ferenc művészettörténésznek a halála még türelmetlenebbé tette.

Kinevezése után a Centrál kávéház galériáján beszélgettem Takáccsal Unger Ödönről s az IMM közel 800 darabot számláló mesés szőnyeggyűjteményéről, melynek egynegyedét teszi ki a XV-XIX. századi oszmán-török kollekció. Miért ne lehetne egy épületben a két nagy iszlám anyag? Hiszen Pesten van az évszázados munkával feldogozott iszlám gyűjtemény, a tudás, a szakembergárda, az öböl menti arab országokban pedig ott az igény és a pénz. Vannak hiteles összekötő személyek, akik mindkét világot ismerik, és akiket mindkét világ ismer - ideális történelmi pillanat.

Takács főigazgatói programjának egyik fejezete arról szólt, hogy az Unger-gyűjteményt vagy annak bizonyos egységeit tartós letétbe Budapestre, az IMM-be kellene hozni. Kérte, hogy kezdjek el komolyan gondolkodni ennek ösztönző jogi, adójogi feltételein. Számításokat ismertetett, hogy miként lehetne 4-6 millió fontnak megfelelő összegből a múzeum hátsó, hiányzó traktusát megépíteni az udvar alá süllyesztendő raktárakkal, parkolókkal együtt. Ez a főépület egészét megnyithatná a kiállítások számára.

Takács programja a magyar közgyűjteményeket az ország egyik jelentős erőforrásaként és versenyelőnyeként értelmezte. Tény, hogy az egykori 16 milliós Kárpát-medencei ország közgyűjteményi anyagainak a nagyobb és értékesebb része a trianoni országban maradt, az utódállamok nem versenyezhetnek ezek gazdagságával. Ám ez ma nem erőforrás, hanem nagy részben forrásokat felemésztő holt tőke. Jelentősége, értéke a nemzetközi szakmai körökben sem köztudott. Takács szerint a kész nemzetközi kiállítások ("kiállításkonzervek") importja mellé fel lehetne fejleszteni a magyar közgyűjteményekből képzendő kiállításkonzervek exportját. Ez amellett, hogy pénzt hozna, megpezsdítené a szakma egészét, a művészettörténészi, kutatói, kiállításrendezői, restaurátori, kiadói, beszállítói vertikumot, szélesebb közönséget érne el, nemzetközi presztízst teremtve az országnak.

Az üzleti életben élessé vált ügyvédi szemmel láttam, hogy itt nem légvárakról, hanem reális lehetőségről van szó. Tudtam, hogy beszélgetőpartnerem a nemzetközileg legjobban jegyzett magyar tudósok egyike, aki sikeres kiállításokat és tudományos munkákat tud maga mögött. A Centrál szalvétáira jegyzeteltem, azt hittem, hogy ebből egyszer minisztériumi előterjesztést kell gyártanunk. Meg is kérdeztem, hogy a főhatóságot beavatta-e terveibe. "Aki szakmailag jó, az partner, de hallgat. Aki hangos, az Pulszky Károlyt és Ráth Györgyöt is a zárt osztályra vitette volna" - mondta.

A főigazgató kapcsolatot keresett iszlamista tudósokkal és az öbölbeli arab uralkodókkal. És 2007 januárjára összeállított egy nagy ívű, de reális koncepciót arról, hogy miként lesz az IMM szőnyegkollekciója és infrastruktúrája Isztambul után Európa első szőnyegmúzeuma, restaurátorképzője, azaz a szőnyegesek Mekkája. Politikai és kulturális híd az iszlám és az európai keresztény múltú világ között.

A minisztérium külügyekért felelős szakállamtitkára, Bogyay Katalin, legközelebbi londoni tartózkodására rászervezett egy Unger-látogatást. A civil támogatók egyesületi elnökeként vele együtt utaztam Londonba 2007 februárjában. A találkozó remekül sikerült. Unger Ödön az ügy mellett diplomatikusan kiálló szakállamtitkár jelenlétében kinyilatkoztatta, hogy a projekt indulását hajlandó 150 ezer fonttal megtámogatni. Azt hiszem, ez volt a magyar múzeumtörténet legnagyobb készpénzadománya. Bogyay Katalin hazafelé, a taxiban a fülem hallatára tűnődött el, hogy jelezné a miniszternek, terjessze fel Edmund de Ungert középkeresztre.

A főigazgató kozmikus sebességgel kezdett összerakatni egy török szőnyegkiállítást. Tudta, hogy Unger Ödön számára ez a konkrét tett lesz a megfelelő üzenet. És Európa kivételes kultúrkincse, az úgynevezett "erdélyi" török szőnyegek legjobbjai az Üllői úti palota orientális kuliszszái között valóban imponáló látványt nyújtottak.

Unger Ödön fia, Richárd - maga is neves gyűjtő és iszlámszakértő - pedzegette, hogy valahol Európában méltó otthont keresnek különböző gyűjteményeiknek. Két színhely, Berlin és Budapest van a képben. Berlin előnye, hogy rendezni fognak egy közös kiállítást, részt vettek a korábbi publikációkban, és van restaurátor-központ. De ez pár év alatt Pesten is létrejöhet. Szívesen biztosítanának ehhez ösztöndíjat is.

Rám bízták a fejedelmi pénzadományt, hogy alkudjam ki az Iparművészeti Múzeummal a főépületben elhelyezendő állandó török szőnyegkiállítást, továbbá a nagytétényi raktármúzeum és az európai restaurátor-központ kialakítását. De biztosítanom kellett a jogi garanciákat arra nézve is, hogy a pénzt nem csapolják meg a közigazgatási szpáhik és klienseik. Richárd azt is egyértelművé tette, hogy ez az összeg részükről csak a kezdet. Annak hatása alatt, amit Takács Imrétől és felélénkült csapatától láttak, már nem csupán fontolgatták, hanem komolyan tervezték, hogy gyűjteményüket vagy annak jelentős részét a mi Iparművészeti Múzeumunkban helyezik el. A teszt a szőnyegmúzeum ügye volt.

A főigazgató ezt akkor még nem tudhatta, de sejthette, és tettekkel akart bizonyítani. A párhuzamos álmok közel kerültek a megvalósuláshoz. Az IMM hirtelen felívelése a pénzre, hatalomra, politikai elfogultságra teljesen vak Takács Imre köré vonzotta a támogatók tucatjait. Volt és aktív múzeumi főigazgatók, kultúrdiplomaták, bankárok, gyűjtők, műkereskedők, művészek, művészetbarátok jelentkeztek munkára, szponzorálásra.

A múzeum nemcsak látogatókkal és kiállításokkal, hanem közélettel is megtelt. Bebizonyosodott, hogy nemcsak a kultúrwellness kiszolgálói képesek látogatók tömegeit vonzani, hanem egy hazai tárgy- és tudásbázison működtetett, igényes intézmény is. Az IMM látogatórekordjai - százmilliós központi támogatások nélkül is - rendre megdőltek Takács Imre 18 hónapos regnálása idején. A levegőben benne volt a siker folytatódása.

Ekkor egy példátlan és a mértékadó magyar kulturális közélet egyöntetű tiltakozását kiváltó esemény történt. Hiller István 2007 augusztusában felmentette Takács Imrét. (A nyári uborkaszezon nem kedvezett a házon belüli információáramlásnak: a miniszter revizorai ebben az időszakban egyes-egyedül Takács intézményéről állították, hogy a hiányosságok ott nem érik el a lényegességi küszöböt!)

A sem a jog, sem a szakma által nem támogatott akció megtorpantotta Ungerékat. Vártak még egy évet, de csak azt láthatták, hogy Hiller a munkaügyi per jogerős elveszítése után és ellenére is egy sietősen megismételt felmentéssel ismét ledöfte Takács Imrét. A múzeumból azóta kifogytak a rekordlátogatottságú kiállítások. A pezsgő közélet lefagyott, a múzeum épülete és kasszája ma kong az ürességtől.

Bár a Keir Collection 1500 műtárgyától Budapest - úgy tűnik - egy fél emberöltőre elesett, ne gondolja a nyájas olvasó, hogy ezzel a történetnek vége. A példa - hogy egyetlen emigráns magyar ügyvéd a Pestről hozott tudással, hittel és derűvel felépíthette a világ egyik legjelentősebb iszlám gyűjteményét - önmagában is elég ok a bizakodásra. A tettvágyukban cseppet sem megtört hazai kulcsszereplőknek mindenképpen. A magyar múzeumtörténet aranykönyve nyitva, a tollforgatók tudják a betűvetést. Egy beírható miniszteri név pedig csak akad a következő fél emberöltőben.