Pedig az Egyesült Államok végre szeretné lezárni ezt a konfliktust. Így tehát intenzíven közvetít, ami azt jelenti, hogy közel-keleti vezetőkkel tárgyalnak, közel-keleti fővárosokat látogatnak, elnöki különmegbízottat neveztek ki a korábban Írországban sikeres George Mitchell egykori szenátor személyében.

Ám a közvetítésre vállalkozó Obama-adminisztrációnak különösen nehezek a partnerei. 1. Izraelnek jobboldali-nacionalista kormánya van, amely - akár a választótábora - nem akar palesztin államot, és nem akarja a telepek felszámolását. 2. Gázát továbbra is az iszlamista-nacionalista Hamasz uralja, amely legfeljebb tűzszünetre hajlik, s Izraellel szemben a végső megoldás helyi változatát hirdeti. 3. A főtárgyaló palesztin hatóság gyenge partner.

Sem tekintélye, sem ereje nincsen. Ráadásul most választások közelegnek, amikor a radikális Izrael-ellenes, Amerika-ellenes jelszavaknak jó szezonja van a nyugati parton. 4. A mérsékeltnek nevezett arab rezsimekkel sincs szerencséje Washingtonnak. A megbékélésre ugyanis továbbra sincs kereslet az arab társadalmakban. Ezzel az Amerika-barát elnökök, királyok sem szegülhetnek szembe.

A bebetonozott patthelyzetet állandósítja a településvita. Netanjahu és szövetségesei az 1967 után elfoglalt területeken felépített zsidó városok, falvak megtartását vallják. A palesztin álláspont szerint ezeknek az akár több tízezres, néhány évtizedes településeknek nincs létjogosultságuk. Izraelnek, szerintük, vissza kell vonulnia az 1967-es hatnapos háború előtti vonalak mögé. Beleértve Kelet-Jeruzsálemet is, ami meg az izraeliek számára elképzelhetetlen.

Abbaszék minimális programként az építkezések leállítását követelik. Netanjahu "mérsékletet" ajánlott, ami városnyi újabb telep építését jelenti. Szóval nehéz elképzelni a tárgyalások folytatását. Mindenki a magáét hajtogatja, és Clintonnénak ezeket a monoton sértett monológokat kellene lefordítania, s közös érdekeket találnia a felek között. Miközben nincsenek visszautasíthatatlan ajánlatai. Egyébként ilyen eszköze Európának sincsen. A tragédia ebben nem az, hogy Obama elnök képtelen lesz egyhamar bejelenteni a közel-keleti békét a Fehér Ház rózsakertjében.

A Szentföldön a tűzszünet is csak látszólagos. Iszonyú méretű feszültség van azon a kis földdarabon, és a helyszíni főszereplők inkább érdekeltek a felemás helyzetek fenntartásában, mint a rendezés megkezdésében. Ehhez ugyanis mítoszokról, legendákról, vérbosszútervekről kellene lemondaniuk. És távozniuk kellene nekik, a politikusoknak, akiknek karrierje a konfliktusra, a gyűlöletre, a végső megoldások valamelyikének hirdetésére épült. Obama küldöttei épp őket akarják tárgyalásra késztetni. A tárgyalások nem indulnak újra, a béke továbbra is csak absztrakció.