A szerző vehemensen érvel mindennemű adminisztratív hitelkorlátozás ellen, azt állítja, hogy egy újabb subprime-válság esélye nulla. Azt írja, hogy "nálunk se lett volna baj, ha nem tör ki a válság, s nem tűnik el a pénz a piacról". Hát éppen ez az! Tavaly szeptember 15-e előtt a (nálunk döntő többségükben külföldi tulajdonú) bankok fürödtek a likvid - többnyire devizában rendelkezésre álló - forrásokban és nem győzték az embereket elképesztő, gyakran önrészt sem igénylő ajánlataikkal meggondolatlan hitelfelvételre rábeszélni. Aztán beütött a krach. A külföldi "gazdák" egy pillanat alatt elzárták a pénzcsapokat és azt mondták itteni leányaiknak: "innentől kezdve oldjátok meg magatok".

De modellezzük a másik lehetőséget: ha nincs korlátozás és visszatérnének a "régi szép idők", újfent semmi nem állná útját a felelőtlen eladósodásnak. Ráadásul az elmúlt öt év bebizonyította, hogy az átlag magyar hitelfelvevő csőlátó - csak a kamatig, a THM-ig terjed a figyelme, az árfolyamkockázatot már úri huncutságnak tartja és elintézi egy kézlegyintéssel. Az igaz, hogy a válság által leginkább érintett termékek - ingatlan, gépkocsi - piaca feléledne haló poraiból. A hitelező bankok kifizetnék az építési vállalkozókat, autókereskedőket, ők tehát a pénzüknél lennének. Ha ezek után mégis homok kerülne a gépezetbe, azaz az adósok mégsem tudnának törleszteni - amit józan ésszel nem lehet kizárni -, akkor nem lenne más lehetőség, csak a múlt ismétlődése: a bankok nyakán ott lennének a bedőlt hitelek fedezetét képező ingatlanok és ingóságok, amelyek ismét olyan kínálati piacot teremtenének, ami az árak esésével és a piac halálával járna. A bankokat - korunk szent teheneit - az állam kihúzná a bajból egy újabb IMF-EU-hitelcsomag árán. Az adósság még jobban szétterülne és fojtogatna.

Az MNB-nek szerintem is nagy a felelőssége. Ugyanis amit most lépett, azt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie, amint azt például Király Júlia alelnök is elismerte tévéinterjújában azzal, hogy "túl szelídek voltunk". Ráadásul a jogi lehetőség korábban ugyanígy adva volt. Mindez pedig olyan szakmai kérdés, amelybe véleményem szerint kifejezetten káros akár az elnök (egyébként általam is túlzottnak tartott) jövedelmét, akár a globalizáció vagy a Pécsi Vízmű kérdését vagy más politikai tartalmat belekeverni.

Végül egy személyes példa: amikor 2004-ben autót cseréltem, készpénzzel fizettem, mégpedig azért, mert egyszerű számítással rájöttem arra, hogy bármiféle hitel- vagy bérleti konstrukcióval csak a bank jár jól, nem én. Balga módon azt gondoltam, hogy készpénzes vevőként hasra esnek előttem és sok százezer forintot leszek képes lealkudni a listaárból. Ehhez képest az autószalon emberének rögtön lehervadt az arcáról a barátságos mosoly. Nagy elánnal ecsetelte a náluk szerződhető svájcifrank-alapú hitelek előnyeit, sőt extra engedményt ajánlott, ha mégsem egy összegben fizetek. Nem értettem. Mások világosítottak fel arról, hogy az autószalon többet keres a banktól kapott közvetítői jutalékon, mint az autó árrésén. Azt hiszem, nem ez a normális gazdaság.

Az október 20-i Gazdaság oldalon megjelent felmérés adatai szerint az MNB lépését a lakosság 89 százaléka támogatja. Ez azért megnyugtat. Csak remélni tudom, hogy a javaslat nem sikkad el vagy puhul fel - sok máshoz hasonlóan - a minisztériumok tárgyalóiban és íróasztalfiókjaiban.

Hajdú Miklós

Dunakeszi