S a pénzintézetek azt is tudják, számos, főkén brit bank is előbb-utóbb megpróbálkozik tőkegyűjtéssel, s ha olyan, részben állami tulajdonba vett hatalmas társaságok, mint a Lloyds vagy a Royal Bank of Scotland szintén a pénzpiacra sietnek, akkor már túl sokan lesznek. Másrészről viszont a G20-ak csoportjának pittsburghi csúcstalálkozója három évet adott a bankoknak a felkészülésre, így elegendő most szerényebb összegekért rohamozni a befektetőket.

Kétségbeesett bróker

Éledeznek-e a bankok, vagy levegőhöz akarnak jutni? A nyitókérdésre egyértelmű választ hosszabb magyarázat révén sem lehetne adni, hát még a többi, a kormányok előtt tornyosuló dilemmára. A legnyomasztóbb talán az közülük, hogy vajon a bankok tőkekövetelményének új szabályozása nem von-e maga után szinte automatikusan újabb gazdasági visszaesést. Ha nagyobb tartalékot kell felhalmozni a kihelyezett hitelekkel szemben, akkor nyilvánvaló, hogy a kölcsön megdrágul. Ha nehezebben jutnak finanszírozáshoz a vállalkozások, akkor a gazdasági növekedés motorjába nem jut elég olaj. Nyilván ez a megfontolás is vezethette a G20-akat, amikor időt adtak.

Időt adtak, de nem lehet pontosan tudni, mire. Európában, s az unió központjában a hivatalnokok folytonosan az idő ellen harcolnak. Ha most nem hajtanak végre érdemi reformot, s a gazdaságok magukra találnak, senkinek sem áll majd érdekében, hogy új pénzügyi rendszert vizionáljon. S ha semmi sem történik, akkor a bankok arra a következtetésre juthatnak, hogy az állam legközelebb is megmenti őket. Ezzel szemben akadnak persze szakértők, akik azt mondják, a pénzintézetek igenis megégették magukat, aligha merészkednek még egyszer ugyanazokra a vizekre. De a dühös polgárok mérgét levezetni óhajtó, szintén felháborodott politikusok egyszerűen nem hagyják, hogy minden úgy menjen tovább, mintha mi sem történt volna.

Ha nem igyekeznek, kicsúszik a kezükből a kezdeményezés. Ha igyekeznek, akkor persze kapkodnak. A tengerentúlon Obama elnök a kongresszussal és saját pártjával is vitázik az intézményi és egyéb szabályozási teendőkről, s várhatóan az események a szokásos válság utáni forgatókönyvet követik. Újabb ellenőrzési hivatalok jönnek létre, de a mélyreható reform elmarad. Európában hamarosan megszületik a rendszerkockázati tanács, amely azonban nem utasíthat egyetlen országot sem, hogy közpénzekből nemzetközi bankot mentsen. A banki, értékpapír-piaci és biztosítási bizottságokat hatósági szintre emelik, de marad azért a régi szellem, hogy minden nemzeti felügyelet természetesen a maga érdekeit védi. A krízis kezdetekor a nagybankok mentőakciói rögvest nemzeti reakciókat váltottak ki, vagyis az uniós intézményi rendszer csődöt mondott. Meglehet, a helyébe lépő új is fogatlan oroszlánnak bizonyul. A britek, a németek és franciák között folyó éles viták legalábbis erre utalnak.

A szabályozás kultúrája és a politika viszonya a bankokhoz az éles összecsapások ellenére is megváltozik - írta a minap a Financial Times mellékletében Howard Davies, a London School of Economics igazgatója. Tegyük hozzá: ugyanilyen válság belátható időn belül bizonnyal nem robban ki újra, ám hogy a meglevő és az új intézmények teljesen más jellegűt meg tudnak-e előzni, nos, éppen ezt firtatják a politikai szólamok mögött folyó szakmai diskurzusok.