Múltkori győzelmük idején hiába ígérték a régi telefonkönyvek sutba dobását, kormányváltásnál többet, rendszerváltásnál kevesebbet, valamiféle össznépi várakozás előzte meg hatalomba érkezésüket, mert a legtöbben mindezt nem fenyegetésként, hanem egy lendületesebb, frissebb korszak eljötteként értelmezték. Az már értékelés kérdése, hogy mennyiben sikerült nekik a sokat emlegetett kádári szövetek szétszakítása - szerintem kevéssé, mert bár a politikai zsákmányszerzésben nem voltak restek, a régi nómenklatúra és annak módszerei, reflexei túlélték, átvészelték ezt a hatalomváltást is.

Ehhez nyilván hozzájárult az, hogy a gazdasági szférában a pragmatizmus, a költségvetési fegyelem folytatása nem ejtett sebeket, nagy reformok bevezetésétől pedig tartózkodott a Fidesz - elég volt nekik a koalíciós társ sutaságaira ügyelni. Az olyan szimbolikus tettekre koncentrálódó "újdonságok", mint a másutt fölépített Nemzeti, vagy a millenniumi zászlóátadások, koronaúsztatással megfejelve akkoriban nemigen itatták át a közgondolkodást, sőt a gyakran megmutatkozó hatalmi arroganciával párosulva ezek a ceremóniák sokak szemében inkább visszatetszést keltettek.

Különösen így volt ez azért, mert a Fidesz politikája akkor egy részben állami segédlettel előállított, gazdaságilag stabilizálódó, feltörekvő és lojális középosztálynak engedett utat, ami viszont nem mindig passzolt bizonyos avíttas tradíciók előcsalogatásához. Talán ez a kettősség is oka volt a 2002-es váratlan vereségüknek.

Most egy zömmel lecsúszó, jövőjében bizonytalan, a polgárrá válásban megrekedt világ veszi körbe a hatalomba készülő Fideszt. Ráadásul a politikai szupermarket szinte teljes áruellátása rájuk van bízva, mert a jelenlegi és a volt kormánypárt a hét év alatt a társadalom egyetlen szegmensét sem nyerte meg magának, nincs olyan körülhatárolt réteg, amely azért eshet ki a Fidesz bűvköréből, mert mondjuk a szocialisták vagy a liberálisok kiemelten törődtek volna vele.

Orbán Viktor ernyője alá jelenleg mindenki odafér, ami addig nem okoz problémát, ameddig ellenzékben van. Különösen így van ez, ha a várakozás fölcsigázott, a gazdasági mozgástér pedig szűk - bár az élénkítés néhány feltétele és módszere kétségkívül rendelkezésére fog állni egy tavaszszal fölálló új kormánynak, csakhogy azért ehhez uniós, nota bene globalizációs szempontokat is figyelembe kell majd vennie.

Az már most látható, hogy a parlamenti többséggel maximálisan élni fog a Fidesz, nem teketóriázik olyan törvénymódosítások életbeléptetésével, amelyek egyszerre szolgálják választói óhaját és a hatalom megszilárdítását. Valószínűsíthető az is, hogy néhány nemrégiben hozott intézkedés látványos eltörlése (például ingatlanadó, vagy a hároméves gyes visszaállítása), valamint az állami szerepvállalás akár drasztikus, durva lépésekkel növelése (közigazgatás) az elszámoltatás különböző szcenárióival, szerves része lesz az első napirendi pontnak.

Az igazi kérdés azonban az, hogy később mire támaszkodnak: tartalmi vagy indulati szövetségesekre? 1998 néhol ijesztő, máskor kissé mulatságos radikálisainak helyét átvette egy nagyon is komolyan veendő szervezet, amelyik nem fogja olyan könnyen hagyni, hogy kiénekeljék a sajtot a szájából, mint anno a MIÉP.

A Fidesz-szupermarket jelenleg arra törekszik, hogy párton belül és kívül kiszolgálja, de legalábbis az üzletben tartsa őket, mert számításai szerint fölösleges a most még bizonytalanok felé kacsintgatnia - azok közül egyelőre az MSZP ügyetlenségei is eleget terelnek a táborába, vagy a kis pártok felé. Kormányon azonban - ha nem előbb, de utóbb - el kell döntenie, hogy némi önmegtartóztatással lélegzethez hagyja-e jutni a veszteseket, mert politikai ellensúly kialakításában érdekelt, hogy ezzel is normalizálhassa, racionalizálja politikáját, vagy a széllel kokettálva a fölperzselés taktikáját követi.

Persze, ez utóbbi is rendszerváltás lesz, de merőben más értelemben.