A PLT-vel vitatkozó Tóth Balázs a marxizmus egyenlőségelvű politikai filozófiájára utalva azt írja, "mutasson valaki egy központi jelentőségű marxi tételt, amely cáfolja ezt a kijelentést!" PLT meg is mutatja: "...csak egy eszköz van a régi társadalom halálfájdalmainak, az új társadalom szülési fájdalmainak rövidítésére, egyszerűsítésére, koncentrálására, csak egy eszköz: a forradalmi terrorizmus." (Karl Marx, Neue Rheinische Zeitung, 1849. május 19.)

Az idézett helyen Marx egy korábbi írására utal, melynek címe: "Az ellenforradalom győzelme Bécsben", s ami úgy kezdődik, hogy "...Bécs Windischgrätznek, Jellaschichnak és Auerspergnek a kezén van. Emberáldozatok hekatombáit zúdítják az agg áruló, Latour után a sírjába". Az inkriminált cikk 1848 több hasonló eseményére utalva úgy zárul, hogy "A júniusi és az októberi napok utáni hosszantartó áldozati ünnep, magának az ellenforradalomnak a kannibalizmusa meg fogja a népeket győzni arról, hogy..." - és innen jön PLT által megcsonkítva, s ezzel meghamisítva az idézett félmondat. (Karl Marx, Neue Rheinische Zeitung, 1848. november 6., MEM, 5., BP. Kossuth, 1961., 438-440 pp.)

De ne maradjon rejtve, kit tekintett Marx, és szerzőtársa, Engels (nem Marx keresztneve) terroristának: "Az 1848-as forradalmi mozgalomban először, 1793 óta először meri megtenni egy nép, amelyet körülzárt az ellenforradalmi túlerő, hogy a gyáva ellenforradalmi dühvel a forradalmi szenvedélyt, a terreur blanche-sal a terreur rouge-t (fehér terrorral a vörös terrort) állítsa szembe. Hosszú idő óta először találkozunk egy valóban forradalmi jellemmel, egy olyan férfiúval, aki népe nevében fel meri venni az élet-halál harc kesztyűjét, aki nemzete számára Danton és Carnot egy személyben, s ez a férfiú - Kossuth Lajos." (Engels, A magyar harc, 1849. január, MVM Kossuth, Bp. 1971, I. 218.)

Kállai R. Gábor

író

Csak az ordas tettek büntethetők - vallja már szeptember 29-i cikke címében is Papp László Tamás. Szerinte egy etnikai, vallási közösséget nem illet meg a kollektív érdekérvényesítés a rasszista megnyilvánulásokkal szemben, már csak azért sem, mert lehet olyan "roma, zsidó, meleg, aki hű maradt liberális eszméihez és csak az üldözést, a pogromot, az erőszakot tiltaná, az ordas eszmék jogilag békés propagálását nem".
([Ordas] eszmék [békés] hirdetése persze fából vaskarika.)

A magam részéről inkább azzal az 1993. március 25-én megjelent ÉS-beli írással (Egy rasszista bacilusfarm) értek egyet, amely hosszan sorolja a rasszista kiadványokat és kiadójukat - terjesztőit "rasszista bacilusfarmhoz" hasonlítja. Egyben hozzáteszi, hogy az ügyészségnek is lenne teendője az uszító kiadványok kapcsán. Csak a véletlenek furcsa összjátéka lehet, hogy a szerzőt Papp László Tamásnak hívják. A cikkben a jogi eljárást éppen a párizsi békeszerződésre hivatkozva tartja indokoltnak. A Népszabadság-beli cikkben viszont ez olvasható: "A párizsi békeszerződésre jóérzésű demokrata nem hivatkozik semmilyen kisebbségvédelmi kontextusban". Ami pedig a tizenhat évvel ezelőtti írás bacilus-analógiáját illet, erre is "válaszol" a 2009-es P. L. T.: "Doktriner antifasiszták az ordas eszmék terjedésének leírására gyakran használják a járványanalógiát". Ha a két P. L. T. netán azonos volna, neki kell eldöntenie: "doktriner antifasisztának" tartja-e magát, aki nem "jó érzésű demokrata", vagy sem.

Ezzel nincs még vége a megválaszolandó kérdéseknek. Papp László Tamás a 168 óra 2005/9. számában (A demokratikus immunreakció) ugyan a vitatott cikk szellemében írt, de kijelenti: "Ha egy szélsőjobboldali párt tíz százalék fölött kap a választásokon ... tüntetek én is". Vajon hogyan vélekedik ma egy ilyen tüntetésen való részvételről, amikor többé-kevésbé (inkább többé) e feltételek teljesülőben vannak.

P. L. T. írásának zárómondata önmagában semmissé teszi az ezt megelőző fejtegetéseit. Ebből kiderül ugyanis, hogy szerinte mégsem csak az "ordas tettek" büntetendők, hanem "a rájuk való felbujtás" is. Hogy mi tekinthető felbujtásnak, arra akár az említett 2003-as cikk is feleletet ad, de a mostaniban is olvasható: "az eszmék nem egyenesen, hanem sok áttételen ... átvezet/het/nek a tettekhez".

Ebből "jó érzésű demokrata" - Papp László Tamás szóhasználatával élve - csak azt a következtetést vonhatja le, hogy csírájában kell megakadályozni a "rasszista bacilusok" továbbterjedését.

Kerekes Ottó

Budapest

Kállai R. Gáborral nem értünk egyet Marxot illetően. Szerintem ugyanis az idézet csonkán is pont ugyanazt jelenti, mint egészben. Mint egykori, hitehagyott és végletesen kiábrándult kommunista, úgy vélem: hivatkozott citátum a maga teljességében is pont azt bizonyítja, hogy vörös- és fehérterror, az ideológiailag dicsőített forradalmi és ellenforradalmi erőszak nem alternatívái, hanem tükörképei egymásnak. Mindkettő a másik rémtetteit használja sajátjának igazolására. Nem vagyok doktriner széplélek. Tudom, hogy minden állam - a demokratikus is - erőszakon és erőhatalmon (is) alapszik. És igen, a zsarnokok megdöntése néha agressziót igényel. Nem is ez a hézag. Hanem az, hogy Marx itt ezt mindig, csak és kizárólag erőszakkal látja kivitelezhetőnek. Ráadásul nemcsak a régi uralom lerombolásában, hanem az új rend felépítésében is. Amellett - mint későbbi írásai is bizonyítják - a korlátlan, gáttalan erőszakot nem kilengésnek, anomáliának, hanem főáramú (üdvös és univerzális) eszköznek tartja. Bestiális erőszak a polgári forradalmakban is volt (1792. szeptemberi mészárlások, 1848-as forradalmi népítéletek). De utóbb a mérsékelt polgári történészek ezt mindig sajnálatos (és elítélendő) kisiklásnak, zsákutcának nevezték. A marxisták voltak - a jakobinusok örököseiként, a reakciós és bigott fehérterroristák modernista ellenpárjaként - akik a terrort, az önbíráskodást, önkényes rablást megideologizálták, forradalmi igazságszolgáltatásként értelmezték.

Kossuthról pedig: ama ténytől, hogy őt Marx dicsérte, egyikük teljesítménye sem lesz jobb vagy rosszabb. Szerintem Kossuth (s a teljes akkori forradalmi elit) az államnemzeti felfogás nyugatról importált, de etnikai kultúrnemzeti miliőben alkalmazhatatlan eszméjének szolgai másolásával (vagyis: a nemzetiségek etnikai nemzetfelfogásának, jogainak, önrendelkezési autonómiakísérletének brutálisan intoleráns kezelésével, a többségi etnikum "politikai nemzetté" való önkényes-egyoldalú kinevezésével) megásta a forradalom sírját. Nem szívesen emlékszünk rá, de '48 nemcsak forradalom és szabadságharc volt. De a többségi nemzetet szolgáló kormányhatalom és kulturális jogegyenlőség lehetőségétől megfosztott nemzetiségek közötti polgárháború is. Melyet Kossuthék katonai pacifikálással, időnként valóban Robespierre állami terrorjára hajazó módon fojtottak vérbe. Vagyis a terroranalógia jogos.

Kerekes Ottó viszont - aki cikkeim régi és hűséges olvasója - alappal mutat rá nézeteim e téren végbement átalakulására. Igen, 2003-ban, az ÉS-kommentár születésekor jómagam is osztottam ama vélekedést, amit manapság elvetek: hogy a közvetett, indirekt uszítás, a gyűlölet felkeltése is legyen büntetendő. Jelenleg azonban úgy látom, pusztán a szélsőséges - valóban alantas indulatokat gerjesztő - beszéd, írásmű gazdája nem vonható felelősségre. Pontosabban: ha valaki egy beszédtől gyilkos indulatba jön, aztán indulatát tettekre váltja, azért a joghátrány - a személyes elszámoltathatóság mentén - kizárólag az övé. Nem lehet senkit pusztán azért elítélni, mert gyűlöl valakiket, s a gyűlöletét "közkinccsé" teszi. Hanem csak azért szankcionálható, ha bizonyíthatóan jogsértő tettekre hív fel. Ugyanis nem abban található igazi veszély, hogy a szélsőségesek gyűlölik a demokráciát, hanem abban, ha fel akarják számolni, meg kívánják dönteni azt. Felfogásom szerint pedig kétségtelen ugyan, hogy minden szélsőséges gyűlöli a demokráciát, de nem mindegyik akarja tettleg megdönteni-felszámolni. A demokrácia pont abban különbözik a totalitárius rezsimektől, hogy a betartandó normái szabadon gyűlölhetők. Vadul utálni lehet, államcsínyt szervezni ellene nem. Tüntetésről csak annyit: papíron örömest demonstrálnék a fasiszták ellen. A hézag a részletekben búvik el. Hogy az ember nem választhatja meg, kivel tüntet. Márpedig pl. Havas Szófiával egy tömegben nem szívesen vonulnék Molnár Oszkár ellen. Ahogy a Szófia ellen sem az Oszkárral.

Papp László Tamás