Igaza van Mádi Lászlónak, a Fideszben politizáló közgazdásznak, aki ezt írta tavaly a Magyar Nemzetben: "A rendszerváltás óta eltelt időszaknak és a jelennek is az egyik legnagyobb stratégiai jelentőségű tévedése a középvállalkozások szerepének nem megfelelő súlyú kezelése volt. Mind a foglalkoztatásban, mind a verseny kialakulásában és érvényesülésében, mind az exportban, mind az innovációban, de még a polgárosodásban is rendkívül fontos szerepe van a (zömében természetesen hazai tulajdonú) középvállalkozásoknak.

A szomszédos Ausztria gazdasági sikerei nem kis mértékben ebből táplálkoznak." (Kapaszkodók a felemelkedéshez, Magyar Nemzet, 2008. április 1.) Hozzáfűzném: egy ideje már a lengyel gazdaság sikerei is ebből táplálkoznak. S vigyázni kéne a kisebbekre is, hogy reális esélyük legyen középvállalkozássá válni.

De nem volnánk igazságosak, ha nem vennénk észre, hogy az utóbbi időszakban mégiscsak a fejükhöz kaptak a döntéshozók és, ha megkésve is, de annál nagyobb elánnal tolják a figyelem előterébe a magyar kkv-szektort, hangzatos programokkal, szólamokkal és időként tényleges, kézzelfogható lehetőségekkel, nem kevés pályázati és támogatási pénzekkel is. Ezzel párhuzamosan milyen érdekes, hirtelen a kicsikért kezdtek aggódni egyes multinacionális nagyvállalatok s bankok is, bár úgy látom, hogy aggodalmukat többnyire önös érdekektől vezérelt kkv-támogató akciókba fojtják.

Ettől függetlenül az állampolgárok többségének továbbra is az a véleménye: az ország nagy részét kiárusították a külföldi tőkének, az idegen nagyok kihasználják, ellehetetlenítik vagy felfalják a hazai kicsiket, s miközben ez utóbbiak szinte agonizálnak, az adókedvezményeket még mindig a multik kapják. Több támogatást tehát a magyar vállalkozásoknak, és sürgősen meg kell regulázni és jobban meg kell adóztatni a multikat!

Ám a dolog nem ilyen egyszerű!

A magyar gazdaságpolitika valóban korán elengedte édesgyermekei, a magyar kis- és középvállalkozók kezét - de ez az éremnek csak az egyik oldala. Az édesgyermekek azóta is jobbára csak sírnak, toporzékolnak és mutogatnak a betolakodó nagy mostohatestvérekre. Egy részük persze megbékél velük, kenyerüket és kegyeiket keresi, de sokan abban látnák az igazi megoldást, ha kitagadnák őket a családból. Panaszkodni, másra (kormányra, kormányváltásra vagy uniós segítségre) várni lehet, sőt kell is, de az kevés. A kkv-knak sokkal többet kellene tenniük a boldogulásukért. A gyereknek fel kéne már nőnie! Változni, fejlődni, megújulni szemléletben, összefogásban, érdekérvényesítésben és - ami a legfontosabb - tudásban!

Először is ne automatikusan és ne zsigerből utáljuk a nagyokat. Teszik a dolgukat, legtöbbször igen ügyesen, nem várhatjuk el, hogy ne a maguk érdekét helyezzék előre. (Ráadásul némelyiknek az anyja is magyar.) Az adókedvezményt ne misztifikáljuk, ne tartsuk többre, mint ami. A társaságiadó-kedvezmények 90 százalékát az utóbbi időben valóban a multik kapták. Harminc-egynéhány. Akik fejenként többmilliárdos (2003-ig legalább 10, azt követően 3 milliárd forintos) beruházással jelentős (2003-ig legalább 500, majd 100) pótlólagos munkahely teremtésére tettek ígéretet.

Ez az országnak valószínűleg megérte, ami 2011 után végleg kiderül, hiszen ez a kedvezmény akkor uniós utasításra megszűnik. Én nem számolok nagy multiexodussal. Az összes ilyen adókedvezmény - száz-egynéhány milliárd forint a költségvetés bevételeinek kb. 1 százalékát teszik ki. Kérdés persze, milyen és mekkora egyéb támogatást kaptak a multik. A nyáron kitört számháború Róna Péter közgazdász és a pénzügyminiszter között nem zárult le világos eredménnyel. A helyzet aggasztóan rendezetlen és zavaros.

De ne feledjük, hogy nem 30 külföldi multi vagy transznacionális cég van nálunk, hanem - definíciótól függően - akár több ezer. A kisebb nemzetközi vállalatok is igen mélyen beépültek a magyar gazdaságba, és elsöprő többségük nem kap semmiféle támogatást vagy adókedvezményt, ellenben becsülettel fizeti a járulékokat. Ott vannak minden kilométerkőnél, a borítékgyártástól a fogorvosi ellátásig. Mindenre/mindenkire odafigyelve, célzottan és lendülettel támadnak. Piackutatással, benchmarkinggal, kifinomult értékesítési technikákkal minden piaci rést betömve. Ez a nagy veszély a magyar kisvállalat számára, nem az adórendszer!

Globalizálni lehet a jót is, a rosszat is. Büntessük meg persze a multit, ha etikai vétséget követ el, lop, csal, hazudik, de általános és megkülönböztető regulákat bevezetni ellenük nem is lehet, nem is helyes. Az egyes pártok programjai is csak homályos álalánosságokban fogalmaznak. A Jobbik pl. a 2000. évi OECD-s etikai irányelvek szigorú betartatását követeli a multiktól. Nagyon helyes. Más kérdés, hogy az összes multi pillanatokon belül példákkal bizonyítani tudja, hogy betartja őket. Az a jogos alapkövetelés pedig, hogy a jövőben ne támogassuk külön őket, 2011-ig mindenképp megvalósul.

A magyar kisvállalkozásoknak sokkal realistábban és bátrabban kellene tekinteniük a világ kihívásaira. Adókedvezmény, pályázat, kedvezményes hitel, központi támogatás; ez mind fontos ugyan, de gyakran többet érne a céltudatos stratégia és a nyitottság. Magyar szív és nemzetközi szem. Új utak keresése. Az ötletek végigvitele. Kitartás. Mielőbbi eltökélt exportorientáció. Igény a tanulásra. Pontosság és megbízhatóság. Dolgoztam kelet-európai országokban, és igazat kell adnom Demján Sándornak, aki egy nyilatkozatában elmondta: a környező országok kisvállalkozóival könnyebben és gördülékenyebben lehet együttműködni. Én is így tapasztaltam. De nálunk is van sok kiváló példa, követni kellene őket!

Az összefogás és érdekérvényesítés gyerekcipőben jár. Jó néhány tréninget tartottam már magyar kisvállalkozóknak 20-25 fős csoportokban, és közülük senki nem volt kisvállalkozói klaszternek vagy hálózatnak a tagja. Kevés ilyen van, s jobbára azokat is felülről hozták létre és irányítják. Félő, hogy ezek is csak a hálózatot létrehozó nagyobb vállalkozások érdekeit szolgálják, vagy egyszerű sóhivatalok maradnak.

A kisvállalkozók szakmai szövetségeinek, érdekvédő szervezeteinek, az országos és megyei iparkamaráknak a fontosságát, igyekezetét és időnkénti harcosságát nem kívánom megkérdőjelezni, de tartok tőle, hogy nemes feladataikat a fentebb bírált szemlélettel végzik, hiszen nem nagyon látszik, hogy munkájuk eredményes lenne.

Ha a kisvállalkozó nem talál érdekeinek érvényesítésére alkalmas szervezetet, ne várjon másra, fogjon össze a szomszéd város fröccsöntőjével (pékjével, autószerelőjével, könyvelési tanácsadójával), és szervezkedjenek. Ha az egyéni és közösségi érdek valóban találkozik, a szerveződés sikerre van ítélve. A jó és nem vízfejet növesztő összefogás arra is garancia lehet, hogy a központi segítség valóban eljusson gyorsan és hatékonyan oda, ahová szánták.

A tudás, az új ismeretek megszerzése (lenne) a legfontosabb a magyar kisvállalkozók számára. Az EU által 2000-ben kiadott Kisvállalkozások Európai Chartája tíz pontban foglalja össze a legfontosabb cselekvési irányokat. Az első pont éppen a kisvállalkozások oktatásának és képzésének a fontosságáról szól.

Szólni szól, csak idáig már nem nagyon hallatszik el. Komoly hiányosságok vannak nálunk e téren. A legtöbb magyar kisvállalkozó a képzés hallatán elsősorban műszaki-technikai vagy számítógépes oktatásra, esetleg pénzügyi, pályázatírási vagy adósságbehajtási tréningre gondol. Slussz. A magyar kis- és középvállalkozók döntő része egyáltalán nem vevő a korszerű menedzsment (vezetési, szervezetfejlesztési, vállalati stratégiai, személyzeti, értékesítési) ismeretekre.

A különféle oktatási intézmények, a neves tréningcégek tapasztalatai mind-mind ezt mutatják. Fölöslegesnek, tudálékosnak, drágának tartja ezeket a képzéseket, nem pazarolja rá az időt. Ott van ezekre az ő esze. Hiába szervezik a támogatott, így ingyenes vagy nagyon olcsó kurzusokat, a termek gyakran üresek maradnak. Így aztán a legkorszerűbb és a gyakorlatban is bizonyított tanok, elvek, módszerek a multik monopóliumai maradnak. Élnek is vele. Aki ekkora előnyt ad a multiknak, ne másra panaszkodjon, ha lemarad.

Ugyan jár-e Herr Hubert, az alpesi tehenészet ötvenéves tulajdonosa menedzseriskolába? Bizony jár, vagy legalább a fiát elküldi.

A magyar kisvállalkozó - lépten-nyomon látom - becsülettel hajt és dolgozik. Ha jobban megy és jönnek a rendelések, túl is pörgeti magát. Pedig néha érdemes lenne leállni, picit átgondolni a dolgokat, új ismeretek után nyúlni. Válságban különösen.

A rohanó, folyvást tüzet oltó vállalkozóról Stephen Covey híres menedzserkönyvének életképe jut az eszembe: Fát vág a favágó az erdőben. Hajnal óta, percnyi megállás nélkül, folyik róla a víz, szemei kidülledtek. - Álljon meg, pihenjen egy kicsit - tanácsoljuk többször. - Nem tehetem, nincs időm, vágnom kell a fát - mindig ez a válasz. - Tartson egy kis szünetet, élezze meg a fűrészt! - javasoljuk. - Nem tehetem, nincs időm, vágnom kell a fát!

A szerző közgazdász, vezetőképző tréner