A szerző közgazdász

Meg arra, hogy a mohó és felelőtlen pénzintézetek megmentésére és az általuk jégre vitt, az új követelményekhez továbbra sem alkalmazkodó óriáscégek kisegítésére fordított százmilliárdok végül is eredményt kell hozzanak - anélkül, hogy a válság előtti gyakorlat és szemlélet gyökeresen megváltozna. Ehhez járul még a honi politikusok és "szakértők" körében fölöttébb elterjedt meggyőződés, miszerint amivel nem foglalkozunk, nem beszélünk, az nem is létezik.

A szeptember végén megtartott 47. közgazdasági vándorgyűlés főbb témái között például nyoma sem volt a környezeti és klímaválság várható gazdasági következményeinek és azok sürgős kezelésének. Így van ez már ki tudja mióta. Miközben az ökológiai szemléletű közgazdaság-tudomány hatalmasat lépett előre a világban, és Sarkozy elnök a minap hivatalosan kijelenthette: Franciaország ezentúl minden lehetséges fórumon szorgalmazni fogja, hogy a gazdasági teljesítmények értékelésénél világszerte térjenek át a GDP-ről a tényleges folyamatokat (köztük az életminőség alapvető elemeit és a természeti környezet állapotát) jobban tükröző mutatórendszerre. Persze a fent említett rangos rendezvényen ez sem volt téma.

Hasonlóképpen viselkednek nálunk a parlamenti pártok is. Egyhangúlag megszavazzák ugyan a nemzeti klímaváltozási stratégiát, támogatják a Nemzetközi Éghajlat-változási Testület modelljeire alapozott EU-s kibocsátáscsökkentési célkitűzéseket is, de nem veszik tudomásul, hogy a válság előtti gazdasági növekedés újraindulása gyökeres szerkezet- és paradigmaváltás nélkül a legkevésbé sem lehet kívánatos cél, mert már 7-8 éven belül a légkör átlagos hőmérsékletének 2-2,4 Celsius-fokos emelkedéséhez vezet. (Ezt részletesen leírtam ebben a rovatban korábbi cikkemben: A magyar strucc.

Ez így nem működik! Csak olyan növekedésről lehet szó, melynek során a felhasznált anyagi erőforrások mennyisége nem nő, hanem csökken, s amely összhangban áll az EU szén-dioxid-kibocsátást csökkentő célkitűzéseivel, illetve a decemberi koppenhágai klímacsúcson elfogadandó értékekkel.

Nem véletlen, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Népszabadságban arra hívta fel a figyelmet, hogy: "ha nem sikerül (a klímaváltozás kezelésével kapcsolatos) ... rengeteg nyitott kérdést rendeznünk", akkor a Koppenhágában sorra kerülő világkonferencia "a világtörténelem leghosszabb és legnagyobb hatású búcsúüzenetévé válik". A lakosság megmaradása, tehát a klímaváltozás fékezése elsőrendű hazai érdek, a világ közös érdeke, fontosabb minden más rész- vagy magánérdeknél.

A válságkezelés nem egyenlő azzal, hogy elvonásokat hajtunk végre (melyek többnyire a leginkább kímélendő rétegeket kímélik legkevésbé, s a leginkább fejlesztendő területeket sújtják leginkább), hanem az itt élők adottságaira és távlati érdekeire alapozott, gazdaszemmel végrehajtott intézkedések és beavatkozások sora. Elsődleges figyelmet kellene szentelni természeti értékeinknek, az azokat különösen veszélyeztető, évről évre fokozódó vízhiány és aszály kezelésének. Semmiképp sem (a természeti környezet mellett a társadalom szövetét is veszélyeztető) kaszinó- és szórakoztató- és bevásárlóközpontok létesítésében kellene élen járni.

Ebben a szellemben kellene intézni a tömegközlekedés, kivált a vasút sorsát is. A közúti közlekedés által viselt pénzügyi terhek ugyanis az általuk okozott károk becsült értékének 90 százalékára nem biztosítanak fedezetet (az üzemanyagok jövedéki adójával sem)! Ha e "külső" költségek terheit azok okozói - a szennyezők - viselnék, a közúti áruszállítás alaposan megdrágulna, s a környezetet sokkal kisebb mértékben terhelő vasút szolgáltatásai iránt megnőne a kereslet. A vasúti szállítás jelentős bővülésében Magyarország mint tranzitország számára nagy lehetőségek rejlenek. Alapvető érdekünk, hogy erre időben felkészüljünk. A vasútvonalakat ezért nem felszámolni, hanem fejleszteni kell.