S persze pontosan tudja, mi a különbség a tágabb európai és a szűkebb nemzeti érdek között. Minthogy képviselnie előbbit kell, utóbbiról pedig meg kell feledkeznie, máskülönben folytonos támadások célpontjává válik.

Ha az ideális jelölt kiválasztásának nem éppen átlátható folyamatától eltekintünk, akkor is két kulcskérdés vár választ: vajon a befutó alkalmas-e a posztra, s a poszt megfelel-e a hazai várakozásoknak. Jó esély van rá, hogy Magyarországon mindkettő éles belpolitikai vitákat gerjeszt majd, s arra is, hogy a pártszempontok érvényesülnek. Európáról, annak jövőjéről, benne persze Magyarországéról megint nem esik szó, ahogy a júniusi EP-választáson is történt. Az ideális jelölt sajnos pontosan az ellentéte annak, amit Magyarországon róla és hivataláról általában gondolnak.

Azért kellene felkészült, a bürokráciákban jártas politikust küldeni, mert biztosként fő feladata az uniós szerződések védelme lesz, s ennek szellemében a kezdeményezés az integráció meglódítására. Ha jól képviseli az európai ügyeket, akkor személyes presztízsének növekedésén át Magyarország érdekeit is szolgálja.

Ám most át is alakul a bizottság, új tárcák születnek, hiszen Európát új kihívások érik: a gazdasági válságból a tudásalapú, energiahatékony, innovatív és versenyképes közösség megteremtésén keresztül találhatja meg a kiutat. Európa sikere Magyarország sikere is (lehet). Ezen az alapon a portfóliók szélesebb köréből lenne érdemes meríteni, a kutatás-fejlesztéstől az energiapolitikán és klímavédelmen át a közlekedésig, az adóügyekig, az oktatásig, informatikáig. Az új alapjogi (kisebbségvédelmi) vagy a bővítési poszt is beleilleszkedne a magyar integrációs érdekek szolgálatába. Érthetetlen a regionális politika állandó emlegetése. Bár lehetséges, az a téveszme vezeti e tárca kiszemelőit, hogy aki az unióban "pénzt oszt", annak maga felé hajolhat a keze. Ez tévedés.

Újabb politikai hiba a bizottság és benne a biztosok szerepének túlértékelése, a posztok rangsorba állítása. A biztosok egyszerűen európai hivatalnokok. Az irányt a kormányok szabják meg. A régi tagországok, s elsősorban az alapítók, rutinosan olyan embereket küldenek az unió lényegét megtestesítő belsőpiaci, versenyügyi, gazdaságpolitikai posztokra, akiknek révén befolyásolni tudják az integráció sebességét. Amelyet belátható időn belül növelni aligha akarnak: meg kell emészteni a válságot, Lisszabont, az évtized közepi bővítést. De Európa (Magyarország) nem is pihenhet meg az átalakuló nemzetközi erőviszonyok közepette, talpon maradásához, erőgyűjtéséhez járulhatna hozzá az ideális magyar jelölt, szinte bármely poszton.