Fogy az idő

Évekkel ezelőtt sokakat megbotránkoztatott az Élet és Irodalomba írt cikkem a "Deák-pártról". Azt hiszem, az azóta eltelt idő engem igazolt.

Ha el akarjuk kerülni a magyar társadalmi élet teljes tönkretételét, akkor egy kellő erővel bíró középpárt színre lépése sürgetőbb és életbe vágóbb, mint valaha. Ez nem lehet egy új alakulat, mert annak már nincs ideje, esélye kiépülni. A meglévő közép- (vagy kis-) pártoknak kell összefogniuk. Bármennyi különbség is van köztük, s bármennyi rossz emlékeik vannak egymásról, ezt mind el kell feledniük, ha el akarunk kerülni egy irtó hadjáratot folytató kétpárti rendszert, vagy egy újra feléledő egypártrendszer diktatúráját.

Ne legyenek e kis pártoknak illúzióik, hogy majdcsak becsusszannak 5,1 százalékkal a parlamentbe. Még ha így lenne, akkor is jelentéktelen szereplők maradnának. Összefogásukkal azonban nemcsak meglévő százalékaik adódnának össze, hanem magukhoz vonzanák azok szavazatait is, akiknek egyik "nagy" pártra sincs kedvük szavazni, vagy akik csak azért szavaznak rájuk, mert nem akarják, hogy elvesszen a szavazatuk. Ha azt látnák, hogy szavazatuk komoly eséllyel juttathat szóhoz egy középerőt, akkor ezt nem éreznék "elpazarlásnak". És ha egy ilyen párt bejutna a parlamentbe, akkor megregulázhatná az elszabadult "nagyokat". Hogy ez a gondolat irreális?

Gondos elemzéssel kiderül, hogy programjaik közt nem oly nagy a különbség, mint elsőre látszik. Amikben tényleg különböznek, azok éppen a levetni való rossz vonásaik vagy legalábbis túlzásaik. A lemondásnak ezt az áldozatát meghozhatnák egy nagyobb, igen nagy rossz elkerülése érdekében. Vagy a "szörnyű tagság" az akadály? Nos, akkor meg is érdemlik/érdemeljük, hogy eltűnjenek.

Dobszay László

Budapest

Kezet rá!

 

Orbán Viktor nem kérne türelmi időt címmel (szeptember 28.) ismertetik a volt és sokak szerint leendő miniszterelnök legújabb nyilatkozatát, amelyben kijelenti, hogyha a választások után a Fidesz alakít kormányt, lemondanak a száznapos türelmi időről.

Nem éppen politikai bölcsességre valló kijelentés. Mintha Orbán Viktor nem is lett volna még kormányfő. Pedig az volt. Hacsak... Hacsak nem azt akarja ezzel mondani, hogy maga sem tud jobbat ajánlani annál, ami ma van, amit ma Bajnai Gordon tesz.

A józan ész valóban azt diktálja, hogy abban a hosszan tartó visszaesésben, ami a világgazdaságot jellemzi, nem lehet kísérletezni, hanem igyekezni kell megakadályozni a további romlást. Ahhoz viszont szükség van a zökkenőmentes ügyvitelre, a személycseréknek a minimumra való csökkentésére. Egyszóval: a pártszempontokkal szemben a bel- és külgazdasági szempontokat kell előnyben részesíteni.

Ha Orbán Viktor ezt így gondolja, akkor kezet rá!

Dr. Del Medico Imre

Budapest

Ötletek a tömegközlekedésről

 

A BKV botrányai mögött az igaz gondokról szólt a lap október elsején közölt tárgyilagos diagnózisa (Feljelentésen túl, egy lépésre a csődtől).

Jóllehet a megoldásról még kevés szó esik az elemzésben, de egy-két gondolat belőle máris figyelembe vehető. Nagyon jó ötletnek tartom a Budapest és régiója egészének felügyeletét, beruházásainak szervezését és az egységes közlekedéspolitikát megvalósító regionális közlekedési hatóság gondolatát. A fővárosi közlekedés egyik rákfenéje ugyanis az, hogy félmillió magánjármű érkezik naponta a központba anélkül, hogy az agglomeráció részt venne a közlekedési hálózat fenntartásában.

Hasonlóan jó ötlet a dugó- és parkolási díjak központosítása és a tömegközlekedés finanszírozásába való bevonása. Az összehasonlító statisztikából kiderül, hogy Budapest közvetlen szomszédságában két kiváló tömegközlekedési rendszer működik, nem kellene messzire mennünk a jó példák átvételére. Örülnék, ha a bécsi, vagy prágai szint közelébe kerülhetnénk. Amit pedig nagyon fontosnak tartanék, hogy a magánforgalmat mindenütt következetesen el kellene választani a tömegközlekedéstől.

Számomra felüdülés a Margit hídon átkelni Budáról Pestre és fordítva. Lám, a bulvárriogatással szemben nem omlott össze Budapest közlekedése. Még többet kellene tenni a fővárosban rostokoló magánjárművek kiszorítására. Párizsban hallottam a "bon mot"-t: ahol jó a tömegközlekedés, ott az egyéni forgalom szabályozásának legjobb módja: utóbbi megszüntetése.

Dr. Mikósdi György

Budapest

Egy kis félreértés

 

Génpiszkált növények a csatamezőn címmel írt Ötvös Zoltán (szeptember 23.) a transzgenikus növények környezeti hatásaival kapcsolatos véleménykülönbségekről. Említésre került a cikkünk, aminek első szerzője valóban én vagyok, társszerzőim David Andow és Salvatore Arpaia. A cikk pontosan említi a mi eredeti végkövetkeztetésünket, miszerint a közölt adatok egyfelől igen szegényesek és torzak, s a rendelkezésre álló számadatok több negatív, mint pozitív hatást jeleztek. A cikkünk valóban megihlette a Nature egyik újságíróját, Emily Waltzot (és nem T. Sheltont), de nem úgy, ahogy az a Népszabadság cikkéből kitűnik.

A Nature cikke (Csatamező, 2009. szeptember 3.) arról szól, hogy a transzgenikus növények környezeti ártatlanságát kétségbe vonó cikkeket (és szerzőiket) gyakran és indokolatlan hevességgel kritizálják. E kritikus cikkek szerzői között gyakran szerepel T. Shelton. Ilyen kritika "áldozata" lett a mi cikkünk is, de nem a Nature-ben, hanem a Transgenic Research c. szaklapban. A kritikára megfelelő fórumon válaszoltunk, erre itt nem térnék ki. A Nature szerint a mi eredeti cikkünk heves vádaskodás tárgya lett (miután általunk máig ismeretlen módon Shelton és munkatársai még közlés előtt megszerezték a kefelevonatát). Ám sem az eredeti, sem az azt támadó cikk nem a Nature-ben jelent meg.

Tudományos kérdések nem csatamezőn dőlnek el (többnyire és hál' istennek), így a vita elfajulása senkinek nem érdeke - legkevésbé a köznek. A Dudits Dénes akadémikus úrnak tulajdonított vélemény cikkünk részleteit illetően téved ugyan (nem egyetlen növényfajtát vizsgáltunk, hanem összefoglaló cikket írtunk), de abban egyetértünk, hogy nem szolgálja a tisztánlátást az, aki ugyan ideológiai alapon utasítja el a transzgenikus növényeket, de az elutasítást "ökológiai köntösbe" próbálja bújtatni. Erre a területre az elmúlt években rengeteg energiát fordítottak. Kár, hogy ennek az energiának túl nagy része hővé alakult: véleményeket hevített, nem a tudás fényét táplálta. Nem adom fel a reményt, hogy hamarosan e területre is betör a kultúra, s a "szellem napvilágánál" vitathatjuk meg, hogy ez a technológia hozzá tud-e járulni az egyre aggasztóbb mértékű környezetromlás megállításához. Ebben a diskurzusban az ökológiainak helye van, és az ökológiának vannak releváns módszerei is, amivel a felmerülő kérdéseket meg tudja válaszolni. Ám az idő nem nekünk dolgozik: egyre több sürgető környezeti probléma vár megoldásra.

Dr. Lövei Gábor

Aarhusi Egyetem, Flakkebjerg Kutatóközpont, Dánia

Lejtmenetben

 

A Hárommillióan nyugdíjban című (szeptember 9.) írásban foglalkoztak a nyugdíjban lévők számával, a bérek és nyugdíjak reálértékének alakulásával és az ellátások átlagösszegének területenkénti megoszlásával.

A reálértékek összehasonlítása nehezen értelmezhető, mert nem esett szó az ún. nyugdíjas infláció bemutatásáról.

Hiányolom, hogy 2009. III. negyedévben mellőzik a 2008-as és 2009-es év I. féléves adatainak közreadását. Vajon benne van-e adataikban a 13. havi - azóta elvont -, de nyugdíjnak nem minősülő juttatás? Csak ígéret maradt azoknak a nyugdíjasoknak a kárpótlása, akik olyan időszakban mentek nyugdíjba, amikor a számítási metódus miatt rosszabbul jártak, mint a később nyugdíjba vonultak. Az energiaárak drasztikus emelkedése,
a legszükségesebb, de havonta szedett gyógyszerek támogatásának csökkentése, a különböző háztartási javítási, karbantartási, szolgáltatási költségek és az ezt végzők kiszállási díjainak rendkívüli mértékű emelkedése szintén nagy érvágás. Nem érint mindenkit, de a rászorulók nem tapsoltak a gyógyászati segédeszközök térítési díjának megnyirbálásakor, a szemüvegkészítés hat dioptria fölötti támogatásakor. A nyugdíjas korosztály erősen felülreprezentált a fogpótlás tekintetében, ami szintén nem kevés kiadás.

Jó lett volna megtudni, hogy a nyugdíjasok országosan és megyénként hogyan oszlanak meg a havi ellátás mértékében a minimálnyugdíjak, a minimálnyugdíj és 75 ezer forintos összeg közötti, 75 ezer forint és 100 ezer forint, 100 ezer forint és 150 ezer forint, 250 ezer forint és 500 ezer forint és 500 ezer forint feletti tartományban.

Az átlagok ugyanis elkendőzik a valóságot, és a döntéshozók figyelmét is elterelik a tényleges gondokról.

Horváth Béla

Miskolc