A szerző szociológus

Ellenzékben lenni gané dolog - szokta mondani Müntefering, a német SPD elnöke (l. Dési András: Német retro). Azt hiszem, ez azért nincs teljesen így. Biztos nincs így Németországban, ahol ugye Merkelék senkit sem fenyegetnek leszámolással vagy számonkéréssel. De remélem, hogy nálunk sincs és nem is lesz teljesen így. Nem csak azért, mert még mindig hiszem, hogy jogállam vagyunk, és hogy nem véletlenül sikerült megtapadnunk az EU kerítésének belső oldalán. De mindenekelőtt azért nem, mert kormányon nehéz a kormányzó pártokat modernizálni, újrarendezni. Márpedig a magyar politikai rendszer minden elemét újra kell fogalmazni - a baloldali pártokat, mozgalmakat is.

A kormányzás nálunk szerencsésebb országokban is merevvé tesz, lefagyasztja a kormányzó pártok belső átalakulását. Nap mint nap bizonyítani kell a kormányrúdnál állók egységét, világnézeti összeillesztettségét, ami így azután egyre inkább fikcióvá válik. De lépni nem lehet, mert a különbségeket a kormányzó oldalon a közvélemény gyengeségként észleli, és különben is az új kompromisszumokban részt vevők - amikor van mit osztogatni - saját pozícióikból ingyen nem engednek. S az e célra fordítható pénz mindig kevesebb, mint amennyire a kiegyezendő felek a kiegyezési hajlandóságukat taksálják. Így aztán a kiegyezések rendre el is maradnak.

Számomra a német választásokból nem az a tanulság, hogy mivel Európában most a szociáldemokratáknak rosszul megy, nem meglepő, ha az SPD-vel is baj van. Nem is az az érdekes, hogy a nagykoalíciók alkotóelemei nem egyformán erodálódnak. Az persze látszik, hogy, aki a kompromisszumok érdekében többet ad fel magából (a német szocdemek évek óta ezt tették), azt ezért a törzsválasztók kiemelten büntetik.

Az ő viszonyuk a pártjukhoz érzelmi, s amikor azok valamilyen megfontolásokból "alapértékeiket áramvonalasították", akkor ezek az emberek úgy érezték, kedvenc mozgalmuk személyesen csalta meg őket. A pártvezetés esetleg csak taktikai lépésekben, egy adott konfliktus kezelésében gondolkodott, de a törzsközönség a lépésében stratégiai árulást látott. Olyat, ami felett egyszerűen nem lehet napirendre térni, és ami után a pártelit fogadkozását sem lehet komolyan venni.

Emellett látható, hogy olyan, egymással egyébként nagyon óvatosan, a nyílt összecsapásokat elkerülve vetélkedő nagy pártoknál, mint az SPD és a CDU, a programok viszonylagos elszürkülését a játékosok csak erős médiaszemélyiségekkel tudják ellensúlyozni. Merkel ilyen volt, a szocdemeknek pedig most nem volt ilyen, könnyen forgalmazható, gyorsan reagáló vezetőjük. De e két elemről, a feldühödött törzsválasztó bosszújáról és a hiteles beszélő fejek hiányáról majd úgyis fogunk még beszélni eleget jövő tavasszal - hazai ügyeink kapcsán.

A német szocdem reformerek - sok ilyennel találkoztam az elmúlt két hónapban - a választások előtt tulajdonképpen féltek a nagyon jó szerepléstől. Hiszen az visszavitt volna a koalícióba. Akkor meg a párt tovább erodálódott volna, és neki sem tudtak volna kezdeni egy majdani baloldali pártkoalíció (szocdemek-keménybal-zöldek) előkészítésének. Pedig egy ilyen már a jelenlegi parlamenti számtan szerint is kormányzóképes lehet.

A reformerek szinte várták a vereséget, mert az most már végre kikényszeríti a baloldal stratégiai együttműködését. Hiszen régóta világos, hogy a szociáldemokraták önmagukban nem fedik le a baloldali szavazó lehetséges vágyait és rokonszenveit. Ezért léptek színre a német zöldek, és később más pártok, a PDS, a Balpárt is, amelyek nemcsak ökológiai, hanem alternatív életminőségi és társadalomszervezési modelleket kínálnak. És abból, hogy a nyolcvanas évek Nyugat- és a kilencvenes évek Kelet-Európájában nehezen voltak eladhatók a szocdemek mellett kemény baloldali pártok, még egyáltalán nem következik, hogy ennek mindig így is kellene lennie.

E háromfajta baloldali világképet szervezetileg egyesíteni nemigen lehet, és különben sem lenne érdemes. De ezek csak egymást feltételezve, egymást erősítve képesek valódi, hosszabb távú politikai alternatívát kínálni. A három külön párt bázisa együtt szélesebb, mint egyetlen, mindhárom megközelítést magába záró képződményé lenne.

Minden valószínűség szerint most Németországban el is indul egy ilyen rendszer építése, és ott ezt most csak ellenzékben lehet összerakni. A német rendszerben erős, komoly támogatottságú pártként persze ott van mindhárom. Országos és tartományi szinten már kormányoztak, kormányoznak is együtt különféle alakzatokban.

A magyar baloldal újragondolását nehezen tudom elképzelni egy ilyen triász nélkül. Ennek két eleme azonban egyelőre hiányzik. Tehát valószínűleg neki kellene állni valami hasonló összeszerelésének. Nem zárnám ki, hogy épp a baloldal hoszszabb távú érdekeiből következően e próbálkozásokat az MSZP-nek is érdeke lenne támogatni. 2010 után esetleg el kellene határolódni, hogy azután majd később szövetséget lehessen kötni.