Az utolsó hírek szerint a magyar agrárdiplomácia két lépést fontolgat az ügyben: a válságra hivatkozva részletfizetési lehetőséget kér Brüsszeltől, s esetleg illetékes jogi fórumokon is megtámadná a határozatot. Bármelyik sikerére csekély az esély, s gyanítható, jó néhány hazai főilletékes - magában nagyot sóhajtva - afféle szerény diadalként könyveli el a mostani szolid brüsszeli döntést.

Az unióba lépés előtt Magyarországon már nem az volt a viták és egyeztetések tárgya, hogy mennyi is lesz a mi uniós agrárszubvenciónk, hanem az, hogy lehet-e egyáltalán. Töredékeiben létezett csak a közösségi ügyrendben a pénzek puszta folyósításához szükséges adminisztrációs és pénzügyi elszámolási rendszer, a művelt területeket és a támogatásokat "papíron" egymáshoz kötő nyilvántartás. Ha akkor valaki azt mondja, hogy most néhány százalékos eltérés miatt kell visszafizetnünk valamennyit a közösbe, hát azt örömükben alighanem körbenevetik.

Amikor 1995-ben Magyarország megkapta az uniós csatlakozás "belépő kérdőívét", egy irgalmatlan méretű adatszolgáltatási csomagot, hirtelen minden illetékes előtt nyilvánvalóvá kellett váljon, hogy a szép nyilatkozatoknak vége, itt a babramunka ideje. És aztán hét évig gyakorlatilag senki nem csinált semmit.

A sors kegyetlen szeszélye folytán aztán a tennivaló dandárja épp arra az időszakra esett, amikor az ország és annak közigazgatása mindent eluraló, folyamatos választási lázba esett - a piszmogás mindenféle konkrét adatokkal, netán a jövőbeli támogatásjogosultak, a gazdák "hozzáedzése" az eljövendő szigorúbb rendhez, vagyis a szigorúbb elszámoláshoz egyik aktuális politikai erőnek sem volt ínyére.

Úgy tízezer 2005-ös igénylés végképp "egy irányban" bizonyult tévesnek (a gazda többet kért, mint amennyi járt neki - akkor "ez benne volt a rendszerben"), de fizetni ezért a hibáért nekik sem kell. Az állam - vagyis pontosítsunk, az ismét választásokra készülő mostani kormányzat - vállalja az ő hibájukat is, nyilván azért, hogy ne legyen zúgolódás. Nehezen érthető, pontosan miért is ez az óvatosság. Ha egy rossz hivatalos térkép a baj oka, akkor az átvállalás természetes, de legalább tízezer esetben joggal gyanítható, hogy az illetők tudatosan kerekítették ki a bejelentett művelési területet. Gyakran pár ezer forintért.

A helyzetet fordíthatjuk úgy is: megint a tisztességesek járnak rosszul. Ők joggal kérdezhetik, ha a hazai közjog a vasúti bliccelőket meg a tilosban parkolókat oly kézzelfogható eréllyel bünteti mostanság, akkor ez ügyben miért ez a nem válogató engedékenység? Lehet rá mondani: "Azért, hogy béke legyen a vidéken". Ettől még nem lesz. És a kormányt sem fogja senki jobban szeretni.