Vízbe mártott teszt

Főpróbát tartottak Pécsett - de nem a színházban. Egy vízmű-társaságnál ritka a drámai előadás, most azonban hatásos, sőt: messzire ható cselekménynek lehettünk tanúi. A város új, fideszes polgármestere egyszerűen visszafoglaltatta az önkormányzat többségi tulajdonában lévő vízművet a franciáktól. Biztonsági emberekkel megszállta a cég székházát, ahová már be sem engedte a szerinte a francia tulajdonostárs érdekeit képviselő cégvezetőket.

Tisztán Páva-akciónak lehettünk tanúi vagy tekinthetjük ezt a leendő Fidesz kormány módszertani előzetesének? A Páva Zsoltot ismerők szerint egy ilyen brutális lépés nem jellemző rá, így szüksége volt a Fidesz hátszelére. Ez a vízmű-visszavételben kétszeresen is megvolt. Egyrészt a Fidesz ma egyértelműen a közművagyon bárminemű privatizációja ellen van, meghatározó politikusai szorgalmazzák az állam szerepének növelését, valamint egyes közszolgáltatások visszaállamosítását. Másrészt kormányra kerülése esetén azonnali, kemény jogi lépéseket helyezett kilátásba több fronton is.

A Pécsi Vízmű lehetőséget kínált arra, hogy afféle kettő az egyben formában nyilvánosan teszteljék a Fidesz program sarkalatos pontjait. A pécsi akció nem túlságosan kódolt üzenete az: ha a következő Fidesz-kormánytól egy közműcég tulajdonosa kap egy "visszautasíthatatlan" ajánlatot, akkor tudhatja, vagy elfogadja, vagy magára vessen.

Bár az aktuális orosz hatalomgyakorlás látszólag nem éppen a Fidesz szíve csücske, ebben a módszerben azért van egy jó adag a putyini iskolából: ha az államhatalom letéteményesei egy céget meg kívánnak szerezni, azt, ha kell, erőnek erejével is megszerzik. A kulcskérdés az, mit jelenthet nálunk az "erőnek erejével". A Fidesznél a legkeményebb eszközök gyors bevetését. Nem tárgyalgatni, hosszasan kompromisszumot keresgélni, hanem erőt mutatni - ha kell, majd kifizetjük érte a kártérítést, oszt' jónapot! Ez már legyen a jogászok dolga.

A Fidesz azt üzeni, hogy az erő vele van. Nem tököl annyit, mint a szocik. Balról vett jelszóval: munkásököl vasököl, oda csap, ahová köll. A jobboldal hatalmi türelmetlensége majd nyolc év éhkopp után érthető. De a hatalom teljes erejével indokolatlanul hamar fellépni épp olyan hiba, mint indokolt esetben nem élni vele. Azt már az iskolások is tudják, hogy minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya. Az élet történelemóráin megtanulhattuk: így van ez a demokráciával is.

Meglehet, a helyi hatalomnak minden oka megvolt a pécsi vízkiszorításra, és azzal a közjót szolgálta. Ahogyan azonban ezt tette, csak kivételesen alkalmazható módszer. Az pedig már távolról sem pécsi kérdés, hogy a Fidesz ezt "a" módszernek tekinti vagy csupán a hatalomgyakorlás végső eszközének. Ha az előbbinek, akkor a főpróbát jövőre emlékezetesen drámai előadás követheti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.