De ettől még az átlagos helyzetű, normális szülő nem gondolja, hogy az az ezres jelentősen befolyásolja az ő anyagi helyzetét. Ha csökken a jövedelme, nő a rezsije, és úgy kell kigazdálkodnia a havi hatvanezres hiteltörlesztést, akkor a lopott ezrestől függetlenül kell eldöntenie, mit vállalhat, mit adhat el, mit adhat fel még. A családi költségvetést nem olyan nehéz áttekinteni, de ha nehéz, akkor is muszáj.

Az állampolgár viszont akkor is normálisnak számít, ha nem foglalkozik a közgondok és közköltségek nagyságrendjeivel, mert nincs olyan széles körben elfogadott norma, amely szerint foglalkoznia kell velük. Ez nagyon furcsa és veszélyes helyzetet eredményez. Ha a kedves olvasó gondosan elolvasta tegnapi számunkban a kitartó figyelmet igénylő és érdemlő összeállítást a BKV helyzetéről, vagy a mai számunkban a MÁV-ról szóló, nem kevésbé súlyos írásokat, akkor láthatja, miről van szó.

A BKV-nak, vagyis nekünk lopásértékű szerződésekkel egymilliárd forintos kárt okoztak. Azt mindenki felfogja, hogy a kedvezményezett magánszemélyek ezáltal milyen hatalmas anyagi előnyhöz jutottak. Azt viszont sokkal kevesebben, hogy az a rongyos egymilliárd nem változtatna érzékelhetően a BKV helyzetén, a mi helyzetünkön akkor sem, ha meglenne. Egy lenne a sok tucat hiányzó milliárdból. A helyzetet távlatosan javító valamennyi javaslat, amelyet az olvasó elé vittünk, fáj valakinek, valamiért. Valamelyik ujjunkat meg kell harapnunk, bármennyire fel vagyunk háborodva.

Akárhány rémtörténetet tudunk a MÁV-ról, akárhány irracionális részelemet látunk a működésében, mindent összevetve mégis az a helyzet, hogy ha közpénzből sem, magánpénzből sem akarunk többet szánni rá, és ragaszkodunk ehhez a kivételes vonalsűrűséghez, akkor a vasutunk végképp és totálisan le fog rohadni. Akkor is, ha eztán soha, senki egy csavart sem lop el belőle.

Hatalmas ellenzéki propagandagépezet visszhangozza és erősíti fel azt, ami az egyszeri polgárnak magától is okvetlenül eszébe jut abban a helyzetben, amiben vagyunk: "megszorításokról, kényszerhelyzetekről dumálnak, miközben szétlopják az országot?!"

A kevésbé egyszeri polgár pedig kínban van, mert a felháborodásban osztozni kíván, a vakságban meg nem. Nem szeretné csillapítani a korrupciós ügyek által kiváltott indulatokat, mert indokoltak is, jótékonyak is. De azt sem pártolhatja, hogy ezekbe az indulatokba meneküljön a kedves polgártársak jelentős része a kínos dilemmák és kényszerek, a valóság elől.

Miután tiszta pénzből komoly pártot fenntartani nálunk nem lehet, ártatlan párt nincs. Bűnös pártok mondanak mindent, ami a politikai térben elhangzik. A kellemetlen igazságot és a kellemes hazugságot is. És még az sem biztos, hogy a kisebb bűnösé a nagyobb igazság. Szörnyű, de így van.