Amiről valójában szó van, leírtam 2002-ben Globalizáció című könyvemben. Nem állítom, hogy Szepessy Zsolt és a kormány innen merítette volna az ötletet, de látom, hogy miben rejlik a konfliktus. Én nem közmunkáról, hanem munkáról írtam, főleg nem segélyről, amiért dolgozni kell. Segély ellenében dolgoztatni valakit jogi abszurdum. Munkanélküliek és eddig nem foglalkoztatottak munkát keresnek bérért, vagy segélyt akarnak, de akkor munka nélkül. Azt javasoltam, hogy azt az állami (megyei, regionális vagy községi) tőkét, a dolgozó többség adópénzét, amely eddig segélyezésre ment el, használják fel egy szociális szektor (nevezhetjük "szocialista" vagy közösségi szektornak is) működtetésére, ahol ugyanolyan termelő- vagy szolgáltató- munka folyna, mint a versenyágazatban, csak a munkaidő lenne rövidebb és a fizetés kevesebb, viszont a cégnek nem okvetlenül kellene nyereségesnek lennie (hasonlóképpen, mint a tervgazdaságban), természetesen nyereségességre kellene törekedni. A hirtelen munkanélkülivé válók számára csak meghatározott ideig járna segély, s az is degresszíven. A segélyek megtakarításából származna - az esetleges nyereség mellett - a szociális szektor anyagi alapja.

Munkakényszer nem lenne, mert ez diktatúrát jelentene. Viszont nem lehetne elutasítani munkaajánlatokat indokolás nélkül. Ezzel megszűnne az az abszurd helyzet, hogy töménytelen tennivaló lenne, mégis sokan munkanélküliek. A versenyszektor továbbra is a gazdaság motorja maradna. Itt találkoznának a mobilis emberek, a szociális szektor az immobilisokat karolná fel. A két szektor között természetesen szabad lenne az átjárás. Konjunktúrában a versenyszféra felé igyekeznének az emberek, recesszió idején a szociális felé.

Mindez azt jelentené, hogy a gazdaság két részből állna: a piaciból és a szociálisból. Ezt nevezném kettős (nem vegyes!) gazdaságnak. Szerintem ez nem lenne újdonság, mert a társadalom már régen kettészakadt. Azt is láthatjuk, hogy olyan rendszer nincs, amelyben mindenki egyformán jól érezné magát. A mobilis ember jobban érzi magát a piaci, az immobilis a szociális szektor feltételei között.

A mondottak alapján érthető, hogy szorítok Szepessynek, aki - bár aligha olvasta könyvemet - megsejtette annak tartalmát, s ha jogász lenne, elkerülte volna az ötletében rejlő buktatót, s nem segélyt adna közmunka ellenében, hanem bérmunkát lehetőleg mindenkinek.

Dr. Pintér Emil

Budapest