Így nem tudhatta, hogy ilyesmit mondani manapság nem cool, sőt gáz. Hatméteres, negyvenéves, tavi hajózásra készült vitorlásával kerülte meg a Földet. Mutatták a hajót is. Tuti, hogy a vízi rendőrök a Balatonon már egy közepesen pöffös szélben is kikötőbe parancsolnák ezt  a lélekvesztőt. Talán ez is oka volt annak, hogy Méder az óceánokat választotta. Ott ritkábban fordul elő vízi rendőr.

Amikor hazaérkezett, megrohanta őt a szenzációra éhes média abban a reményben, hogy elmeséli, miként győzte le puszta kézzel az óriáspolipot, hogyan kergette szét egy szál evezővel éhes cápák egész hadát, s hogy tényleg sós-e a tengervíz, mint ahogy azt egyesek állítják.

Méder azonban nem volt hajlandó szenzációt szállítani. Elmondása szerint eléggé egyhangúan teltek a napjai odakint a nagy vizen. Navigált, javítgatta az öreg hajót, próbálta kifogni a tengerből az ebédre valót. Na, ebből se lesz soha celeb - szállt le róla csalódottan a média. Ahhoz túl okos, túl racionális. Ahogy a tengerészek mondják, két lábbal jár a vizen.

Hát, kedves Méder Áron, ha neked nincs is különösebb mesélni valód erről a három évről, nekünk viszont van rengeteg. Amíg te békésen hajózgattál, pecázgattál a messzi tengereken, addig nekünk, akik merő kalandvágyból itthon maradtunk, számos szörnyű megpróbáltatásban volt részünk, és kész csoda, hogy nem vesztünk oda.

Tudod, a mi hajónk se éppen Abramovics jachtja. Már akkor is eléggé le volt pusztulva, amikor húsz évvel ezelőtt birtokunkba került. Ráadásul ez se eleve tengerre készült, hanem komp volt eredetileg. El is határoztuk, hogy alaposan kipofozzuk, mielőtt tovább hajózunk vele a világtengeren, de valahogy mindig közbejött valami. Első nekifutásra átfestettük szépen, mert nem tetszett a színe, sebtében befoltoztuk a nagyobb lékeket, aztán nekivágtunk, hadd szóljon!

Most már bezzeg bánjuk, hogy nem voltunk alaposabbak az elején, mert a hajó azóta mindig a legváratlanabb pillanatokban, a legváratlanabb helyeken kap léket. Alighogy befoltozzuk az egyik lyukat, máris ott a másik. Mivel nincs időnk alaposabb munkára, a korábban felrakott foltjaink helyén újra és újra betör a víz, alig győzzük merni lyukas vödreinkkel.

Messziről nézvést persze nem fest rosszul a hajó. Az első osztály elég jól néz ki luxuskabinjaival, uszodáival, bárjaival. Még a Queen Mary is megirigyelhetné. De ha lemész a fedélközbe, csupa gondterhelt arcot látsz, mérges, veszekedő, tengeribeteg utasokat, fáradt, unott matrózokat. És ha teheted, ennél lejjebb már ne is menj, mert egy életre elmegy a kedved a hajókázástól. Képzeld, kiderült nemrég, hogy odalent a hajó fenekén még rabszolgák is vannak.

A navigációval is súlyos bajaink voltak az utóbbi években. Az előző kapitánynak minden nap új ötlete volt, hogy merre kéne menni, de a hídon a tisztjei egészen másként képzelték az útirányt. Amíg ők huzakodtak, sodródtunk, vittek bennünket az áramlatok, amerre a kedvük tartotta. Pechünkre félelmetes zátonyok, Szküllák és Kharübdiszek közé. Az évszázad vihara éppen ott csapott le ránk.

Nem sokon múlt, kedves Áron, hogy oda nem vesztünk. Szerencsére arra járt az IMF mentőhajója, és szelídebb vizekre vontatott bennünket. De ne hidd, hogy most már minden rendben van. A fedélzeten szirénhangoktól begőzölt matrózok tombolnak, az első osztály utasai bezárkóztak kabinjaikba, a fedélközben csalódott és egymás ellen hergelt utasok néznek farkasszemet. A még hadra fogható legénység pedig odalenn őrült tempóban meri a vizet, hogy a felszínen maradjunk valahogy.

Így várjuk, hogy elvonuljon a vihar. A mostani kapitánynak ennél sokkal jobb ötlete nincs. A háta mögött ott liheg utódjelöltje. Dehogy liheg! Fújja a passzátszelet! És azt mondja, fenébe a lékekkel, ha az egyiken befolyik a víz, majd kifolyik a másikon. Szerinte fel kéne fűteni a kazánokat, és hasítani előre, nem törődni egyébbel. Sokan ettől nagyon lelkesek, mások viszont gyanítják, csak arra megy ki a játék, hogy vízisízni akar.

Persze, persze, kedves Áron, mindnyájan ismerjük a régi mondást: hajózni muszáj. De így?!