Mellesleg én a kilépést 1991 elején megtettem. A parlamentben ország-világ előtt elköszöntem és átültem a függetlenek közé. Nem volt protezsálóm, nem csordogált a zsebembe pluszzsozsó - így könnyű kilépni. Régi mese, spongyát rá.

Valószínűleg én voltam az első - nem nagy dicsőség. Most mégis előszemtelenkedem vele, nem dicsekvésből, pláne nem kárörvendve. Talán furcsa, hogy egy slemil vidéki értelmiségi '91 elején naivan megsejtette mindazt, ami bekövetkezett. Meglátta a csírát, amelyből kiterebélyesedett az, aminek a levelei mára lekonyultak.
Hát a „nagyok" merre kujtorogtak az elmúlt években? Kérdezzük meg tőlük mély tisztelettel: most méltóztatnak kapiskálni a pártban burjánzó furcsaságokat? És eddig?

Micsoda idő volt az 1990-es! Lelkesedtünk, hittünk a jövőben, fáradhatatlanul kampányoltunk a poros, sáros falvakban - és győztünk! Egyéni képviselőként én is bekerültek az Országgyűlésbe. A karosszékből integető, semmit nem kockáztató listások közé. Olimposzi magasságból söpörtek hátra bennünket, a krampácsolókat azonnal leírták. De mi ezzel nem sokat törődtünk. Álomvilágban éltünk, felnéztünk a párt vezetőire, és kis csoportunk - a hatvan év körüliek - a leglelkesebben tapsolt.

Aztán szorongani kezdtünk, csóváltuk a fejünket, megkockáztattunk egy-egy tétova bírálatot - semmi sem változott. Úgy nyolc-tíz fiatal, jó kiállású, arrogáns titán uralta a pártot. Szavuk parancs, ellenvélemény nuku és kuss! Szédületes iskolákban nevelkedtek. Volt abban nyugati kókler fantaszta, Marx, aztán Lenin, Trockij, még Mao is, plusz Kautzky, Gramsci. Összecsócsáltak mindent, kialakítottak egy zavaros ideológiát, amit aztán hirdettek, ellentmondást nem tűrően, bután és agresszíven. Mi volt ez? Liberalizmus, neoliberalizmus, balliberalizmus, liberálszocializmus, szociálliberalizmus?

Társaságunk együtt maradt, ki elment, ki megérte napjainkat. Fejcsóválva konstatáltuk, hogy az ifjú titánutánpótlás folyamatos: nagy mellénnyel, agresszívan és silány szellemi munícióval.

Barcza Imre
Bonyhád