Létezik hazánkban egy törvény a felnőttképzésről (2001. évi CI. tv.), amelynek célja, hogy "a felnőttkori tanulás és képzés révén az életvitel minősége javuljon". Létezik ehhez egy kormányrendelet is (103/2006) "az építésüggyel kapcsolatos egyes szabályozott szakmák gyakorlásához kapcsolódó szakmai továbbképzési rendszer részletes szabályairól", ami többek között előírja, hogy a tervezői jogosultsággal rendelkezőknek milyen kötelező felnőttoktatásokon kell részt venniük szakmájuk további gyakorlásához. Kimondja, hogy évente hány kreditpontot kell különböző - természetesen zömmel költségtérítéses - tanfolyamokon, kurzusokon szerezniük ahhoz, hogy továbbra is tervező mérnökök maradhassanak.

A továbbra is tervezni akaró mérnököt elhalmozzák ajánlataikkal a legkülönbözőbb oktatásszervezésre szakosodott cégek. Ha valakiknek, nekik biztosan javult az életminőségük. A tisztességben megőszült, alkotni vágyó építész meg mi egyebet tehetne, pénzt, időt és fáradságot nem kímélve végigüli, végigunatkozza ezeket a kurzusokat, és gyűjti a kreditpontokat - mint az egyszeri háziasszony a teflonfazék kedvezményes megvásárlásához a kuponokat. Ha nincs elég kupon - nincs teflonfazék. Ha nincs elég kreditpont - oda a szakma gyakorlásának joga. Oda az élete.

Édesapám aranydiplomás építészmérnök, 52 esztendős szakmai, tervezői gyakorlattal. Ő még a Műegyetemen tanult és ott lett Mérnök. Így, nagybetűvel. Ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik még tudja, mire való a logarléc, mi az a tus, a pauszpapír, a margofort szalag. Aki pályatársaihoz hasonlóan ugyan az "átkosban" tanulta a szakmát, de neves professzoroktól és magától az élettől. Aki tudja, mi az a szakmai alázat. És aki egy emberöltőnyi pályafutással a háta mögött elmondhatja: elsajátította az építészet tudományát. Munkásságát épületek százai örökítik az utókorra - ránk és gyermekeinkre.

És jogalkotóink, nevesincs bürokratáink "jóvoltából" évente tucatnyi ostoba tanfolyamot kényszerül végigülni, ahol nem ritkán olyan "oktatók" "tanítják" a "szakma fortélyaira", akik arra is alkalmatlanok lennének, hogy a fénymásolatokat a szakma szigorú szabályai szerinti méretre hajtogassák. De akiknek kurzusain - ha élnének - ott ülnének építészetünk nagyjai, Ybl Miklóstól Lechner Ödönön át Kós Károlyig, és kreditpontok gyűjtögetésével foglalatoskodnának, mert elveszítenék jogosultságukat a Bazilika, az Iparművészeti Múzeum vagy az Állatkert épületeinek tervezésére.

Így történhet, hogy nálunk kreditpontokat osztogathat az, aki maga debitpontokat érdemelne, aki - ha tehetné - szolfézsleckéket vetetne Plácido Domingóval és különtornára járatná Ronaldinhot. Mert "az életvitel minőségének javításáért" semmi se drága!

Sebes Andor

Budapest