A legújabb trendi szerint most jól bele kellene rúgni Juhász miniszterbe, hogy miért hazudozott éveken át, megtévesztve ezzel az egyetemes emberiséget, amely becsületes viselkedést vár el politikusaitól, majd persze kitérni a Fidesz-szóvivők mosolyára is, hogy mitől bátorkodnak oly fölényesen, már-már felsőbbrendűségi érzéssel mosolyogni a kamerába, amikor Juhász miniszterről beszélnek.

Hiszen nem is oly rég még maga Kósa Lajos mintapolgármester küszködött hasonló problematikával, a párt szombathelyi polgármestere pedig egyenesen orosznyelv-vizsgát hazudott annak idején nyelvpótlék végett, hogy aztán egy élő adásban a harasón kívül egyetlen orosz szó se jusson az eszébe.

Kicsinyes dolgok ezek. Annyit azonban mégiscsak hozzátennék Juhász miniszter esetéhez, hogy ez a "nem vettem észre" kezdetű magyarázat rossz mese. Nyugdíjazott liftkezelők a megmondhatói, hogy a férfiak például sokkal gyakrabban és tüzetesebben nézik meg magukat a felvonó tükrében, mint a nők, azaz hiúbbak, olyan nagyon is elképzelhetetlen, hogy egy férfiember, pláne aki képviselő s pártpotentát, tehát azt hiszi magáról, hogy rém fontos ember, ne nézné meg, hogy mi van a saját életrajzában.

Különös tekintettel arra, ha azt az életrajzot esetleg éppen ő maga írta, hajnalba nyúló, hosszú és gyötrelmes éjszakán, arra az álláspontra jutva végül, hogy a diploma és a nem diploma között tulajdonképpen olyan vékony mezsgye húzódik, hogy az már szinte elhanyagolható, amúgy pedig Deutsch Tamás világraszóló diplomavédése óta a magyar felsőoktatásban minden megengedhető, sőt erkölcsös is.

Megjegyzem, Juhász miniszter a diplomáját 1991-ben nem szerezte meg a közgazdasági egyetemen, s ez mindenképpen a javára írandó. Akkoriban - ne fedje ezt is a feledés homálya - egy diploma huszonöt-harmincezer forintba került a piacon; én magam ma is gyakran összefutok azzal az emberrel, aki tizenötezerért árult gimnáziumi érettségit, plusz ötezerért még be is írta a delikvenst utólag az osztálynaplóba, sőt még az érettségi tablóra is föltette, hogy az illető is ötévenként találkozik a Búsuló Juhászban.

Továbbá három olyan képviselőt ismerek, akik vásárolták iskolai papírjaikat, igaz, valamennyien önkormányzati képviselők voltak, s még csak meg se róhatók, mert a környezetükben, mint a cukrot, vették a nyelvvizsga-bizonyítványokat is; papíron megannyi Mezzofanti bíboros intézte az ország dolgait. Ám Juhász miniszter ellenállt a kísértésnek, s ez előtt kalapot kell emelni.

Továbbá emlékszünk még arra az esetre is, amikor egy leterhelt bírónő helyett egyetemista lánya hozta meg a válóperes ítéleteket, de olyan példásakat, hogy abból tán még tananyag is lesz egyszer. Ezt meg azért említem, mert most már nagyjából kétnaponként jelenik meg valamilyen tanulmány, elemzés, statisztika vagy dörgő hangú cikk arról, hogy a felsőoktatási képzés gyakorlatilag összeomlott, az egyetemekről és a főiskolákról százával jönnek ki a buta, képzetlen és olvasatlan emberfők, akinek pedig iskolás gyermeke van, az a saját bőrén érzékeli, hogy mekkora szellemi és fizikai energiákat emészt fel, amikor diszlexiás magyartanárral kell leveleznie.

Feltehetően igaza van annak a professzornak, aki a bolognai rendszer gondolatát is meghaladva azt mondta, ezzel az erővel minden gyermeknek a születési anyakönyvi kivonat mellett egy szülők által kiválasztott diplomát is ki kellene adni alanyi jogon, aztán majd utólag csak-csak elvégzi a gyerek legalább az általános iskolát tizennyolc éves koráig.

Az én bajom épp ebből adódik. Hogy mi van akkor, ha egy politikus azt állítja az önéletrajzában, hogy diplomája van neki, erre fel kiderül, hogy tényleg van neki, sőt - horribile dictu - még szabályos és hiteles is az a diploma. Akkor jobb nekünk?

titokminiszter, Juhász Gábor