A szerző a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató főorvosa

Az azóta eltelt három hónap alatt - azt kell mondanom - vészhelyzet alakult ki a kórházakban és a járóbeteg-ellátó intézményekben. Július elsejétől valamennyi intézmény jóval kevesebb pénzt kap havonta, mint az előző hónapokban. Ez 15-15 százalékos elvonást jelent az év hátralévő részében. Az általam vezetett Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházra havi 200 millió forint veszteséget prognosztizáltam - bejött. Országosan 13-15 milliárd forintot jósoltam, ez arányosan valamennyi kórházat érinti.

Mi történt azóta? A kórházigazgatók a Titanic kapitányaként észlelve a vészhelyzetet igyekeztek válságforgatókönyvekkel igazodni az új helyzethez. Egy egészségügyi intézmény azonban olyan, mint a nagy tengerjáróhajó, ha ma elhatározom, hogy fordulok vele, hosszú ideig tart, amíg ez megtörténik. Így a Titanic kapitánya sem tudta elkerülni a jéghegyeket, az ütközés elkerülhetetlenné vált. A kórházvezetők válságforgatókönyvei nem hozták meg és nem is hozhatták meg az eredményt, a stabil gazdálkodást.

Nem hozták meg, mert ez a féléves szinten 15-18 százalékos elvonás olyan, mintha egy hónapra eső bevételt vontak volna el. Márpedig, ha kiesik egyhavi bevétel, azt pótolni nem lehet, annyi tartalék nincs az intézményeknél, vagy ha volt, akkor a korábbiakban gazdálkodtak rosszul. A válságba került kórházak és egészségügyi ellátó intézmények megkezdték a dolgozók elbocsátását (nálunk első körben 50 főt), csökkentették, vagy megszűntették a béren kívüli juttatásokat, megszűnt a túlórakifizetés, csökkent az ügyeleti díj, az étkezési támogatás stb.

Szigorúan a működőképesség határaira csökkentették a gyógyító és gazdálkodási kereteket. Az a képtelen helyzet állt elő, hogy minél több betege van egy kórháznak, annál kevesebb pénzt kap a gyógyításért, ezért nem érdeke több beteg ellátása. A kórházak ezért elkezdték tovább küldözgetni a betegeket a járóbeteg-ellátásból a fekvőbe, a fekvőbeteg-ellátásból a járóba, a kis kórházakból a nagyokba, a területiből a súlypontiba. Innen nincs tovább, tehát az igazi veszteségek a súlyponti kórházaknál, egyetemi klinikáknál jelentkeztek.

Csökkenteni kellett a betegek beáramlását, megnövekedett a várólista, elégedetlenné váltak a betegek. A fizetési nehézségek miatt a beszállítói számlákat átütemezték. Fizetési könnyítést kértek a beszállítók, akik nem kapták meg munkájukért a jogos juttatásukat.

Így a beszállítók, a szolgáltatók elégedetlensége is fokozódott, hiszen a tb-járulékot, az áfát és a különböző adókat fizetniük kellett, dolgozóiknak bért kellett fizetni, de a zömében egészségügyi szolgáltatókat kiszolgáló cégek fenti kifizetései ebben a helyzetben bizonytalanná váltak. Csődöt mondott az új finanszírozás, be kell ismerni, hogy kevesebb pénz van, és a kevesebb pénzt nem lehet ugyanolyan feltételekkel elosztani, mint az előzőekben.

Az évek óta zajló folyamatos pénzkivonás az egészségügyből, a Pénzügyminisztérium fiskális szemlélete folyamatosan rontja a feltételeket, az egészségügyi intézmények területi ellátási kötelezettsége zavaros helyzetet eredményez, az Egészségügyi Minisztérium az önkormányzatokra mutogat, az ágazati vezetés csalónak minősíti és a teljesítménnyel való bűvészkedéssel vádolja az intézményeket, ágazati stratégia nincs.

Ezek a főbb hibák, bűnök. Három hónap alatt bebizonyosodott az új rendszer csődje, amelyet a szakmai szervezetek, többek között az általam vezetett Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért előre jelzett. Találkozót kértünk az egészségügyi minisztertől, illetve a segítségével a miniszterelnök úrtól. Ez a találkozó megtörtént és (ismét) csalódást okozott. Lényegre törően elmondtuk, hogy hiányzik a kivont pénz a rendszerből, kértük, adják vissza az elvont 13,5 milliárdot, és adjanak még ebben az évben pluszpénzt a többletkiadásokra (áfa stb.).

"Megértjük a nehézségeket, de nincs pénzünk" - ezzel a mondattal zárult a találkozó. Nem értették meg, hogy nemcsak az intézmények, nemcsak az ott dolgozók, nemcsak a betegek kerülnek így bajba, hanem az egészségügyi ellátórendszert szolgáló beszállítók és szolgáltatók csődközeli helyzetbe jutnak, rajtuk keresztül pedig a nemzetgazdaságot is kár éri. Nem sikerült elfogadtatni a miniszterelnöki találkozón, hogy a kért 25 milliárd forinttal az ágazat szereplőinek nagy többségét segítené meg a kormányzat, és sokkal többet veszítünk szakmailag, politikailag és gazdaságilag, ha fenntartjuk a "nincs pénz, nincs miből adni" szemléletet.

Pedig van pénz, csak nem mindig akkor és ott, amikor és ahova kellene. Gondoljunk a BKV eltapsolt milliárdjaira, a bankkonszolidációra és arra, hogy semmi mást nem kellene tenni, csak 0,05 százalékkal megnövelni a költségvetési hiánycélt, és mindjárt békét lehetne teremteni az ágazatban.

De nem is a béke az elsődleges, hanem a betegek ellátása. Ebben a helyzetben mit tud tenni egy kórházvezető? Úgy dönt, csak sürgős betegellátást végez az elkövetkező időszakban, hiszen október, november, december viszonylatában a beígért bázisfinanszírozás ugyanazt a kevés pénzt osztja el másképp, mint amennyi eddig volt, márpedig ez csak a sürgősségi ellátásra elég.

A jövő évi költségvetés tervezetéből látszik, hogy egyetlen fillérrel sem jut több a kórházaknak és a szakrendelőknek, mint az idei szűkös évben. Legyen akkor csak sürgősségi ellátás, mert az kell, mert az kötelező, halasztgassuk a tervezett betegellátást, nyújtsuk a várólistát, mert a most meghatározott büdzséből mást tenni nem lehet. Módosítsuk a beszállítói, szolgáltatói szerződéseinket úgy, hogy az áram, a gyógyszer, a kötszer beszállítói a kiszámlázott összeg 80 százalékát kapják csak meg, mivel mi is 20 százalékkal kevesebbet kapunk.

Ennek révén a beszállítók és a kórházak közösen léphetnek majd föl a fiskális szemlélettel szemben, közösen kérhetik az elvégzett munkáért jogosan járó pénzt. A visszaadott életéveket nem lehet csak forintokban számolni, bár az egészségügy eredményességét forintokkal is lehet bizonyítani.

Vészhelyzet van a kórházakban, ezt kellene megérteni, akinek füle van hallja meg, és akinek lehetősége van, segítsen!