Nota bene: mi is ezek között vagyunk. Egy bizalmas följegyzésben, melyet főnökéhez, Gates védelmi miniszterhez juttatott el vagy három héttel ezelőtt, a vezénylő amerikai tábornok kilátásba helyezte, hogy ha a csapaterősítések netán nem érkeznének meg, a nyolc éve folyó afgán hadjárat akár kudarcba is fulladhat.

Mi, errefelé nem igazán tudjuk, miként alakulgatnak az erőviszonyok Afganisztánban, ezért elég mellbeverőként hatott a McChrystal által fölrajzolt perspektíva. Úgy háromszázezer amerikai, brit, német, francia, kanadai, olasz, holland, magyar, lengyel, valamint - sőt, legelébb - helyi katona és rendőr nem volna elegendő 15-2o ezer tálib harcos letöréséhez? Mi történt?

Egy jellegzetes gerillaháborúban a számok félrevezetőek is lehetnek. Azok voltak Vietnamban, ahol félmillió amerikai sem volt képes térdre kényszeríteni a gödrökben, alagutakban, dzsungelmélyekben bujkáló ellenséget. A baj mindig kettős. Egyfelől az ellenség odahaza van, baráti környezetben mozog, másfelől azok a helyiek, kiket te a szövetségeseidnek hinnél, gyöngék, rosszul felfegyverzettek, népszerűtlenek és korruptak.

Afganisztánban az elmúlt hónapban elnökválasztást tartottak, ahol az amerikaiak kedvence, a közel nyolc éve kormányzó Hamid Karzai csak csalással és nyilvános korrupcióval tudott nyerni. Ebben a szomorújátékban ugyan eredményt még nem hirdettek, mert újraszámlálás van, de minthogy Karzai, a "hasznos gazember" a legnagyobb ottani népcsoportot, a pastut képviseli, az ország felette törékeny törzsi-népességi egyensúlya arra indítja az amerikaiakat, hogy megint egyszer őrá tegyék a tétjeiket.

Közben az iszlamisták az eddig bevehetetlennek hitt északi tartományok felé mozognak. A szövetségesek veszteségei - arányaikban - minden eddigit felülmúlnak, ráadásul "értenek hozzá", hogy rosszul célzott lövésekkel, légitámadásokkal ártatlan afgánokat pusztítsanak. A nemesen civilizatorikus küldetés, amelyet teljesíteni vélnek, sokszor a szándékolttal tökéletesen ellentétes eredményt szül, így az amerikai, brit, német, francia közvélemény szkeptikussá, az afgán meg ellenségessé válik.

A jelek szerint még sincs visszaút. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Afganisztán nyolc év után megint a Bin Laden-félék támaszpontjává válhat, ahonnan aztán támadások indíthatók az Egyesült Államok és Nyugat-Európa ellen. Obama elnök gondolkodik azon, vajon mennyi pénzt és katonát kell állítani a tálibok felmorzsolásának szolgálatába, s van-e hiteles, "új" stratégia, mely ezt kiérdemelné.

De ha ő valóban azt akarja - és mást nem is akarhat -, mint hogy országát megóvja a 2001. szeptember 11-ihez hasonló terrortámadásoktól, akkor teljesíteni fogja katonái kérését.