A média üvegzsebnek becézi az állami és önkormányzati cégvezetői jövedelmek kötelező nyilvánosságra hozatalát. A lapunk hétfői számában nyilatkozó Lukács Zsolt fejvadász szerint viszont ennek már az ötlete is ámokfutás. Azt mondja, tőlünk nyugatra egy nagyvállalatnál dolgozó középvezető keres annyit, mint nálunk a Magyar Posta vezérigazgatója. De azt nem mondja: ha a vezetők a nyugati bérekhez mérhetik a maguk jövedelmét, miért ne tehetnék ugyanezt a beosztottak is? Van-e létjogosultsága annak a feledésbe merült elvnek, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér dukál?

Magyarországon kiverné a biztosítékot, ha bárki megtudná, mennyit keres egy olajvállalat vagy egy autókonszern vezetője, hangsúlyozta a fejvadász, aki úgy véli, nincs lényeges különbség állami és magántulajdonú cégek vezetői között. Vagyis szerinte hamis az az érvelés, hogy mivel egy állami cég vezetője az adófizetők pénzével sáfárkodik, a nyilvánosságnak joga van megismerni az ő jövedelmét. A fejvadásszal ellentétben jómagam - alighanem a közvélemény nagyobbik részével együtt - úgy gondolom: nemcsak az állami, hanem bizonyos értelemben a magáncégek vezetőinek jövedelme is a nyilvánosságra tartozik.

A társadalmi béke egyik alapja az a kérdés, hogy érvényesül-e valamilyen, a többség számára elfogadható elv a jövedelmek elosztásában. Erre azt szokták mondani: a kapitalizmusban a legfontosabb rendező elv a teljesítmény. Ám, ha ennek az álláspontnak a védelmezői biztosak lennének a maguk igazában, akkor nyilvánosan megvédhetőnek tartanák a magáncégeknél kifizetett kiemelkedő jövedelmeket is. Ha meg tudnák indokolni, hogy egyik ember teljesítménye valóban tízszer, százszor, ezerszer többet ér, mint a másiké, akkor nem kellene titkolni sem az állami, sem a magáncégek vezetőinek a jövedelmét.

Egy nyilvános mérlegelésnek azonban alapvető kérdése lenne, hogy mi számít teljesítménynek. Tényleges teljesítmény-e a banki profitot úgy növelni a csillagos égig, hogy "mérgezett" termékeket, fedezet nélküli értékpapírokat sózunk rá ügyfeleinkre? Tényleges teljesítmény-e egyoldalúan megváltoztatni a szerződéses feltételeket az ügyfelek kárára? Tényleges teljesítmény-e kiiktatni a piaci versenyt, a kulisszák mögött manipulálni a jogalkotást, horribilis költségvetési kedvezményeket kicsikarni a befektetők után sóvárgó, gyönge államoktól, korrupcióval vásárolni fel más országok állami cégeit, adni el vadászrepülőt, motorvonatot, másfélszeres áron építeni autópályát? Pedig mindegyik remekül növeli a profitot. A világgazdasági krízis közepén mégis jól látszik, hogy ezek a "teljesítmények" ártanak a közjónak; ezek juttatták válságba a gazdaságot, és provokálnak kétségeket a parlamenti demokrácia iránt - amint azt a szélsőséges politikai eszmék növekvő támogatottsága is mutatja.

Ha a magáncégek kulisszái mögé is belátnánk, kiderülhetne, hogy a kiemelten magas vezetői béreket ott sem feltétlenül a teljesítményelv határozza meg.