. Unokáink nem fognak minden lépést külön számon tartani a sokból, mely az ő átlátható államukhoz elvezet, ha elvezet, de a lépések logikája ismerős lesz a számukra: a politikai és médiabeli haszonszerzés céljából botrányt csinálnak botrányos tényekből (is), és lépéskényszerbe kerülnek azok, akik e botrányos tényekért felelőssé tehetők. A kényszerlépések kiszélesítik a tények feltárásának és botrányosításának lehetőségét, és így újabb lépéskényszerekhez vezetnek: beindul egy jó spirál, bekerülünk egy angyali körbe.

A svéd üvegzsebtörvény kétszáz éves. Azt a sok törvényt módosító salátát, amit nálunk így neveztek, hat és fél éve szavazta meg a parlament egyetlen ellenszavazat és tartózkodás nélkül. A kormánytöbbséget akkor, a ciklus elején az motiválta, hogy az elődje botrányos ügyeiből nem tudott elég hasznot húzni. Mert például, miként Keller László a törvényjavaslat parlamenti vitájában előadta: "az Állami Számvevőszék megvizsgálta az Országimázs Központon keresztül elköltött pénzeket, ami 2002-ig összességében több mint 10 milliárd forintos összeget tett ki. Bizony, az Állami Számvevőszék azt állapította meg, hogy nem tudja áttekinteni ezt a folyamatot, azért nem, mert rövid időn belül a magáncégek könyvelését kellene vizsgálni, erre pedig törvényi felhatalmazása nincs. Vagy egy másik példaként... az agrárgazdaságok sajátos privatizálását említhetném. Ott a nyilvánosság helyett... egy zártkörű manipulációnak lehettünk szemtanúi, amely során meghatározott körök jutottak tulajdonhoz."

Az Orbán-kormány idején az MSZP és az SZDSZ számos javaslatot tett a közzseb üvegesítése érdekében, de az akkori kormánytöbbség ezekkel komolyabban nem is foglalkozott. 2003-ban viszont így felelt a fideszes Répássy Róbert a fent idézett MSZP-s Keller Lászlónak a Tisztelt Házban: "ha önöket az elmúlt négy év kormányzása győzte meg arról, hogy szükség van erre a törvényre, nyugodjon meg, bennünket az elmúlt nyolc hónap kormányzása győzött meg arról, hogy szükség van erre a törvényre." Kegyelmi pillanat.

A kötelezően nyilvános adatok köre és az Állami Számvevőszék ellenőrzési lehetőségei hatalmas mértékben kiszélesedtek, az ellenzék és sajtója igen nagy mértékben a 2003-ban megnyílt (és az uniós követelményeknek megfelelően 2005-től tovább bővült) lehetőségekből él. Igaz, időközönként visszaél vele, igaz, az egyenlőtlen föltárási lehetőségek igazságtalan képet adnak és torzítják a politikai versenyt, de akinek vaj van a fején, az ne panaszkodjon, ha kisüt a nap.

A mostani lépés nagyon fontos, de veszélyes. A köznek tudnia kell, hogy a tulajdonában álló vállalatokat mennyiért irányítgatják, de ez a tudás persze táplálja a korrupciót csak a felszínen támadó, ám a mélyben erősítő demagógiát. Három lehetőség van: 1. Kontraszelektált vezetők versenyképtelen jövedelemért, versenyképtelenül irányítják a köz vállalatait. 2. Politikai szempontok szerint kinevezett, politikai függőségben lévő vezetők magas jövedelemért politikai szempontok szerint, tehát botrányosan kezelik a tulajdonunkat. 3. Versenyképes jövedelemért, versenyképes vezetők, versenyképes teljesítményt nyújtanak. Kiemelkedő pozíciók esetében ez a jövedelem bizony olyan kiemelkedő lesz, hogy az átlagfizetésből élő polgár föl sem lát odáig. Aki azzal ámítja őt, hogy ezt meg lehet spórolni, az hazudik. Ha az elit munkaerő árát nem nyíltan fizetik ki, akkor burkoltan, ha burkoltan, akkor korrumpálják és politikai függőségbe hozzák a megfizetett vezetőt, s ezzel átlökik őt a harmadik kategóriából a másodikba. És akkor ott leszünk, ahol vagyunk.