Hamis fényben

A világsajtó kétkötetnyi, nem is épp tegnap ismertté vált politikai-diplomáciai iratot vizsgál, amelyek "fölfedik", hogy Németország 1990. októberi újraegyesítésének Margaret Thatchernél esküdtebb ellensége nem volt. Két évtized elteltével efölött rágódni nem nagyon érdemes - eddig is tudtuk, hogy a brit miniszterelnök nem nézte jó szemmel az NSZK és az NDK egyesülését -, de félő, hogy Mrs. Thatcher történelmi alakja hamis megvilágításba fog kerülni.

Kétségkívül van valami ellenszenvesen bizarr abban, hogy két hónappal a fal leomlása előtt Thatcher azzal "lobbizott" Mihail Gorbacsovnál, a Szovjetunió és az SZKP utolsó elnökénél, hogy a briteknek előbbre való a szovjet biztonsági érdek, mint a német népakarat. Mrs. Thatcher azonban hamiskodott is, meg tévedett is. Mindkét szempont lényeges. Az utóbbi azért, mert Gorbacsov legfeljebb az NDK területén tartózkodó több százezer szovjet katona harcba küldésével tudta volna megakadályozni az érlelődő változásokat - amihez éppúgy nem érzett kedvet, mint ahogyan a lengyelországi, magyarországi, csehszlovákiai rendszerváltozások erőszakos eltorlaszolásához. Fölmondta a Brezsnyev-doktrinát, onnantól kezdve a keleti szovjet hadosztályok 1956-os vagy 1968-as típusú harcba vetése "hivatalosan" is lekerült a napirendről. A legtöbb, ami ebben a tárgyban történt, Gorbacsov és idősebb Bush máltai megállapodása volt, miszerint előbbi nem késlelteti, utóbbi nem sietteti a kelet-közép-európai átalakulást.

De a német újraegyesítéssel szemben megnyilatkozó thatcheri ellenszenv tényleges oka a hamiskodásból fejthető fel. A brit miniszterelnököt ugyanis egyáltalán nem izgatta Kelet-Európa meg a Varsói Szerződés jövője, a Szovjetunió stabilitása. Ő - egy darabig Mitterrand francia elnökkel egy hullámhosszon - attól tartott, hogy a jócskán megerősödő Németország az addiginál is markánsabb vezető szerepet igényel majd az EU-ban, miáltal a britek harmad-, ha nem negyedhegedűsi "beosztása" konzerválódik. Még Mitterrand is tartott attól, hogy az egyesült Németország javára borul fel az addig remekül működő német-francia tandem.

Az úgynevezett történelmi félelmekre csak röviden térnék ki. Tény, hogy a "német egység", pláne a maga terjeszkedő mivoltában, Bismarcktól Hitlerig csak fegyveres konfliktust és háborút hozott Európának. Aztán ott volt egy vadonatúj szempont is: vajon milyen fajzat lesz az újjáegyesült Németország, benne poroszokkal és szászokkal, akik 1933 óta még csak nem is szagolták a demokráciát? Ki fog beojtani kit, és mivel?

A történet végét ismerjük. Helmut Kohl kancellár a britek és franciák gyöngülő, majd megszűnő ellenségessége mellett simán ráterítette a nyugati német modellt a keletire, a hajdani NDK tartományai az NSZK alkotó részeiként besimultak az euroatlanti integrációs szervezetekbe, Thatcher végül megbukott, Gorbacsov és a Szovjetunió úgyszintén, a szovjet csapatok meg békésen távoztak Németországból. És ha Nagy-Britanniának, mint várható, nemsokára ismét konzervatív kormánya lesz, az ugyanolyan szkepszissel tekint majd az Európai Unióra, mint hajdanán Thatcher - de egyáltalán nem a német újraegyesülés miatt. Az NSZK-val minden rendben van, csak az angolok, na meg az erőviszonyok nem változnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.